Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Az ETO elnöke jövőre markáns csapatot akar

Tarsoly Csaba, a győri ETO FC elnöke örül a Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium közelmúltbeli sikerének. Jövőre egy markáns ETO-t akar az NB I-ben. Fontos a hagyományok ápolása, szervezik a klub múzeumát.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége a közelmúltban értékelte a hazai futballakadémiákat és ezek között a Győri ETO FC felügyelete alatt álló Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium az első helyen végzett.

„Örömet jelent ez számunkra, hiszen az MLSZ egy átfogó szempontrendszer alapján, sok mindent figyelembe véve döntött így – kezdi Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC elnöke. – A kollégium működésére eddig is rendelkezésre állt a szükséges pénz, az államtól, illetve a szövetségtől a közeljövőben érkező kétszázötvenötmillió forintból viszont fejleszteni tudunk. Még minőségibb pályák, öltözők, tantermek és kollégium áll majd a fiatalok rendelkezésére. A stadion egyik lelátója alatt további tantermeket alakítunk ki, hiszen szeptembertől az eddigi négy évfolyam kiegészül az ötödikkel és még több ifjú tanul és sportol nálunk."
A klub elnöke nemrégiben jelentette be, hogy az ETO lemondott az idei önkormányzati támogatásról, a mintegy harmincmillió forintról. Tarsoly Csaba így indokolta a döntését:

„A városban korábban meglévő futballszindikátus megszűnt. A gyirmóti klub vezetőjével együtt Borkai Zsoltnál, Győr polgármesterénél jártunk, és akkor azt a javaslatot tettem, hogy mindkét nagy utánpótlásműhely egyforma pénzt kapjon. A látogatás után vált biztossá, hogy létrejön az Audi és az ETO közötti megállapodás. A későbbi lemondással azt akartam érzékeltetni: nemcsak kapni, adni is tudunk. Az idei városi támogatásról a többi utánpótlás-nevelő futballklub javára mondtunk le."
A német autóipari cég és az ETO FC szponzorációs szerződésének létrejöttétől sokan áttörést várnak a magyar labdarúgásban.

„Én úgy gondolom, ez a szerződés nem elsősorban pénzben jelent nekünk sokat, hanem abban a nemzetközi kapcsolatrendszerben, ami az Audihoz köthető. Olyan országok – német, spanyol, olasz – világszintű futballműhelyei nyílnak meg ezáltal előttünk, amelyek az edzőink és az utánpótlás-játékosaink képzésében mutatkozhatnak meg. Természetesen fontosak az olyan közös rendezvények is, mint amilyen például az egykori sztárokkal felálló Bayern München-öregfiúk nyári győri vendégjátéka lesz."

Az akadémia, a nagy járműipari cég bekapcsolódása mellett fontos a kirakat, az ETO jelenlegi NB I-es csapatának szereplése is.

„Még nyolc meccs hátravan a bajnokságból, ezalatt eldől, hogy az idei esztendő mire predesztinál bennünket. Én még mindig bizakodó vagyok. Évek óta folyamatosan építjük a csapatot és bárki bármit mond, ennek megvan az eredménye: 2008 óta két bronzérmet szereztünk a bajnokságban, kupadöntőt játszottunk. Ezt megelőzően huszonkét évig nem nyert érmet az ETO az NB I-ben és nem jutott fináléba a Magyar Kupában. Jövőre markáns csapatot akarunk, ennek megfelelően alakítjuk ki a játékoskeretet is."

A Kisalföld beszámolt róla, az ETO-nál az utóbbi időben fókuszba került a hagyományok ápolása, a dicső múlt részeseinek megbecsülése. Ennek jegyében a klub legendáiról nevezik el a stadion egyes szektorait, megalakult a neves személyiségeket tömörítő ETO-klub, bemutatták a zöld-fehér klub új indulóját.

„Tíz év után jutottunk el oda, hogy miután megteremtettük a működés feltételeit, a klubélet, a -kultúra kérdéseivel is jobban tudunk foglalkozni. Egy emberközpontú ETO-t szeretnénk, hogy mindazok, akik ETO-snak érzik, vallják magukat, akik egykor sokat tettek ezért a klubért, azoknak a sorsával valamilyen formában foglalkozzunk. A kialakítás alatt álló múzeum alapját Kovács István magángyűjteménye képezi, a további filmek, fotók, tárgyak és egyebek gyűjtése folyamatban van. Még nem dőlt el, hogy az ETO Park élményközpontjában vagy a keleti lelátó VIP-részén alakítjuk-e ki a múzeumot, de olyat szeretnénk létrehozni, amelyre mindannyian büszkék lehetünk."

Ha már szó esett a működésről, a feltételekről, sokan kíváncsiak arra is, mikor fejeződik be az ETO Park építése.

„A szállodát idén át fogjuk adni, de erről most nem szeretnék többet mondani."

Olvasóink írták

  • 3. kiseto 2011. április 12. 21:21
    „AMEN”
  • 2. Hitetlen 2011. április 12. 16:48
    „http://kellemesest.hu/szexpartner/Black%20Devil%20-%20Gy%C5%91r/+36-30-243-2968/4127”
  • 1. zag 2011. április 12. 16:43
    „Ha ez tényleg így van,kérem,fejezzék be a fizikailag és/vagy mentálisan sérült,gyenge játékosok szerződtetését,akiket aztán "fel kell építeni"!Van itt olyan,akit sérülten hoztak,mikor elkezdett játszani hordágyon kellett lehozni a 60. percben a pályáról,olyan fáradt volt.Aztán,mikor 90 percet játszott,megsérült,és azóta is az.Véleményem szerint, ő pld. alkalmatlan a futballra,mint én.Csak ezt én 13 évesen beláttam.Aztán,mikor Mátyus válogatott lett,úgy érezem,tévedtem.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leköpködték az Audi ETO kézilabdás lányait: sírva mentek az öltözőbe

Kikapott, így biztos nem lesz másik NB I-es női csapat az Audi ETO támogatásával. Róth Kálmán… Tovább olvasom