Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Harka és Sopronnyék közösen ünnepelte a határnyitást

Harka–Sopronnyék - Harka és Sopronnyék (Neckenmarkt) közösen ünnepelte a schengeni határ megszüntetését a két települést összekötő úton, a valamikori határátkelőnél.
Az osztrák oldalon élő sopronnyékiek, élükön Hans Iby polgármesterrel a közelmúltban Szabó Károly harkai polgármesterrel és a harkaiakkal közösen távolították el a két falut összekötő útról a közlekedést akadályozó betonelemeket, azért, hogy az út személygépkocsival is mindkét irányba járható legyen.

A közös ünnep meghívottjaként Firtl Mátyás országgyűlési képviselő elmondta: a térségben egymással összefogva, erőinket összeadva többre jutunk, mint külön-külön. Közös múltunk, földrajzi értelemben vett sorsközösségünk az együttműködési szándékkal együtt a határ két oldalán élők, de az egész régió számára is mindenképpen az eredményes, jövőbe mutató fejlődést, gyarapodást eredményezik. Ez a kapcsolatteremtés kell hogy természetes legyen – tette hozzá a képviselő, aki maga a parlamentben és számos nemzetközi fórumon a településközi utak fejlesztését a térség egyik legfontosabb megoldandó kérdéseként szorgalmazza.

Olvasóink írták

  • 1. Dresi 2008. január 03. 00:17
    „Igy kell ezt csinálni !!!!!!!!!!!!!!
    Üdvözlöm ezt a szemléletet !!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs elég pénz a helikopterleszállóra

Sopron - Egyelőre egy helyben topog az Erzsébet-oktatókórház helikopter le- és felszállópályájának… Tovább olvasom