Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

Helyi politikusok vagyonleltára

A Kisalföld közreadja választott politikusaink vagyonleltárát.

Állandó kérdéssort készítettünk a formális és semmitmondó vagyonnyilatkozatok helyett. Ezekre kértünk válaszokat a megye legnagyobb városainak elöljáróitól. Terveink szerint két és öt év múlva is szembesítjük őket ugyanezekkel a kérdésekkel. Célunk a politika és a politikusok iránti – eléggé elrongyoló dott – közbizalom erősítése. (IV., befejező rész.)

Sopronban volt aki együttműködött, volt aki nem. Az ellenzéki pártok képviselői készséggel válaszoltak a Kisalföld kérdéseire, a Fidesz–KDNP frakcióból csupán ketten; Mágel Ágost és Sass László vállalták a beszélgetést. A baloldali képviselők, a jobbikos városatyák és a Fidesz-frakció egy részének nyilatkozatait már olvashatták. Azok esetében, akik elzárkóztak a Kisalföld kérdéssorának megválasztásától, összeállításunkban a vagyonnyilatkozatokra támaszkodtunk, saját ismereteinkkel egészítve ki azt.

Sass László (Fidesz–KDNP) ajándékozással jutott 1989-ben fertődi, 579 négyzetméteres lakóház és udvar megnevezésű ingatlan egyharmados tulajdonrészéhez. Fertőszéplakon van 1980-ban vásárolt 3964 négyzetméteres beépítetlen területen 991/3964 tulajdoni hányada. Egy soproni, 2011-ben vett társasházi, 209 négyzetméteres lakásnak fel részben tulajdonosa. Autója Peugeot 307-es, ezt 2003-ban vette. Hitele 4,6 millió forint. Igazgatóhelyettes a VasVillában havi bruttó 348.400 forintos fizetéssel. Az Edutech Kiadó Bt.-nek 33 százalékos tulajdonrészével kültag.

A képviselő vállalta a beszélgetést azzal a feltétellel, hogy leírjuk: véleménye szerint a jövedelme kristálytisztán látható a vagyonnyilatkozatában is, ráadásul a céges részesedések félrevezetők lehetnek. Ő például tulajdonosa a kiadással foglalkozó bt.-nek, amiből egy fillér jövedelme sincs. Eltitkolni valója pedig pláne nincs. A gyerekei nagykorúek, önállóak, saját jövedelmük van, pályázaton nem nyert, korrupcióval sem találkozott, nyaralni pedig két és fél napot volt Szentendrén. Hobbija a kerékpározás és az olvasás, ideje viszont egyikre sincs elég.

Dr. Simon István (Fidesz–KDNP) alpolgármester 1992-ben vette 1480 négyzetméteres belerületi ingatlanát. 2002-ben vásárolt egy 1440 négyzetméteres ingatlant is (nem írta be vagyonnyilatkozatába, hogy ez be- vagy külterület, építőtelek vagy esetleg szántó...), idén pedig egy 3141 négyzetméteres beltülerti ingatlant vásárolt, amin áll egy 12 négyzetméteres hétvégi ház is.

Volkswagen Caravelljét 2012-ben vette, ahogy egy Mercedest is. Vagyonnyilatkozatában megjegyezte: a Ha-Mi Összefogunk európai szövetkezetben 16 darab 100 euró névértékű részjegyet vásárolt 2014. október 13-i kibocsátással. Készpénze 49 millió forint, alpolgármesterként 774.100 forint a jövedelme. Az Arcus Kereskedelmi Kft. osztalékából 3.244.445 forinthoz jutott.

Gazdasági érdekeltsége van az Arcus Éttermet is üzemeltető Arcus Kereskedelmi Kft-ben, aminek alapításakor 77,8 százalékban, most öröklés útján már 80 százalékban tulajdonosa. A Regioturizmus Kft.-ben 50 százaléka van, a Dr. Molnár Ágnes és Társa Bt.-ben 50 százalékkal kültag. Ugyancsak kültag 50 százalékos tulajdonrésszel a Tabarcus Bt-ben.

Csiszár Ákos (Fidesz–KDNP) új tagja a testületnek. A képviselő 2010 óta tulajdonosa 500 négyzetméteres soproni ingatlanán álló 105 négyzetméteres otthonának. 2003 óta tulajdonosa soproni, 63 négyzetméteres társasházi lakásnak, 2014-ben pedig gazdája lett egy 300 négyzetméteres soproni kertnek. Land Roverrel jár tavaly óta, de három éve van egy Hondája is. Takarékbetétjén hét millió forint van, hitele pedig 4,5 millió forint. Az SC Sopronnál 350 ezerért sportvezető. Érdekeltsége van az Ász Trafik Bt-ben. A társaság keletkezésekor 50 szalékos tulajdonrésze jelenleg 33,4 százalékos. A Kulcspont Caffe Kft-ben 25 százalékban volt résztulajdonos, most 33,4 százalékban tulajdonos.

Barcza Attila(Fidesz–KDNP) szintén a fiatal képviselők táborát erősíti. 2004-ben vett Sarródon 1662 négyzetméteres ingatlanon álló 125 négyzetméteres családi házat. 2000-ben ajándékozással jutott Sarródon 2562 négyzetméteres szántóhoz. 2009-ben örökölt ugyanitt egy 1440 négyzetméteres családi házat, ami most bontanak. Ennek 2/4 arányban tulajdonosa. Sarródon 2109 négyzetméteres szántója is van, amit 2010-ben ajándékba kapott. Opel Vectrája 96-os évjárat, 2009-ben vette.

2000-es évjáratú WV Polóját idén vásárolta. Takarékban egy milliója van, rendelkezik Fundamenta lakáselőtakartékossági betéttel is. Szakmai menedzser a Soproni Régió Turisztikai Kft-ben havi 290 ezer forintért. Sarródon családi vállalkozásukban érdekelt, szállásadás címén eseti jövedelemmel is rendelkezik, ebből évi háromszázezer forintot könyvel el. Egyéni vállalkózóként is van eseti bevétele, ez szintén évi háromszázezer forint.

Dr. Farkas Ciprián(Fidesz–KDNP) ugyancsak most vált képviselővé. 2008-ban vette társasházi, 53 négyzetméteres lakását, két évvel később Kawasaki motorját. Megtekarítása 400 ezer forint, hitele 8,45 millió. Jogtanácsos a Sopron Holdingnál havi bruttó 405 ezer forintért.
Dr. Fodor Tamás(Fidesz–KDNP) még erős celluxal is leragasztotta a borítékot – de feltéptük. A polgármester 1995 vette társasházi, 61 négyzetméteres soproni lakását, aminek fele részben tulajdonosa. 1998 óta van garázsa, aminek szintén fele részben tulajdonosa. Idén májusban vásárolt 53 négyzetméteres tárasházi soproni lakása is van.

Skoda Oktáviáját 2006-ban vette. Értékpapírban 1,8 milliója, készpénzben 1,7 millió forintja van. Hitele 3 millió forint. Gyermekei nagykorúak.

Péli Nikoletta (Fidesz–KDNP) a soproni testület legfiatalabb képviselője. Ingatlana nincs, Skoda Fábiáját 2013-ban vette, Honda Dió motorját pedig 2000-ben. Működési kordinátor a Soproni Gyógyközpont balfi részlegében havi 240 ezer forintos fizetéssel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Izabella első karácsonya

Fenyő illat, gyertyafény és egy kisbaba puha melegsége tölti be Pfneiszl Katrinék otthonát, amikor… Tovább olvasom