Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Ingyenesen látható Scarbantia Fóruma Sopronban

A város legősibb része, a római kori Scarbantia eredeti kövei, a régészek kutatásainak eredményei megújult kiállításon várják az érdeklődőket.
A régészeti kiállítás rendezője, az 1979 és 1988 közötti fórumásatások vezetője, dr. Gömöri János az idegenvezetőknek is megmutatta az újratervezett kiállítást, ahová ezentúl ingyenesen vihetik a látogatókat. A Szent György utca 2. számú saroképületben, a Tourinform-iroda alatti térben található a helyreállított fórumrészlet, az eredeti római kori térburkolattal, lovasszobor-talapzatokkal, az egykori curia előcsarnokának részleteivel, a fórumon előkerült kőemlékekkel. Húsz információs tábla is megújult, immár három nyelven tájékoztatják az érdeklődőket, de a laikusok számára talán azok a rajzok és ortofotók a legérdekesebbek, amik segítenek elképzelni, milyen lehetett az ókori Scarbantia.
Húsz információs tábla is megújult, tartalmazva a legújabb kutatási eredményeket. Fotó: Magasi

Kétezer évvel ezelőtt, Tiberius császár idején a mai Sopron területe római fennhatóság alatt állt. Az Ikva és a Rák-patak között elterülő település volt Scarbantia. A Savaria–Carnuntum közötti út, a Borostyánkő út képezte a meg- erősített város tengelyét.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Horváth László, a Soproni Petőfi Színház színművésze

Elhunyt Horváth László, a Soproni Petőfi Színház színművésze
46 éves volt, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el. Tovább olvasom