Az elmúlt héten meglepetéssel szolgált Sopron a közlekedőknek: újabb körforgalom jelent meg a Kossuth Lajos és a Vörösmarty utca kereszteződésében. Csütörtök óta sárga felfestés és táblák jelzik: megváltozott a közlekedési rend.
Az új körforgalom a Kossuth utcában közlekedőket hivatott lassítani és ezzel együtt könnyebbé válik a kihajtás a Vörösmarty és a Wesselényi utcákból – magyarázták el a változást a kíváncsiskodó újságírónak a városházán, ahol azt is elmondták, a körforgalom már „él", hivatalos átadást nem tartanak. – Összesen körülbelül egymillió forintos ráfordítást igényelt a megvalósítás, ebbe a felfestéseken és a táblán kívül a szegély és a járda tartozik bele – mondta el a Kisalföldnek Szóka Sándor, a városüzemeltetési iroda csoportvezetője.
– Egyelőre azért nem kapott kőburkolatot a „forgó" közepe, mert jövőre az utcában gázvezetékeket cserélnek, így célszerű megvárni a munkálatok befejezését. Valószínűleg utána már a Kossuth utca végén lévő körforgalomhoz hasonló lesz ez is.
Elgondolkodtató, hogy ha a körforgalom közepe a forgalomtól elzárt területnek minősül, vajon miért nem csíkosra festették, ahogy azt a KRESZ-ből ismerjük? – A sárga felfestést a különösen veszélyes helyeken szokták alkalmazni – tudtuk meg a rendőrségtől. – A körforgalomban a festésre elvileg tilos ráhajtani, azonban a nagyméretű járműveknél ez elkerülhetetlen. A személygépkocsiknak azonban – ahogy a tábla is mutatja – be kell tartani az előírt ívet.