Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

A harmadik negyedben döntött

A mérkőzés előtt az volt a kérdés: a lengyelországi plusz „tor"túra mennyit vett ki a soproni lányokból. 
MKB- Euroleasing - Gdynia 56 - 59

A mérkőzés előtt az volt a kérdés: a lengyelországi plusz „tor"túra mennyit vett ki a soproni lányokból.  Abból a meccs elején nem sokat tanultak, hogy Bibrzycka jól dobja a hárompomtosokat.  Kint ötöt dobott és most is így nyitott! Az MKB a két center Matovic és Blahuskova kosaraival tartotta a lépést a büntetőkkel „araszoló" ellenfelével szemben.  8–7-nél – a két soproni center testvériesen osztozott a pontokon –, átvette a vezetést az MKB. A negyed második felében váltott vezetéssel haladtak a felek, a Gdynia csapatában Bibrycka és Kobryn vitte a prímet. 

Az MKB-tól magára és a kosárba talált Kovacevic, Borovickova pedig triplát dobott, ám a záró monentum Nolan betörét után szerzett kosara volt, így hárompontos vendégvezetéssel zárult a szakasz. Bybek megszerezte első kosarát a második negyed elején, aztán hosszú ideig egymás hibáiból éltek a csapatok, perceken át nem esett kosár. 

A hazai csapat közel négy percen át nem talált be, ezt a kosárcsendet Szlimák Hajnalka törte meg egy kifejezetten ügyes megmozdulással.  Találata szinte szárnyakat adott a zöld-sárgáknak, összeállt a védekezés Natalia Hejkova csapatánál, amely bár el elrontott egy két akciót, ezt „remek elhárítással" ellensúlyozta. 

Blahuskova büntetőivel egyenlített, mely a negyed hajrájában Szlimák hárompontosával fordított a soproni csapat. A félidő végén a csattanó Matovic nevéhez fűződött, aki az utolsó pillanatban egy szellemes alapvonali bedobás-kombináció végén triplát dobott, így szünetben hat ponttal vezetett a soproni csapat. Amilyen jól végződött az első félidő, olyan rosszul indult a második.  Bybek kosara után Bybricka igazolta, hogy nem véletlenül választották az előző szezonban Európa legjobb játékásának: zsinórban hét ponttal terhelte meg a soproniak kosarát, volt benne tripla, szerzett labda utáni ziccer és középtávoli tempó. 

Át is vette a vezetést a lengyel együttes, amely rendre visszaverte a soproniak felzárkózási kísérleteit.  Ebben az amerikai Nolan volt a főszereplő, aki villámgyors betöréseivel szinte minden soproni kosárra válaszolni tudott.  A végén aztán Bybek is dobott egy triplát és egy 213 cm magas játékos ilyenre képes, azt a férfimezőnyben sem könnyű kivédeni.  A zárószakaszbana sopröniak siettették a kosárszerzést, ami hátrányban érthető is volt.  A nagy rohanásba azonban sok hiba csúszott, az egyre magabiztosabbá váló Gdynia Bibzycka és Kobrin vezérletével tovább növelte előnyét. 

A végén Vajda és Blahuskova jóvoltából a kicsit azért feljött a soproni csapat, ám összességében meg kellett hajolni a jobb ellenfél nagyobb tudása előtt.  Natalia Hejkova: – A vereség ellenére nem vagyok elkeseredve, megmondom őszitnén az előzmények után arra sem számítottam, hogy egy félidőn át partiban tudunk lenni ellenfelünkkel.  Minden megpróbáltunk, ennyire futotta! Krzysztof Koziorowicz: – Annak ellenére, hogy mindkét csapat fáradt volt, nagyon jó iramú mérkőzést láthatott a közönség. 

Szünet után fegyelmezetten játszottunk, jól védekeztünk, Bibzycka pedig remek dobóteljesítményt nyújtott.  Szép győzelmet arattunk egy fiatal, tehetséges és szép jövő előtt álló csapat otthonában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gullit egész Európa előtt szégyenkezik

A Feyenoord vezetőedzője szerint egyes szurkolóik minősíthetetlen viselkedése miatt kell most… Tovább olvasom