Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Sokszínű műsor a tavaszi napokon

A Soproni Tavaszi Napok rendezvénysorozat idén is minden műfajban színes repertoárral mutatkozik be. A fesztivál hétvégi műsorában mindenki találhat kedvére valót: lesz kiállítás, hangverseny, utazási börze, látványshow és a legkisebbeknek bábszínházi előadás is.
A idei Soproni Tavaszi Napok egyik különlegessége, hogy a rendező Pro Kultúra Kht. együttműködött a Soproni Múzeummal és a NYME Alkalmazott Művészeti Intézetével, bemutatkozási lehetőséget biztosítva a Sopronban élő, alkotó és tanuló művészeknek.

Fiatal AMI-s művészek tematikus kiállításának megnyitójára kerül sor csütörtökön 19 órakor a Lábasházban (Sopron, Orsolya tér 5.), „Picúr, itt a tavasz“ címmel. A tárlat a tavaszt mint jelenséget a szokásostól eltérő módon közelíti meg. A téma trivialitásából adódóan a kiállító művészek – Magyar Mónika, Albert Ádám, Gosztom András, Juhász Márton, Kassai Ferenc, Nagy Róbert, Szőcs Géza, Szücsy Róbert – a bemutatott munkákkal a városhoz, a város épített és természetes környezethez való viszonyukra próbálnak reflektálni, „alternatívákat keresve a természet által felállított keretetekre". A kiállítás megnyitóján köszöntőt mond Tóth Imre történész, a Soproni Múzeum igazgatója, a tárlatot Mészáros György festőművész, az Alkalmazott Művészeti Intézet igazgatója ajánlja az érdeklődők figyelmébe. (Megtekinthető április 1-ig, hétfő kivételével naponta 10–14 óráig.)

Pénteken 19 órától a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban a Győri Filharmonikus Zenekar hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők, Drahos Béla vezényletével, közreműködik Onczay Csaba (gordonka). A műsorban Bizet-, Lalo- és Csajkovszkij-műveket játszanak.
Szintén a konferencia-központban mutatkozik be az V. Soproni Utazási Börze, szombaton 9–17 óráig, a soproni utazási irodák kiállítása és vására, amely a nyári szezon újdonságait, ajánlatait mutatja be az utazni szándékozó érdeklődőknek.

Szombaton 16 órakor a Festőteremben (Petőfi tér 8.) nyílik Nagy Csaba természetfotó-kiállítása, Kaland-képek címmel, melyet dr. Faragó Sándor, a NYME rektora nyit meg. A kiállító 2002-ben Az év természetfotósa címet nyerte el. (A tárlat megtekinthető április 10-ig, naponta 10–18 óráig.)
Szombaton és vasárnap a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban „Ez az AMI" címmel Látványshow lesz az NYME Alkalmazott Művészeti Intézete hallgatóinak munkáiból, melyen tér- és fényinstallációkat, performance-okat, tértipográfiai műveket, animációs és kísérleti filmeket, objekteket, postereket mutatnak be.
A tavaszi napokon nem feledkeztek el a szervezők a legkisebb korosztályról sem: vasárnap két időpontban is, 11 és 16 órakor a konferencia-központban a Fabula Bábszínház előadásában A bátor nyulacska címmel zenés bábjátékot mutatnak be.

Gasztronómiai kísérő rendezvény

A Híres emberek híres ételei néven szervezett akció vasárnapig tart 10 étteremben – Columbus, Corso, Erhardt étterem és borpince, Fehér rózsa kisvendéglő, Graben étterem, Papa Joe’s saloon és Steakhouse, Rosengarten, Schmauser étterem, Tercia Serház, Várkerület – Puskás Söröző –, a Soproni Gasztronómiai Régióval közösen.
Különleges bemutató: Az Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatóinak munkáiból nyílik a hétvégén látványshow a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs szervezett mentés a Fertő tavon

– A véletlennek köszönhető, hogy végül sikerült épségben partra tenni szombaton este a… Tovább olvasom