Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Életben maradni

A három győzelemig tartó női bajnoki fináléban a Pécs 2–0-ra vezet. A harmadik meccset ma 18 órától rendezik Pécsett.

Nincs könnyű helyzetben Natalia Hejková, az MKB-
Euroleasing edzője a vitatható körülmények között hazai pályán, hosszabbítás után elveszített csata után.

„Büszke vagyok a csapatomra. Egy hosszú, sok-sok gonddal tarkított évad végén a lányok felnőttek a feladathoz, és szombaton jobbak voltak, mint az Euroliga negyedik helyén végzett pécsi csapat. Korrekt körülmények között tehát megnyertük volna a finálé második meccsét. Mentálisan nagyon nehéz lesz most felkészíteni a csapatot, de nem lehet más célunk, minthogy elrontsuk a pécsiek ünnepét, s versenyben maradjunk. A hazai pálya persze ellenfelünk mellett szól, de nekünk nincs veszítenivalónk" – mondta Natalia Hejková.
Győzelemmel búcsúznának

Ma délután 18 órától a soproni sportcentrumban is rendeznek kosárlabda-mérkőzést. A Soproni Ászok férfiegyüttese mint az NB I/B bajnoka a MAFC-Kosársuli együttesét fogadja. Palotaiék nyilván szeretnének győzelemmel búcsúzni közönségüktől. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a fővárosiak a tabella harmadik helyén állnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schumachernek elborult az agy az utolsó kanyarban

Michael Schumacher komoly kritikákat kapott versenyzőtársaitól, testvérétől Ralf Schumachertől,… Tovább olvasom