Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Rács mögött maradnak

Sopron - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíró a közelmúltban történt rablások és lopások bűntetteinek három gyanúsítottját.
Az egyik, békéscsabai származású gyanúsított az eddigiek alapján sorozatban feszítette be családi házak ajtóit és ablakait, illetve az egyik sörözőét, hogy ékszereket és készpénzt lopjon. A fiatalember soproni lakhelyén két zálogcédulát is találtak a nyomozók, összesen kétszázezer forint értékűt: a megkárosítottak részéről az ékszerek azonosítása folyamatban van.

A többszörösen büntetett előéletű gyanúsított munkahellyel nem rendelkezik.

Eddigi bűnlajstroma alapján megállapítható, megélhetését bűncselekmények elkövetéséből biztosítja. Soproni ügyei mellett jelenleg is zajlik ellene a Battonyai Városi Bíróság büntetőeljárása s a békéscsabai kapitányság is elfogatóparancsot adott ki ellene. Dr. Szabó Magdolna nyomozási bíró mindezek miatt elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Egy soproni születésű és egy budapesti származású férfi előzetes letartóztatásáról is határozott a nyomozási bíró. A soproni 21 éves fiatalembert több garázda jellegű cselekmény elkövetésével, valamint autófeltöréssel gyanúsítják. A büntetőszervek előtt már jól ismert férfi ellen jelenleg is több büntetőeljárás zajlik, most már előzetesben várja ügyeinek további felderítését.

A nyomozási bíró azt a besnyői illetőségű, soproni tartózkodási címmel rendelkező 35 éves férfit is előzetesbe helyezte, aki alaposan gyanúsítható a József Attila úton, továbbá az István bíró és a Torna utca kereszteződésénél történt rablással, sőt, egy osztrák állampolgár megkárosításával is. A gyanúsított büntetett előéletű, eddig négyszer ítélték el vagyon elleni bűncselekmények miatt, ebből két alkalommal rablásért. Soproni tetteit bevallotta. Mint mondta, január közepén megszűnt a munkaviszonya, autóvásárláshoz kellett neki a pénz.

Olvasóink írták

  • 2. metermester 2009. február 15. 11:32
    „Hihetetlen. Amióta egy higgadt politikus agyából kipattant az agyrém. / ""megélhetési bűnözés"" /
    Azóta, a bűnözők legtöbbet alkalmazott védekezése.
    T. bartis! Egyetértek veled.
    / jereván, két közalkamazott szülő, két iskolás gyerek, beteg mama, minimálbér./
    e z e k e t meg bent, teljes ellátás pezsgőfűrdö várja.”
  • 1. bartis 2009. február 13. 14:03
    „Azon kivül hogy bevezetnék a 3 csapást(harmadszor visszaeső már életfogytig)meg kéne reformálni a büntetésvégrehajtást,mert jelenleg nincs elrettentő ereje.Másodkézből tudom hogy "jó" odabent.És mindez a mi adónkból.
    Inkább hasznot hozó,nehéz munkára kéne őket fogni,hogy ne legyen idejük hülyeségekre,ne a testfelépítéssel foglalkozzanak,hogy majd szabadulás után az éjszakában kamatoztassák.
    Tehát függetlenül bőrszíntől,vallástól,nemzetiségtől,kemény és büntető jellegű legyen.Mert véleményem szerint emberi jogai abban a pillanatban szüntek meg,amikor más tulajdonára,más életére kezet emeltek.Az indokolatlan és brutális gyilkolást akasztással torolnám.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késik a helyreállítás

Sopron - Az E.ON ígérete szerint pénteken végre megjavítják a január elején baleset következtében… Tovább olvasom