Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Bajzátot gyorsan megműthetik

Labdarúgás - Rossz hírekkel szolgáltak az orvosi vizsgálatok után Bajzát Péternek, a Győri ETO csatárának. A törökországi edzőtáborból sérülés miatt hazatért támadó jobb lábát mindenképpen műteni kell, így biztos, hogy legalább két hónapig nem erősíheti majd az ETO-t a tavalyi bajnokság gólkirálya, a csapat legeredményesebb futballistája.
„Szombaton utaztam Fehérvárra, ahol Abkarovits doktor röntgenvizsgálatokat követően megállapította, hogy a szezámcsontomat kell eltávolítani. Törökországban valószínűleg azért nem jöttek erre rá, mivel egy rendkívül ritka sérülésről van szó, az ottani orvos még nem találkozott ilyennel a praxisában. Dr. Abkarovits Géza is csak három ilyen esetet látott, pedig mindennap műt, nekem pedig ugyanezzel a sérüléssel operálták már a bal lábamat is. Kedden reggel vérvétellel kezdem a napot, és lehet, hogy utána azonnal meg is műtenek, de legkésőbb szerdán kés alá fekszem. A beavatkozást követően, állapotomtól függően három-négy napot még a fehérvári kórházban kell töltenem" – nyilatkozta a klub honlapján (www.eto.hu) Bajzát Péter.

Ha minden a tervek szerint halad, Bajzát áprilisban térhet vissza a pályára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Első gól, első győzelem török földön

Labdarúgás - Születésnaposokat köszöntöttek a csapatnál. Lejátszotta harmadik törökországi… Tovább olvasom