Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

M85-ös - A soproni MSZP elkezdte a visszaszámolást az út megépítéséig

Számonkérhető ígéret hangzott el a Fidesz részéről, amit érdemes folyamatosan követni - mondta Kalmár István.
  
A közelmúltban bemutatták az M85-ös gyorsforgalmi út, országhatár és Kópháza közötti szakaszának, környezetvédelmi engedélyhez készülő tanulmányterveit.

A soproni MSZP természetesen támogatja, hogy végre elkészüljön ez az út sőt, megkezdjük a visszaszámlálást is, hiszen itt olyan konkrét számon kérhető ígéret hangzott el a Fidesz részéről, amit érdemes folyamatosan követni - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Kalmár István, a párt helyi elnöke.

Így folytatta: annak azonban olyan részei a projektnek, amik mellett nem mehetünk el szó nélkül.



- A birtokunkba került dokumentumokból kiderül, már több, mint tíz éve megvolt az adott szakasz környezetvédelmi engedélye és műszaki terve - tette hozzá.

- Az akkori és a mostani tervekből az derül ki, a készülő gyorsforgalmi út nyomvonalát meg kellett változtatni a korábbi tervekhez képest, hogy a soproni alpolgármesternek és feleségének, a Fidesz egyik pártigazgatójának, országgyűlési képviselőjének a vendéglőjénél legyen egy óriási autópálya-pihenő kialakítva.

Egyes becslések szerint, még az is olcsóbb lett volna, ha Simon István és Molnár Ágnes vendéglőjét telepítették volna át a már megtervezett úthoz, nem pedig a tervezést kellett volna, kellene újra kezdeni.

Kérdéseink ezzel kapcsolatban:

• Továbbra is tartja-e magát az az ígéret, hogy az M85-öst átadják 2018. március 15-ig?

• Igaz-e, hogy az Arcus étteremnél egy pihenő kialakítása a cél?

• Igaz-e, hogy ez a pihenő nem szerepelt a korábbi terveken?

• Miért kell a Fidesz alpolgármesterének és országgyűlési képviselőjének az érdekei szerint alakítani egy gyorsforgalmi út nyomvonalát?

Várjuk a válaszokat és várjuk az új utat is. Még 1028-at kell addig aludnunk - zárta Kalmár István.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Támad a puszpángmoly Sopronban!

Újra támad a Sopronban rendkívül közkedveltté és a Lövérek városrészre kifejezetten jellemző bokor,… Tovább olvasom