Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Egyre kevesebben kíváncsiak az NBI-es focira: 2770 az átlagnézőszám

A tavalyihoz képest nyolc százalékkal csökkent az átlagnézőszám a labdarúgó NB I-ben.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) honlapján közzétett statisztikákból kiderül, hogy a Monicomp Liga 2010/11-es idényének 239 mérkőzésére (a nyolcadik fordulóban az Újpest-Szolnok összecsapást zárt kapuk mögött rendezték meg) összesen 662.125 belépőt adtak el, ami átlagosan 2770 nézőt jelent. Az egy évvel korábbi adatok alapján ez nyolcszázalékos visszaesést jelent, ugyanis a 2009/10-es szezonban ez a szám 2999 volt.

A leginkább nézőcsalogató forduló a 21. volt, a 12 ezer nézőt számláló Ferencváros-Újpest mérkőzéssel együtt összesen 32.718, átlagosan 4090 drukker látogatott ki a stadionokba. A legkevésbé a 16. játéknap érdekelte a nagyérdeműt, ekkor magyar viszonylatban is kirívóan alacsonyak voltak az adatok, a 13.228-as összlétszám átlagban 1654 szurkolót jelent.

A legtöbb nézőt továbbra is a Ferencváros vonzza: hazai környezetben a végül bronzérmes zöld-fehérek nézőszáma még emelkedett is a tavalyihoz képest, 4745-ről 5380-as átlagra, igaz, idegenbeli "mérlege" minimálisan romlott (6004-ről 5352-re). A nagy ellenlábas Újpestnek mostani gyengébb szereplése (6. hely) meglátszik a nézőszámon, átlagosan majdnem ezer nézővel kevesebben látogattak ki a Szusza Ferenc Stadionba (4754-3895), idegenben viszont a tavalyi 3988-ról 4050-re emelkedett a népszerűsége.

Nagyot lépett előre a bajnok Videoton, amely 3611-ről 4161-re tornászta fel átlagnézőszámát.

A története legjobb évét produkáló Paks - meglepetésre - rontott hazai pályán (1907-1706) és idegenben (2272-2166) is.

A legrosszabb átlagnézőszámot a kiesett MTK produkálta, hazai környezetben mindössze 1040 szurkoló volt kíváncsi a kék-fehérek teljesítményére átlagban.

Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy a következő idényben komoly növekedés várható a nézőszámban, ugyanis az NB II Keleti csoportjában listavezető Diósgyőr, valamint a jelenlegi nyugati feljutó Pécs is többezres közönségre számíthat hazai pályán.

Olvasóink írták

  • 8. gmentes 2011. június 10. 11:37
    „Mindegyik hozzászólóval egyet tudok érteni!
    És ami gond és Magyarországon mindig is gond lesz (a piacgazdaság tekintetében), hogy kevesen vagyunk. A magyar fociban ne várjunk nagy csodát, amíg az NB I-ben 16 csapat van. Nézzünk egy kis matekot: Legyen az összehasonlítás alapja Németország. A németek kb. 80 millióan vannak (internetes adat). A Bundesliga-ban 18 csapat van. Egy csapatra kb. 4,4 millió lakos jut. Nos mi magyarok kb. 10 millióan vagyunk. 16 csapat van az NB I-ben, azaz kb. 600.000 lakos/csapat. Most akkor mit akarunk? Semmi értelme az egésznek. A színvonal szar, a beleőlt pénz meg túl sok. Mindegy, hogy Csányi vagy a szomszéd Irénke néni az MLSZ elnöke.”
  • 7. leaeder 2011. június 08. 15:19
    „Ahhoz rövid az élet,hogy másfél órát ilyen "focira" pazaroljunk!”
  • 6. Dr_Kriszpi 2011. június 08. 14:11
    „Jó Foci Itt már csak a Futsalban van :D”
  • 5. colomano 2011. május 24. 20:14
    „Még ez is jóval magasabb, mint a többi sportágban.”
  • 4. njózsi 2011. május 24. 14:57
    „A "magyar foci" (szándékosan nem futball, mert azt itthon nem lehet látni) színvonalához képest még ez a nézőszám is lenyűgöző !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 3. Tudós-1 2011. május 24. 14:25
    „A szomszédos Ausztriában a fordulónkénti 5 I.o.-u mérkőzésen átéagban 6.500 néző van!
    Magyarországon a 4.000-es átlag nézőszámhoz is nagyon sokat kell tennie klubvezetőnek, játékosnak stb.
    Még 2-3 év kell ahhoz, hogy felébredjenek a HCSA féle "ügynökök" a magyar I.o.-ban. Igaz rend csak akkor lesz, ha tisztulás is lesz.
    Ma több olyan ember van a foci, a klubcsapatok környezetében, akik ebből élnek és nem ezért élnek. (lásd.pl. Kovács István)
    Valami bűzlik a fociban, Magyarországon!”
  • 2. Babybogyo86 2011. május 24. 12:15
    „Sokan abban a hitben voltak, hogy Csányi úr megváltja a világot. Szépen lassan kiderül, hogy fogalma sincs a dolgokról és semmi változás nem történt.
    Baj van a magyar tulajdonosokkal, edzőkkel, focistákkal. A legnagyobb gond a fejekben van. Az ország átlag iq-ja rányomja erre a sportágra is a bélyegét, ami jól látható az elmúlt 15 évben elért eredményekre.”
  • 1. dw748a 2011. május 24. 12:00
    „Szerintem a focira kíváncsiak az emberek, de nem erre... :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rába Ring Fesztivál: rali, off road, kamionok, X-Faktor, és EDDA

Június 3-5 között rendezik Écsen a Rába Ring Fesztivált. A rendezvény tavaly off road versenynek és… Tovább olvasom