Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Nem tartja magát ép elméjűnek a soproni sofőr

Bíróság elé került annak a soproni férfinek az ügye, aki a vád szerint gumikalapáccsal támadt egy másik autóvezetőre tavaly júniusban.

Még a vád ismertetésére sem kerülhetett sor, mert a soproni Zs. Rajmund nem jelent meg a Győri Törvényszéken. Ügyvédjével üzent, egy térdsérülése lázzal járó szövődményt okozott.

A tanács vezetője ismertette azért a vádlott kérését, hogy rendeljenek ki új elmeszakértőket, mivel a jelenlegi páros nem tartja őt elmebetegnek. „A szakértők tévednek, amikor esetemben puszta személyiségzavart állapítanak meg, pszichés állapotom sokkal súlyosabb – írta ezt a törvényszéknek a vádlott –, ha egyszer az önkontrollomat elveszítve ilyen súlyos sérülést tudtam okozni."

A Győri Törvényszéken ismertették a férfi indítványát, amely szerint tévednek az elméjével kapcsolatban.
A Győri Törvényszéken ismertették a férfi indítványát, amely szerint tévednek az elméjével kapcsolatban.


Az ügy láttán kétségkívül vannak kérdőjelek. A most harminchét éves, büntetlen családapa Sopron belvárosa felé tartott az Ágfalvi úton, balra fordult volna és indexelt is, de valamiért csak álldogált. A mögötte haladó megnyomta a dudát és lassan kikerülte a Volkswagent.

Erre a vádlott válaszként rátapadt, folyamatosan dudált, a követési távolságot nem tartotta be s a meglepett autós megijedt, hogy karambol lesz a vége.

Megálltak mind a ketten, a sértett kérte, hogy beszéljék meg egy kevésbé forgalmas helyen a dolgot. Arrébb hajtottak, de ott meg azt látta, hogy a felbosszantott vezető leveszi a gyűrűjét és a cipőjét szorosra fűzi. „Mire készülsz? Itt nem lesz verekedés" – mondta. Majd hozzátette: „te ilyen agresszív vagy?".

Erre nem számíthatott. Zs. Rajmund kivett a kocsijából egy harmincöt centis nyelű gumikalapácsot s közölte, hogy igen, ő „ilyen agresszív" és vízszintes karmozdulattal a másik arcába vágott. A sértett szinte megbénult a fájdalomtól, erre támadója szembefordult vele és a kalapáccsal az orrnyergére sújtott.

A tehetetlenül elterülő, vérző sértettet otthagyta, aki miután magához tért, mentőt hívott saját magának.
A főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt szabadságvesztést indítványoz, a per már csak ősszel folytatódhat. A vád képviselője szerint egyébként nem lehet szó még új elmeszakértőről, hiszen a meglévőket meg sem hallgatták.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VOLT Fesztivál 2014 BLOG: 120 ezren buliztunk, 5 és fél nap boldogságban

Megdőlt a tavalyi rekord, idén tízezerrel többen VOLToztunk. Az Arctic Monkeys záró koncertjén… Tovább olvasom