Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

A tengerben ünnepelte születésnapját

Labdarúgás - Megmártózott a hideg tengerben a születésnapját ünneplő Dudás Ádám. Priskin Tamás kölcsönkérése ügyében megkereste a Watfordot az ETO FC. Szerdán játssza utolsó törökországi felkészülési mérkőzését a győri csapat.
Nikolov Balázs, aki már rutinos túrázónak számít, Kemerben szedett össze egy sérülést. Ahogy arról beszámoltunk, ráléptek a lábára, amelynek következtében begyulladt a körömágya.

„Mohácsi doktor kezelésének is köszönhetően rengeteg javult a lábam. Talán már a délutáni tréningen részt is vehetek, az viszont még nem biztos, hogy a szerdai mérkőzésen játszhatok."

Nikolov helyén jobb oldali védőként a román Vaslui ellen a fiatal, kedden 19. születésnapját ünneplő Dudás Ádám játszott. Nem is akárhogy, Egervári Sándor vezetőedző viccesen meg is jegyezte, megtalálta a labdarúgó új helyét.

„Többször játszottam már ebben a szerepkörben, nem volt annyira szokatlan, hogy a védelemben kellett helytállnom – mondta Dudás Ádám. – Persze az igazság az, hogy sokkal jobban érzem magam a kapu közelében, igaz, én is úgy gondolom, amióta kint vagyunk a táborban, ezen a mérkőzésen nyújtottam a legjobb teljesítményt."

A játékos hozzátette: nyilván jobban örült volna, ha családja körében ünnepelhetné születésnapját, de a helyzethez lassan kezd hozzászokni, tavaly is külföldön köszöntötték fel a korosztályos válogatottnál.

Mindenesetre egy délelőtti fürdőzéssel még emlékezetesebbé tette a születésnapját. Amíg a többiek a zuhanyzót választották, Ádám a tenger felé vette az irányt, s fittyet hányva a hideg víznek belemerült a habokba.

„Fel akartam frissülni, mert ez jót tesz az edzés után. Igaz, rendkívül hideg volt a víz, ráadásul a só csípte is az egyik mérkőzésen szerzett sebemet, de megérte" – tette hozzá a fiatal futballista.
Kisebb sérüléssel bajlódik a csapatkapitány Stark Péter, de már a többiekkel gyakorolhat. A győri gárda rendkívül ki van éhezve a sikerre, ezt a csapatkapitány sem titkolta: „Szeretnénk jó eredményt elérni. Elkiabálni nem akarom, úgyhogy maradjunk annyiban, előrelépésnek venném, ha a mostaninál jobb helyen végeznénk a tabellán. Nehéz lesz, s ebben közrejátszhat Bajzát kiválása is, de bízom benne, hogy erre is találnak megoldást a klub vezetői."

Dudás Ádám a Földközi-tenger habjaiban ünnepelt. Fotó: Szeitz Tibor

Az edzőtáborral kapcsolatban kissé felemásak az érzései a futballistának:
„Az első napokban egy viszonylag rossz játéktéren kellett gyakorolnunk, valószínűleg ezért is történt annyi kellemetlen kisebb sérülés, köztük az enyém is. Miután átköltöztünk egy másik szállóba, már sokkal jobb feltételek közt készülhetünk a tavaszi nyitányra" – fogalmazott Stark Péter.

Ahogy arról írtunk, az együttes mihamarabb szeretné megoldani a megsérült Bajzát Péter helyettesítését. Ezzel kapcsolatban az edzőtáborban tartózkodó Klement Tibor ügyvezető jó hírekkel szolgált:
„Kedden írásban is felvettük a Mark Ashtonnal, a Watford képviselőjével a kapcsolatot, miszerint szeretnénk, ha Tamás kölcsönbe visszatérne hozzánk. Tarsoly Csaba telefonon pedig beszélt a korábbi támadónkkal, aki elmondta, lenne kedve újra Győrben futballozni. Nyilván állandó lehetőséghez jutna, s nem mellékesen így a válogatottban is stabilizálhatná a pozícióját" – mondta Klement Tibor.

Nincs viszont előrelépés a távozókkal kapcsolatban. Sem Rudolf Urban, sem Müller Zsolt nem talált még új csapatot magának.

A győriek szerdán 14 órakor, szintén Belekben, játsszák utolsó törökországi felkészülési mérkőzésüket – az ellenfél a szlovák első osztályú FC Kosice lesz.

Olvasóink írták

  • 1. Gozika Béla 2008. február 13. 19:54
    „T Szerkesztőség

    Azt már megszoktam, hogy két nappal előbb már más újságokban megjelent cikkeket olvasok. Azt viszont nem értem, hogy a T. Cikk író miért nem vette a fáradságot hogy körülnézzen Priskin Tamás Ügyében. A mai Nemzetisport világosan leírja, hogy az Angolok csak Angliába adják kölcsön.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Priskint nem keresték

Labdarúgás - A Győri ETO vezetői nem keresték meg a Watfordban futballozó Priskin Tamást. Ha nem jut… Tovább olvasom