Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Permetezési akció tizenötmillióért

Sopron térségében permetezéssel védekeznek a nagy kárt okozó gyapjas pillék hernyói ellen.
Sopron térségében ezer hektárnyi erdőben védekeznek permetezéssel a nagy kárt okozó gyapjas pillék hernyói ellen. A pénteki előkészületeket követően pár nap alatt be is fejeződhet a munka.
– Az erdőállomány fertőzöttségének előzetes felmérését, illetve a helikopter tegnapi műszaki szemléjét követően a gyapjas lepke hernyója ellen irtóhadjárat indul Sopron térségében. Ezer hektárnyi erdőt fogunk permetezni a napokban – tudtuk meg dr. Jámbor Lászlótól, a Tanulmányi Erdőgazdaság Rt. vezérigazgatójától. – A permetezést az időjárás függvényében végzik a szolgáltatók, ugyanis szélben, esőben nem szabad kiszórni a permetet. A tizenötmilliós költség felét az állam, másik felét – a közcélú feladatokra szánt keretből – a részvénytársaság fedezi.
– A gyapjas lepke hernyója képes egész erdők levélzetét letarolni, ezért fontos a megelőző védekezés – mondta Vörös Attila, a TAEG Rt. erdőgazdálkodási igazgatója. – Permetezőszerként olyan környezetbarát vegyszert alkalmazunk, amely megakadályozza, hogy a hernyó bebábozódjon, s belőle végül lepke legyen. Ötven liter vízhez negyven dekagrammnyi hatóanyagot keverünk, ez a mennyiség egy hektárnyi terület permezetésére elegendő.
Zsenák Csaba, a helikopter pilótája térkép alapján végzi majd a munkát.
– Ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, az ezer hektárnyi erdőterület – így például a Szárhalmi erdő, Fertőrákos felső területe és a Dudlesz keleti részének – permetezésével két nap alatt  végezhetünk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét a soproniaké a papréti zsinagóga

A győri Pannon TIT küldöttgyűlése csütörtök este hosszas vita  után úgy döntött, elfogadják a soproni ajánlatot, és eladják a városnak a papréti zsinagógát. Az előzetes tárgyalásokon bruttó 15 millió forintban állapodott meg a két fél, a a vételárat tevékenysége fejlesztésére fordítja. Az épületet fél éve a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma védetté nyilvánította. Tovább olvasom