Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

NAGYCENK - Ilyenek vagyunk: Széchenyi örökségét őrzzük

Nagycenk a Széchenyiek ősi fészke. Itt élt és alkotott Széchenyi István, a legnagyobb magyar.
A modern Magyarország megteremtője, fontos intézmények alapítója volt Széchenyi István. – Arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy Széchenyi faluja és szellemi örökségének őrzői vagyunk. Eszméi máig érvényesek és útmutatásul szolgálnak – mondja Csorba János, Nagycenk polgármestere, miközben sorra vesszük milyen nevezetességek kerültek fel a Kisalföld Ilyenek vagyunk kampányának plakátjára.

A Széchenyi kastély és parkja a híres hársfasorral több mint tíz éve a Világörökség része, Széchenyi szellemi hagyatéka pedig Hungarikum. A 2,6 kilométer hosszú hársfasor a kastélytól indul és Széchenyi Béla, valamint felesége Endrődy Hanna sírjáig tart.

A kép kattintásra nagy lesz!
A kép kattintásra nagy lesz!


– Mindent megteszünk, hogy az ide érkezőket minél szebb környezet fogadja. Örülünk, hogy a kormány is kiemelt programként kezeli a Széchenyi emlékhelyek felújítását. Az elkövetkezendő években a kastély és a parkja teljesen megújul, a munkálatok a tető felújításával már elkezdődtek. Jövő évben lesz Széchenyi István születésének 225. évfordulója, ezért 2016-ot Széchenyi emlékévnek nyilvánították, amire számos rendezvénnyel készülünk.

Széchenyi nevéhez egy sor újítás fűződik. Ilyen például a selyemhernyó tenyésztés hazai meghonosítása, aminek érdekében a birtokain átvezető utak mentén szederfákat ültettetett.

Ezek jelenleg is védett fasorok.

A gróf nevéhez köthető a vasúti közlekedés meghonosítása, ezért van ott a nevezetességek között a vasúti skanzen és a múzeumvasút, amit hétvégeken sok gyermekes család felkeres.

Sokaknak meglepő lehet, hogy a nagycenkiek plakátjára egy vécécsésze is felkerült. Az ok, hogy angliai útjáról sok minden között ezt az újdonságot is magával hozta a gróf és a kastélyában felszereltette. Az életéről készített filmben van is egy jelenet, amikor a télikertben bemutatja a lehúzható WC működését.

A falu a templomát is a nagy elődnek köszönheti. – A régi templomnak 1859 karácsonyán leszakadt a mennyezete.

Az akkori plébános Tolnay Antal felkereste Döblingben a grófot és beszámolt az áldatlan helyzetről. Széchenyi megígérte neki, hogy egy új templomot építtet, a tervezésre pedig a kor legnevesebb építészét, Ybl Miklóst kérte fel. Sajnos a kész terveket már nem láthatta, mert 1860. április 8-án meghalt. Az építkezést a felesége és a család irányította, 1864 augusztus 20-án volt a felszentelés – folytatta a polgármester.

A nagycenki temetőben van a Széchenyiek családi sírhelye, amihez évente több ezer turista zarándokol el, Jászai Mari, a nemzet tragikája is minden évben lerótta itt kegyeletét. Szécsényi Pál kalocsai érsek múmiáját szintén a mauzóleum őrzi.

Egy másik történelmi személyiség, Ferenc József egy ceruzával a kezében került fel a plakátra. Ezt a ceruzát Bokor Nándor nagycenki gépgyáros, a cenki eke és a bécsi világkiállításon nyertes vetőgép megalkotója kapta tőle. Őfelségét igen érdekelte a vetőgép működése, amit a cenki mester egy rajzzal magyarázott el. A véletlenül nála maradt királyi ceruzát azután ajándékba megkapta, a nagycenki gyerekeknek pedig kitüntetés volt, amikor iskolájuk gondnoka megengedte, hogy Ferenc Jóska ceruzájával írjanak.

Az 1921-es népszavazáskor a nagycenkiek igen nagytöbbségben Magyarország mellett voksoltak, mindössze öt ellenszavazat volt. Ezért kapták meg a Leghűségesebb falu címet. A Vidéki Települések Európai Chartájában Magyarországot Nagycenk képviseli, így az unió minden államában van testvértelepülésük, amelyekkel élő kapcsolatot ápolnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Reklámfilmben is jók - Díjat nyert a soproni filmesek

A Soproni Múzeumról szóló reklámfilm harmadik lett az országos pályázaton. Tovább olvasom