Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Változás a Fertő-parti autóbuszokon

Sopron - Olvasóink panaszainak kivizsgálása után a Kisalföld Volán Zrt. két Fertő-parti járat esetében is módosításokat hajtott végre. Az utasok szerint teljesen ez sem oldotta meg problémájukat.

Portálunk a közelmúltban foglalkozott olvasóink panaszával, ugyanis sokaknak problémát okozott a zsúfoltság a tanszüneti menetrend miatt ritkábban járó autóbuszokon.

A problémát az okozta, hogy a járatritkítás olyan buszokat is érintett, amelyeket elsősorban nem tanulók, hanem az ingázó dolgozók használnak. Rombai László, a Kisalföld Volán Zrt. üzemvezetője megkeresésünk után úgy nyilatkozott, a beérkezett panaszokat kivizsgálják, és ha szükséges, a felmerülő jogos igények szerint korrigálják a menetrendet.

Mintegy tucatnyi utas nap mint nap állva kényszerül megtenni a hazavezető utat a légkondicionálás nélküli buszon.
Ennek eredményeképp valóban történt változtatás az érintett járatokkal kapcsolatban, a 15.30 órakor Sopronból Tőzeggyárra induló busznak azóta már biztosítanak csatlakozást Süttörig, a 16 órakor Kapuvárra induló járaton pedig ugyan továbbra is egy, de az addiginál nagyobb befogadóképességű busz közlekedik. A közlekedési vállalat további módosításokat nem tervez.

Olvasóink véleménye szerint a Fertődre induló busz valóban tágasabb, azonban nem oldotta meg teljesen a problémát. Mintegy tucatnyi utas így is nap mint nap állva kényszerül megtenni a hazavezető utat a légkondicionálás nélküli buszon a nem csekély összegű – 20–25 ezer forintos – havi bérletárak mellett. Az ingázók abban bíznak, a június végi zsúfoltság után a nyári szabadságolások valóban enyhítenek a problémán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztria - megnyitják munkaerőpiacot, a katonák maradnak

Jövő évtől Ausztriában a magyarok szabadon vállalhatnak munkát. Burgenlandban viszont egy ideig még… Tovább olvasom