Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Kalmár: Elbocsátási hullám és Sopron vagyonának kiárusítása!

A városvezetés eddig nem tapasztalt mértékű elbocsátásokra készül - mondta Kalmár István (MSZP). A Fidesz reagálásában kifejtette: a válság hatásai alól Sopron sem húzhatja ki magát.

Csütörtökön döntött arról a fideszes városvezetés, hogy közel félszáz munkavállalót küld el az állásából. Ugyanekkor döntöttek arról is, hogy kiárusítják az EU és a korábbi kormány támogatásával felépült, a város tulajdonában álló legújabb és legmodernebb irodaházat, az úgynevezett Inkubátorházat. Most, amikor a legrosszabb az ingatlanpiac. Most amikor már a legtöbb közműcégnek, itt van az irodája. Az sem világos, ha másnak megérné ezt üzemeltetni, akkor a városnak, aki pályázati pénzekből építtette ezt, miért nem éri meg? - tette fel a kérdést pénteki sajtótájékoztatóján Kalmár István, az MSZP soproni szervezetének elnöke.

A politikus kifejtette: a legnagyobb baj mégis az, hogy hiába rúgják ki az embereket, hiába adják el az elődök által megszerzett javakat, a város tovább rohan a szakadék felé. Óvodákat vontak össze, a Gyermek- és Ifjúsági Központot kiadták másnak, de nincs megállás.

Nagyon furcsa, hogy a Fidesz és Orbán Viktor az adósság ellen hirdetett harcot és 1 millió új munkahelyet ígért, de, a már 5 éve Fideszes vezetésű Sopron, adósságot adósságra halmoz és emberek tucatjait teszi az utcára. Ma Sopron a második legjobban eladósított megyei jogú város. Nem tudjuk megoldani a problémáinkat azzal, hogy utcára teszünk több tucat embert, de még azzal sem, hogy eladjuk az értékeinket. Sajnos sok pénzt költ el a Fideszes városvezetés olyan dolgokra, amikre nem kellene. Ezekről a helyekről kell elvenni a pénzt. Nem kell sok 10 milliórét fideszes bulvárlap, nem kell sok 10 milliót költeni kommunikációra és vannak még ezekhez hasonló kiadások, amiket most, az újabb válság közeledtével azonnal le kell állítani - fejtette ki Kalmár István.

A Fidesz ne visszafele mutogasson, hanem segítsen megoldani a problémákat. Sopront ráadásul már 5 éve ők vezetik, de inkább csak visszafelé haladtunk! - húzta alá az önkormányzati képviselő.

Mi is örülnénk annak, ha nem kellene időnként emlékeztetni a szocialistákat kormányzásuk következményeire, de úgy tűnik Kalmár István és a helyi MSZP emlékezetkiesésben szenved. Hibás döntéseik következményét ugyanis most kell megoldani – reagált az MSZP sajtótájékoztatójára Balogh Judit Fideszes önkormányzati képviselő.

- Az MSZP továbbra sem tudja, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy a válság hatásai alól – melynek mélyítésében hatékony szerepet játszottak -, sem hazánk, sem Sopron nem húzhatja ki magát.

Sokadszorra bizonyítják, hogy valójában nem érdekeltek az olcsóbb, hatékonyabb, gazdaságosabb önkormányzati rendszer kialakításában.
Most ellenzékből úgy gondolják, náluk van a Bölcsek Köve, de kormányzati pozícióban nem tudtak megbirkózni a feladatokkal és a problémákkal.

Nyolc évre kaptak bizalmat a választóktól, és ez idő alatt csődpolitizálásukkal nehéz helyzetbe hozták az országot, és ellehetetlenítették az önkormányzatokat.

Kalmár Istvántól ezzel kapcsolatban eddig még egyetlen önkritikus megnyilvánulást sem hallhattunk, pedig többek között sikerült az MSZP-nek mélypontra vinni a munkanélküliséget.

Sopronban a mai napig nem lehetett teljesen lezárni az MSZP által hátrahagyott zűrös múltat, egykori döntéseik között akad jogszabálysértő és erkölcstelen ingatlanüzlet is, arról, hogy valótlanságokat állítanak pedig bírósági papír van - zárta Balogh Judit.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. Filtec 2011. november 01. 17:41
    „Re: #31. Récsöl 2011.10.29. 16:53

    Mind két TV-ben volt róla szó. "Nem tetszik a rendszer..." siralmas.”
  • 35. potyesz 2011. október 31. 20:20
    „Nem értem ,hova vonnak össze óvodát,azok már így is csak gyermek meg őrzőként működnek hisz csoportonként 30-32két gyermeket zsúfolnak össze”
  • 34. c77 2011. október 30. 15:11
    „"okosok oldala" vagy?”
  • 33. Ovinkor 2011. október 29. 20:28
    „32. zhall 2011.10.29. 17:32
    A tőkének nincs nemzetisége. A magyar tőkések semmivel sem humánusabbak, mint a külföldiek.”
  • 32. zhall 2011. október 29. 17:32
    „Attól tartok Filtecnek és Karcsikának van némi igaza...Lassan minden vagyon idegen kézben van,már alig maradt valami.Nem az a lényeg hogy milyen nyelven beszélünk,hanem hogy ki uralkodik rajtunk.Nem mindegy hogy magyar vállalkozók és dolgozóik építik az országot,vagy izraeli Joav Blum-ok és német ,francia "gazdáink"lesznek,akik meggazdagodnak azon amiért mi izzadunk.Ez egy modern kori gyarmatosítás,ezelőtt párszáz évvel fegyverekkel,ma pénzzel.A lényeg ugyanaz.Ha nem nyílik ki a szemünk pár éven belül elveszítünk mindenünket!”
  • 31. Récsöl 2011. október 29. 16:53
    „Filtec! Mit kell nézni/olvasni?
    Olyat mondj, ahol beszéltek (vagy legalább megemlítették) pl a legutóbbi "egymillióan" kezdetű tüntetésről!
    A hírtv-n, és az állami tv-kben egy szó sem esett róla. Mintha nem is lett volna semmi.”
  • 30. Filtec 2011. október 29. 15:48
    „öröksoproni

    Olvassál mást is, mint a Népszabadságot!
    Ne csak az atv-t, TV2-t, RTL Klubot nézzed!
    Nem kell mentegetőznöd.
    Már megvették Lengyelországot, Magyarországot.
    Jaj, ki is mondta ezt?”
  • 29. öröksoproni 2011. október 29. 14:29
    „Karcsika
    Ne írogass zöldésgeket. Szerinted melyik izraeli hagyná ott az országát, ahol jóval magasabb színvonalon él, egy olyan országért, amelyikben folyik a szalonzsidózás?”
  • 28. ujidok 2011. október 29. 13:42
    „Tudják, nagyon érdekes az amikor egy olyan tanár nyilatkozik, aki éppen a város vezetésben ül, és nem kell, hogy féljen, hogy elbocsájtják.
    Közben pedig az egész oktatás retteg, hogy meddig lesz szegényeknek munka helyük.

    Anno emlékezem, hogy hogyan verte magát a Fidesz amikor egy iskolabezárás neve felmerült, érdekes most pedig ezt is rájuk fogják.

    Az igazság pedig: Egyes hír források szerint, 8000 TANÁR, 300 feletti ISKOLÁT kívánnak bezárni!”
  • 27. Karcsika 2011. október 29. 08:56
    „24. zhall
    "egyre kevesebben fognak itthon dolgozni,inkább mennek."

    ... és jöhet az izraeli betelepítés.”
  • 26. 1soproni 2011. október 29. 08:51
    „Szóval ami még 3 éve jó ötlet volt szerintük, az mára már azért nem az, mert 1,5 évvel ezelőttig elmúlt 8 év volt?”
  • 25. iparos 2011. október 29. 08:42
    „A Fideszes képviselök legalább 70%-a biztosan tisztában van azzal, hogy nem jo amit a pártja csinál. De hát ennyi pénzt a civilszvérában sehol nem lehetne megkeresni. Véleményem szerint, ez olyan, mint a csoportos garázdaság
    Mikor együtt vannak, el rihegnek, röhögnek, és azon versenyeznek, ki tud sértöbbet mondani a másik párt képviselöjére. Ez a dicsösség ma magyarországon.”
  • 24. zhall 2011. október 29. 07:53
    „"Sopronban nagyon sokan dolgoznak ki, ezért ezen emberekre lehetne kiszabni adót!"
    Fognak...fognak,nem hiszem hogy ki fogják hagyni.Itt ebben az országban már bármi előfordulhat.A kamerát már néhány hónapja felszerelték.Ideje lesz a nyelvtanulást komolyan venni.Vállalkozások fognak megszűnni,áttelepülni Ausztriába,vagy máshová,egyre kevesebben fognak itthon dolgozni,inkább mennek.Innen csak egy rövid lépés hogy a csekkekre való pénzt sem váltja forintra hanem ki is költözik.”
  • 23. FREDDY/S 2011. október 29. 06:43
    „Ha az eurót időben bevezették volna, nem kellene össze vissza számolni az árfolyamot és nem lenne a bankoknak lehetőségük saját árfolyam megállapítására sem, nemde...”
  • 22. sopron700 2011. október 29. 05:09
    „18.ujidok. Véleményének első részével nem de a többivel egyetértek.Hasonlót írtam,de a cenzor nem jelentette meg-eddig.”
  • 21. pulci 2011. október 28. 21:52
    „Egyszerűen hihetetlen, hogy a fidesz még mindig nem hajlando felfogni, hogy a mostani válság csak egy kis gyerekjáték ahhoz képest ami 2008-2009-ben volt fogalmuk sincs mit tettek volna ha azokkal a gondokkal kellet volna megküzdeniük kormányon hisz még a mostani helyzetet is csak egyre rosszabbá teszik pl. Matolcsy tegnapi kijelentéseivel...”
  • 20. Ovinkor 2011. október 28. 21:36
    „Balogh Judit nyilatkozata vérlázító.”
  • 19. ujidok 2011. október 28. 21:15
    „Nem utolsó sorban, pedig mindenki figyelmébe ajánlom a velemenyvezer blogot.
    Ma olvastam ott, hogy Matolcsy jobb keze felmondott távozott az államtitkári székből.
    Ő dolgozta ki a Szél Kálmán tervet, és az idei költségvetést.
    Vajon mit ismert fel, hogy felmondott?
    Tudjátok, hogy a jövő évi költségvetésbe már 100milliárd lyuk van?
    Azért, mert nem 300Ft/Euró árfolyamon számoltak...

    Érdekes kommentek ezek amelyek a véleményemet takarják...”
  • 18. ujidok 2011. október 28. 21:08
    „Szeretnék Kalmár szavaihoz hozzá tenni!

    A gazdaságot csak is munkahely teremtés pörgetné fel.
    Nézzük mi történik Sopronban, embereket rúgnak ki, amelyek igaz állami szektorban dolgoznak, úgy mond értéket nem termelnek meg, de a bérüket a városban elköltik, mozgatják a helyi gazdaságot, kis és közép vállalkozásokat.
    Na most ezen összegek majd hiányozni fognak, lassul a gazdaság, és nem jön össze a beígért 1 millió munkahely sem.

    Sopron nagyon érdekes város gazdaságilag, mert nem teljesen jelennek meg a válság hatásai!
    Rengeteg ember kerül utcára, amelyek majd nem Sopronban helyezkednek el, mert nincs munkahely!
    Kimennek Ausztriába, és az ott megkeresett bért nem hozzák haza, nem a magyar gazdaságban költik el, amely nem jelenik meg a város gazdaságában, sem az országéban.
    Kint dolgoznak, kint kapnak bért, kint tankolnak, kint vásárolnak, csak annyi valutát váltanak be Ft-ra amely éppen a csekkekre kell.
    Ez bizony nem jelenik meg sehol!!!
    A város így talán tényleg rohan a csőd felé???

    Viszont, hogy picit segítsek a város vezetésnek itt teszek egy javaslatot.
    Januártól minden önkormányzat szabadon szabhat ki adókat, hogy egyensúlyozzák a hiányt.
    Gy.F. azt mondta nem pontosan, ez a kormány ablakra, ajtóra, kéményre, füstre, és még a jó ég tudja mire nem szabnak ki adókat.
    Sopronban nagyon sokan dolgoznak ki, ezért ezen emberekre lehetne kiszabni adót!

    Nem vagyok senki ellen se, csak szeretnék ráébreszteni pár embert arra, hogy elgondolkozzon mi zajlik az országban.”
  • 17. ujidok 2011. október 28. 20:53
    „Látó

    Nagyon tisztelem tudásodat és írásaidat!
    Lehetne egy kicsit bővebben?”
36 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogy közlekedjünk Mindenszentekkor a GYSEV-nél?

Ünnepnapi közlekedési rend lesz érvényben október 30-án vasárnap, és 31-én hétfőn is a… Tovább olvasom