Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Meditációs központ lett a kolostorból

Megújult a sopronbánfalvi pálos-karmelita kolostor. Kedden adták át az épületet, ami továbbra is az elmélyülés színtere marad, de már a XXI. századi látogatók igényeinek megfelelően. Az átalakítás 1,2 milliárd forintba került.

A soproniak egyik kedvenc műemléke az erdő ölelésében megbújó bánfalvi kolostor. A sokáig elhagyatottan álló épületet a rendszerváltás után régi lakói, a karmeliták kapták vissza, akiknek nem volt pénzük a felújításra. A rend főnővére egy tévében látott beszélgetés után hívta fel Magyarország 16. leggazdagabb emberét, Kovács Gábort, mert az interjú alapján úgy látta, a legnagyobb magánalapítványt működtető üzletembernél jó kezekben lenne az épület.

Egyedülálló elvonulási, oktatási és meditációs központtá alakították az épületet.
Egyedülálló elvonulási, oktatási és meditációs központtá alakították az épületet.

– Tizenöt perc után úgy döntöttem, megvásárolom az épületet. Nem tudtam, mit veszek, s azt sem tudtam, hol keressem a térképen Sopron-Bánfalvát, s csak hetek múlva tekinthettem meg az új tulajdonomat.


Látogatható a bánfalvi kolostor
A megnyitót követően mostantól látogatható a felújított bánfalvi pálos-karmelita kolostor Sopronban. Az érdeklődőket keddtől vasárnapig 10 és 16 óra között fogadják. A felnőtt jegy ára 1000 forint, a diákok, nyugdíjasok, csoportok (5 fő felett) 50 százalékos kedvezményt kapnak, a gyermekek (6 éves kor alatt) a kolostort ingyen látogathatják. Aki vallási, spirituális témájú könyvet ajándékoz a kolostorból meditációs központtá lett épület könyvtárának az díjtalan látogatást tehet az épületben. Az adományozók között március 1-jén egy tavaszi ajándékhétvégét sorsolnak ki minden egyes könyv egy-egy sorsolási szelvényt ér. Az adományokat a tulajdonos cége – Budapesten az Andrássy út 112. szám alatt – is átveszi, vagy postán a 9400 Sopron, Kolostorhegy u. 2. címre juttathatják el a felajánlók.


Megdobbant a szívem a látványtól, s tudtam, mostantól hatalmas a felelősségem. Rájöttem, nem egy ingatlant vettem, hanem egy darab múltat, történelmet – fogalmazott a megnyitón Kovács Gábor.

Kovács Gábor tizenöt perces telefonbeszélgetés után döntötte el, hogy megvásárolja a soproniak egyik kedvelt műemlékét.
Kovács Gábor tizenöt perces telefonbeszélgetés után döntötte el, hogy megvásárolja a soproniak egyik kedvelt műemlékét.

Az ünnepségen jelen voltak az üzletember barátai, a fővárosból is sokan eljöttek, hogy megtekintsék Magyarország első magánkézbe adott kolostorát. Az avatón több hírességet is felfedeztünk, így Halász Juditot, Péreli Zsuzsát, Tolcsvai Lászlót, Ráday Mihályt, S. Hegyi Lúciát, Habsburg Györgyöt is.

 A megújult épületegyüttest Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát áldotta meg.
A megújult épületegyüttest Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát áldotta meg.

A felújítás másfél év alatt történt meg mintegy 1,2 milliárd forintból. A fejlesztést Izland, Liechtenstein és Norvégia is támogatta. A Norvég Alap 1,8 millió eurót adott, a költségek több mint 55 százalékát Kovács Gábor cége biztosította. Egyedülálló elvonulási, oktatási és meditációs központtá alakították az épületet, az egykori szerzetesi cellákból 23, fürdővel ellátott vendégszobát hoztak létre, a létesítményben étterem, két meditációs helyiség, előadó- és konferenciaterem, egy alkotó- és egy kiállítóterem, könyvtár is helyet kapott. Az épületet akadálymentesítették, újjáépítették a parkot. Egyéni és csoportos megrendeléseket is fogadnak az egykori kolostorban, ahol a pálosok története mellett időszakos kiállítás is látható.

A mostani tárlat a Spiritualitás a XX. századi magyar művészetben címet viseli.

Vissza a múltba:

A kolostort 1482-ben alapították a pálosok, amit a törökök elpusztítottak, majd az 1600-as években kelt újra életre. Miután II. József feloszlatta a szerzetesrendet, az épületet tisztviselői lakásoknak használták, 1850-től helyőrségi kórháznak adott otthont. 1891-ben a karmelita apácák kolostora lett, ám a rendet 1950-ben feloszlatták. A szocializmusban idősek otthona, majd elmeszociális otthon működött a falai között és 1970-től a rendszerváltásig állt üresen. Ekkor kapták vissza a karmeliták, s innentől indult a létesítmény legújabb kori történelme.

Olvasóink írták

  • 12. Hozzászóló 2010. november 20. 01:17
    „Az alatta húzódó pincerendszer egy része látogatható a Pálos pincéből.”
  • 11. SC 2010. november 19. 11:34
    „És azt nem tudom mennyien tudják,de egy szép hosszú,kazamata,mesterséges barlang is húzódik alatta,ki a vele szemben lévő domb alá.Nagyon izgalmas hely,gyermek koromban rengetegszer lemásztunk oda az egyik szellőző körtőn keresztül.Jó kis kaland volt!!! :-)”
  • 10. SC 2010. november 19. 11:28
    „Csodaszép lett,gratulálok.És egy kis helyesbítés,a nyolcvanas években még biztos,de talán még a kilencvenes évek elején is elmeszoc.otthon működött benne.”
  • 9. Hozzászóló 2010. november 18. 22:09
    „www.banfalvakolostor.hu”
  • 8. nemethdr 2010. november 17. 19:07
    „A szocializmusban idősek otthona, majd elmeszociális otthon működött a falai között és 1970-től a rendszerváltásig állt üresen.

    Nem kedves Kisalföld (Pók Viktória),
    még a 90-es évek elején is szociális otthon volt, elég megalázó állapotban. Még a folyosó is átjáró szobaként funkcionált szegény sorsú bentlakói számára. Majd átkerült az intézmény az Ágfalvi útra és innét állt üresen a karmeliták tulajdonában.”
  • 7. thurvj97 2010. november 17. 17:04
    „A Kolostor-dombon a bánfalvi templom szomszédságában megtalálható az épület.Az Alm felöl is megközelíthető. De jobb, ha a műemlék lépcsőn felmennek a templomig.”
  • 6. máris 2010. november 17. 16:51
    „mediator! Minden szavaddal egyetértek, mintha csak én írtam volna.
    Most már árulja el valaki, hogyan lehet megtalálni ezt a helyet.Ne kell-
    jen a térképet böngésznem. Előre is megköszönöm .”
  • 5. naplopo 2010. november 17. 14:14
    „Szép lett, de hol van pontosan helyileg?”
  • 4. ödenbürger 2010. november 17. 10:52
    „FANTASZTIKUS ! VÉGRE VALAMI SZÍNVONALAS SOPRONBAN.
    De hol lehet érdeklödni a programokról, kiállításokról, vendégszobákról?
    Ezt a Kisalföld cikket miért nem kommunikál az olvasóknak?”
  • 3. mediator 2010. november 17. 10:48
    „A cikk alapján számomra nem igazán tiszta az új létesítmény funkciója. Kik és mit fognak ott meditálni? Melyik politikus fog ott jól elmélyülni a titkárnőjében? Egyházi és/vagy világi személyek? Művészek és/vagy üzletemberek? Szajhák és/vagy menedzserek? Gazdagok és/vagy - na nem, a szegények, azok biztos nem. Nem arról van inkább szó, hogy a pálos kolostorból egy új szállodát hozott létre, méghozzá milyen szépet, a tiszteletre méltó vállalkozó? Minek ez a meditációs maszlag, ködösítés, miegymás? Úgyis az lesz, ami. Befektetés, mert Mi urunk, a pénz - ezt megmondta már az Ady Bandi is.”
  • 2. változástakaró 2010. november 17. 06:54
    „Köszönjük szépen! Sosem gondoltuk volna, hogy egyszer még ilyen szép lesz. Már csak az utat kellene rendbe tenni, amit a teherautók tönkretettek.”
  • 1. Magyarka1 2010. november 16. 21:55
    „Kovács Gábornak:
    Régi magyar ÁLDÁS

    Áldott legyen a szív, mely hordozott,
    És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
    Legyen áldott eddigi utad,
    És áldott legyen egész életed.

    Legyen áldott Benned a Fény,
    Hogy másoknak is fénye lehess.
    Legyen áldott a Nap sugara,
    És melegítse fel szívedet,

    Hogy lehess meleget adó forrás
    A szeretetedre szomjasoknak,
    És legyen áldott támasz karod
    A segítségre szorulóknak.

    Legyen áldott gyógyír szavad,
    Minden hozzád fordulónak
    Legyen áldást hozó kezed
    Azoknak, kik érte nyúlnak.

    Áldott legyen a mosolyod,
    Légy vigasz a szenvedőknek.
    Légy te áldott találkozás
    Minden téged keresőnek.

    Legyen áldott immár
    Minden hibád, bűnöd, vétked.
    Hiszen aki megbocsátja,
    Végtelenül szeret téged.

    Őrizzen hát ez az áldás
    fájdalomban, szenvedésben.
    Örömödben, bánatodban,
    bűnök közti kísértésben.

    Őrizze meg tisztaságod,
    Őrizze meg kedvességed.
    Őrizzen meg Önmagadnak,
    és a Téged szeretőknek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar határőr mentett meg egy kislányt Sopronpusztánál

A Terror Házában adták át berlini fal egy darabját. Elhangzott: Sopronpusztánál 640-en menekültek át… Tovább olvasom