Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

Érvényesült a papírforma

Az Uniqa-Euroleasing Sopron ugyan jól kezdett, ám végül 31 ponttal kikapott a világsztárokkal teletűzdelt török Fenerbahce vendégeként a női kosárlabda Euroliga negyedik fordulójában.
A B csoportban 1/2-es mérleggel a negyedik helyen álló soproniak félelmetes ellenfélre akadtak a negyedik körben, ugyanis a Fenerbahce az elmúlt szezonban – még Rátgéber László irányításával – megnyerte az Euroliga alapszakaszát. A mostani idényben százszázalékos isztambuliaknál ott volt a Sopronban is megfordult amerikai Angel McCoughtry, szerb Ivana Matovic és lett Zane Tamane.

A Sopron az első percekben többször is vezetett. A vendégek magas emberei közül hárman is – Zavecz Hanna, Krivacsevics Tijana és Horti Dóra – a gyűrűbe találtak a mérkőzés elején. A törökök azonban gyorsan magukhoz tértek és fordítottak. A második negyedet ismét a Sopron kezdte jobban, fel is zárkózott, majd később tíz ponton belülre került a magyar együttes. A negyedet meg is nyerte a Sopron. A folytatásban aztán érvényesült a papírforma, a játék képe az utolsó tíz percben sem változott jelentősen. A Sopron már nem volt képes a második negyedhez hasonló feltámadásra, így a végén már csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség.

A soproniak egy hét múlva a lengyel Polkowicét fogadják.
Székely Norbert: – Megsemmisítő vereséget szenvedtünk egy olyan napon, amikor esély volt egy éles mérkőzés lejátszására a Fener otthonában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kockázatos: Németországban nem lehet görög-román futballmeccs

A német szövetség nem járult hozzá ahhoz, hogy görög-román barátságos labdarúgó-mérkőzést… Tovább olvasom