Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Veszélyben a fecskék

Nemzeti park - A szemünk elől tűnhetnek el néhány éven belül a ma még gyakori fecskék. Hazai élőhelyeik folyamatosan beszűkülnek, telelőhelyükön már ételként is fogyasztják.
Nehéz helyzetbe kerültek Magyarország legismertebb madarai, a fecskék.

A szakemberek aggódnak értük, az előjelek ugyanis vészjóslók.

– A fecskék hazai élettere folyamatosan szűkül, ez pedig magával hozza a populáció csökkenését – mondta el a Kisalföldnek Pellinger Attila, a Fertő–Hanság Nemzeti Park zoológusa. – Egyre kevesebb költőhelyet talál magának a három faj, a füsti-, a molnár-, valamint a parti fecske. Ezért a madarak egyre gyakrabban szokatlan helyekre is befészkelnek. Sajnos térségünkben is több olyan esetről tudunk, hogy ezeket a fészkeket szándékosan leverik, pedig védett állatokról van szó és a törvény is tiltja.

Sürgősen szemléletváltásra lesz szükség, ugyanis ellenkező esetben eltűnhetnek a fecskék.

Pellinger Attila hozzátette, új jelenséget is megfigyeltek a szakemberek. A fecskék a telet Afrikában, a Szaharában töltik. Ez a terület folyamatosan elsivatagosodik, a haszonnövény alig nő meg és a Föld legszegényebb népei élnek itt. A helybéliek ezért már ételként fogyasztják a madarakat, megtizedelve az állományt. Ezért is fontos, hogy még jobban védjük a hazai fészkelőhelyeket, hogy az a kevés madár, amely elérte hazánkat, biztonságos körülmények között költhesse ki a fiókákat.

Olvasóink írták

  • 2. TancsKaszabell 2009. május 06. 08:12
    „Igen !Sajnálom őket !
    Veszélyben vannak.Ahol lakom a III. és IV.emeleti erkélyekre sem jöttek vissza ezek a kedves,-
    a szorgalom mintaképei-,madarak.Bizony öt fészek most üres!Pedig várták őket,visszatették
    alájuk a farostlemezt a potyogtatásuk ellen.
    Bizony nem tudom,hogy mi a teendő !!”
  • 1. pampus 2009. május 05. 18:20
    „Hát igen így kell etetni az afrikai éhezőket! Jól fel kell hizlalni a fecskéket, mert a sovány fecske igencsak sovány étel a számukra! Ha már cserekereskedelem nem lehetséges, vagy nem kifizetődő a kereskedelemnek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biczi: Miért Budapesten zajlik a soproni közbeszereztetés?

Sopron - Nehezen magyarázható, hogy Sopron közbeszerzéseinek jelenetős része Budapesten zajlik… Tovább olvasom