Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Eredményesen szerepelt az ETO HC utánpótlása

Jégkorong - Nem mondható rossznak a Győri ETO HC utánpótlásának tavalyi éve, noha a kirakat továbbra is üres, azaz még mindig hiányzik a felnőttcsapat.
Ennek ellenére Bartalis József utánpótlásszakág-vezető irányításával töretlennek nevezhető a korosztályos csapatok fejlődése. Pedig nem volt teljesen problémamentes az óév, hiszen mint arról korábban beszámoltunk, hetekig nem volt jég a pályán, így csak „albérletben", Székesfehérváron tudtak tréningezni a gyerekek.

A győri klubban négy korosztállyal dolgoznak: szupermini, mini, előkészítő, valamint közösen a serdülő és ificsapat.

A szupermini és a mini korosztály nemcsak az egyik legnagyobb létszámú, de a legsikeresebb is.

Az eredmények különösen az első két korcsoportban figyelemre méltóak: a szuperminik az országos bajnokságban állnak előkelő helyen. A minik olyan létszámmal dolgoznak, hogy két csapatot kellett összeállítani. Az A-ban az ügyesebbek szerepelnek, s ők a Volán, a Dunaújváros vagy az Újpest fiataljaival is felveszik a versenyt.

Az előkészítő csoport néhány mérkőzése elmaradt, de azért sikerült „élesben" is megfelelő terhelést biztosítani számukra. A serdülő és ificsapat csak edzéseken vesz részt, náluk a tanulás már sokkal több időt vesz el, ami az edzésektől való távolmaradásban mutatkozik meg.

Ami a jövőt illeti, a klub februárban mind a mini két csapata, mind a szuperminik számára szervez tornát, ezenfelül pedig azon dolgoznak, hogy – főként az óvodásokból, akik korcsolyaoktatásra járnak – minél több gyereket megnyerjenek a sportág számára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csalódott és megértő győriek

Autósport - A szervezők hivatalos tájékoztatása szerint biztonsági okokból teljes egészében törölték… Tovább olvasom