Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

A győri Fehér Miklós akadémia a második legjobb

Német és belga szempontok szerint mérték meg a magyar futballszakmát, egészen pontosan az utánpótlásképzés alapját jelentő akadémiai rendszert.

A belga Double Pass által elvégzett vizsgálat eredményeit titokban akarták tartani, de most megtudhatja, mi a sorrend - írta cikkében az index.hu.

„A belgák megállapították, hogy az utánpótlás jelenlegi rendszere nem alkalmas az eredményes működésre. Ezzel az akadémiai képzéssel csak évekre konzerváljuk a sikertelenséget. Így ugyan megvan az esély, hogy a hazai élvonalig eljutnak a játékosaink, vagy olykor még oda sem, de mitől lenne jobb így a válogatottunk, mitől jutnánk ki bárhová is?" – értékelte a belga Double Pass megállapításait az Indexnek egy neve elhallgatását kérő, fiatalokkal foglalkozó edző.

A lista

A belgák felmérésében az első helyen Debrecen végzett. A Debreceni Labdarúgó Akadémiát csak tavaly áprilisban adták át, és az első évfolyamot is csak tavaly iskolázták be. A szakmai munkáért a csapatot a BL-be vezető Herczeg András felel. Az akadémiánál kérdésünkre megerősítették, hogy jól szerepeltek, de mást nem kívántak hozzátenni, mert szerintük inkorrekt lenne.

A második helyre a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia futott be, a harmadik helyen holtversenyben a szombathelyi Illés Akadémia (Illés Béla a névadó) valamint a Vasas áll.

Az első helyre befutó Debrecen 66 százalékon teljesített,64 százalékot ért el a Győr; a Vasas és a Szombathely 59 százalékot érdemelt ki a belgák egységes, a topkluboknál is alkalmazott szempontrendszere alapján.

Az utánpótlás felméréséről készített elemzés eredményeinek részleteit itt olvashatja >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ősszel kezdődik az akadémiák felmérésének második szakasza

A belga Double Pass cég felmérte a labdarúgó akadémiákat, a hiányosságok megállapítása után ősztől jön az "intenzív javítási, tanulási folyamat". Tovább olvasom