Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Jobban van a diáklány

Egy tinilányt ápolnak a soproni kórházban, aki néhány nappal az új influenza elleni oltás felvétele után rosszul lett otthonában.

A 14 éves lányt péntek óta kezelik az Erzsébet-kórház gyermekosztályán, bekerülésekor lábzsibbadásra, általános rosszullétre panaszkodott. Már jobban van, tünetei megszűntek. Szerdán még vizsgálták, de az eredményről, arról, hogy mi okozhatta a heves reakciókat, csak pénteken adnak tájékoztatást az orvosok. A megyei tisztiorvosi szolgálatnak is jelentették az esetet, a jegyzőkönyv oltást követő nemkívánatos eseményről szólt. Mint megtudtuk: a megyében egyedi esetről van szó, eddig hasonló tünetekről sehonnan nem érkezett jelzés. A szakemberek feltételezésekbe nem akarnak bocsátkozni, de úgy gondolják, véletlen egybeesésről lehet szó.

A 3–14 évesek kampányszerű oltása még nem kezdődött el. Országosan eddig valamivel több mint 400 ezer ember már megkapta a vakcinát és mindössze 38 olyan esetet jelentettek az orvosok, amikor valaki mellékhatásra panaszkodott. A jelentések többsége oltás utáni lázról, felkar- és izomfájdalmakról, illetve elesettségről szólt.

Olvasóink írták

  • 10. laura01 2009. november 16. 09:02
    „9. no comment. Hihetetlen, persze még a végén így akarják az UFO-k is megszállni a földet. Menjetek el orvoshoz,”
  • 9. dzsi 2009. november 14. 19:53
    „http://neoltsal.blog.hu/2009/10/28/breaking_interju_jane_burgermeister_rel_video Ezt viszont mindenkinek ajánlom megnézni!!Nem befolyásolnék senkit de itt a valós okot meg a "vakcina"körüli mendemonda valóságát tudhatjátok meg..”
  • 8. Intel 2009. november 13. 16:34
    „Meglátjuk...
    Ma megint ketten haltak meg...
    Szerencsétek van, mert nem hozzá tartozótok...”
  • 7. toretto99 2009. november 13. 16:18
    „Atika 61 ajánlom figyelmedbe ezt a szöveget itt a teljes igazság

    Ennyit a WHO-rol meg az állítólagos mexikói v sertés ahogy a Eu nevezi influenzáról a teljes igazság és h mivel akarnak minket beoltani hát nem az állítólagos h1n1 vírus oltóanyagával az biztos ......

    Néhány nappal ezelőtt bejelentette a kormány"unk", hogy kb két hónap már múlva lesz vakcina Mon az a bizonyos "mexikói" avagy "sertés" avagy -az EU legújabb elnevezése szerint- "új influenza" virus ellen és azt is, hogy Magyarországon lesz először... Érdemes ehhez hasonlítani a mexikói kormány jelentését, amely szerint nem lesz vakcina kb hat hónap előtt. A Világ Egészségügyi Szervezete (WHO) és az Egyesült Államok kormánya sem említenek olyan vakcinát amely négy vagy hat hónap előtt lenne készen. Tehát akkor mi az, amivel be akarjanak oltani minket pár hét múlva?

    Az is érdekes, hogy a Baxter gyógyszergyártó nyilatkozata szerint (nagyon büszke is erre) ő az egyetlen aki képes kb két hónap alatt előállítani egy vakcinát. Na de akkor miért nincs erről szó a WHO-nál vagy olyan különösen érintett kormányoknál, mint a mexikói vagy az amerikai? Nehezen képzelhető el, hogy amennyiben a Baxter vakcina két hónap múlva készen lesz, nem szól erről a WHO és nem érdekli ez sem a mexikói, sem az amerikai kormányt. Pedig a Baxter cég ráadásul egy amerikai cég...

    Azt ugye tudják, hogy a Baxter gyógyszergyártót olyan "hagyományos" influenza oltást szállított több európai kormánynak az idén amely "véletlenül" a H5N5 "madárinfluenza" virussal volt fertőzve? Néhány évvel ezelött ugyanez a cég olyan vérplazmát szállított a francia kormánynak amely az HIV virussal volt "véletlenül" fertőzve...

    Amennyiben valóban sokkal hamarabb kapná meg Magyarország a vakcinát az új virus ellen, mint bármelyik másik állam, tartok attól hogy valami nagyon nem tisztességes dolog lesz ebben a vakcinában. Kapásból két dolgot is el tudok képzelni:

    1. Amerikai kutatók szerint a jelenlegi "mexikói" virus azért nem terjed gyorsabban, mert nem a levegőben képes haladni ("airborne"), hanem csak a kicsiny nyálcseppekkel. Ugyanez a kutatók szerint elég lenne egy enyhe mutáció amely csupán néhány új aminosavat helyezne el a virus felszínén ahhoz, hogy a virus a levegőben tudjon terjedni. Nos mi van akkor, ha éppen ezeketaz aminosavakat lenne képes hozzáadni a virushoz az a csodavakcina amit állítólag a magyar ember akár két hónap múlva megkaphat miközben mindenki másnak legalább kétszer annyi időt kell még várni az oltásért?
    Ez a téma talán megérne egy külön cikket , mert attól tartok hogy valami nagyon csúnya dolog készül a magyarok számára az "új világrend" boszorkány konyhájában.”
  • 6. atika61 2009. november 13. 06:21
    „Intel!

    Igazad van! Én is meg fogok halni!
    De valszeg nem a belém oltott anyag miatt.
    Teszek ide egy linket. Légyszíves Te, és persze mindenki, akit érdekelnek a fontos információk olvassátok el, a videót nézzétek végig.
    Aztán utána nehogy jajgasson, akibe már benne van a franc tudja milyen mocskos vírus, amit a "VÉDŐOLTÁSSAL" kapott.
    Remélem a MODERÁTOR elvtárs nem fog moderálni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    http://www.multisportinfo.hu/phocadownload/misc/sertesinfluenza.pdf

    http://vimeo.com/6702467”
  • 5. pancser 2009. november 12. 22:25
    „Sokban van de nem mindegyikben vírus. Gondolom a magyar elavult technológiával készült, mert máshol csak a a vírus egyes részeiből készítik. Az sem véletlen, hogy Ausztriában két oltást adnak, nálunk slendrián módon csak egyet, vagy nem mernek még egyet beadni. Megjósolom oltás ide oda, ha járvány lesz MO-n enm fogja kímélni az oltottat sem, hiszen a vírus számtalan variációja létezhet elméletileg. Lehet, hogy a nagy magyar csodavakcinával kapufát lőnek, vagy mellé!”
  • 4. bobo 2009. november 12. 22:18
    „Minden oltás vírust tartalmaz, kedves pancser.”
  • 3. pancser 2009. november 12. 21:54
    „2-hoz! Vírust oltottak beléd, egészségedre!”
  • 2. Intel 2009. november 12. 19:45
    „Én megkaptam ma az oltást és jelentem, hogy semmit nem érzek belöle...
    Kár, hogy politikát csináltak belőle, és majd olyan emberek is meghalnak akik ingyen is megkaphatták volna az oltóanyagot.
    Azt hiszem Ausztriában ilyen nincs...
    Mellesleg kint kettő oltást addnak, mivel az elsőnél nem biztos, hogy kialakul a védetség...”
  • 1. bobo 2009. november 12. 18:12
    „Érdekes, ezt már nem a címoldalon hozták le.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Optikai hálózat extra sebességgel

˝A jövő technológiája már Sopronban is elérhető˝ – fogalmazott soproni tájékoztatóján Pál… Tovább olvasom