Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Füstölt este a gimnázium

Sopron-Kismarton - Kigyulladt tegnap este a soproni Széchenyi-gimnázium Templom utcai épületének második emelete. Az összehangolt magasból mentés gyakorlásában a soproniak mellett a kismartoni tűzoltók is részt vettek.
 – A felújítás alatt álló Széchenyigimnázium Templom utcai épületében a második emeleten tűz ütött ki, hatalmas volt a füst, amellyel már a lépcsőház is telítődött.

Három személy bennrekedt az épületben – hangzott Németh Zita tűzoltó főhadnagy segélykérése tegnap este 7 órakor a soproni tűzoltóság ügyeletén.

Kisvártatva tűzoltóautók szirénázása verte fel a város nyugalmát. A soproni hivatásos állomány mellett a kismartoni tűzoltók is a helyszínre érkeztek, s ekkor már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a magasból mentés közös gyakorlásáról van szó. Ehhez a kismartoniak biztosítottak speciális járművet, amely huszonhárom méter magasból is képes a segítségnyjtásra.

A Sopronban tegnap este 7 órakor hallatszott szirénázás kíváncsiak tömegét vonzotta a Széchenyi-gimnázium felújítás alatt álló épületéhez, amelynek második emeleti ablakaiból sűrű füst gomolygott. A jelenlévők élőben kísérhették figyelemmel, miként hoznak le osztrák és magyar tűzoltók emelőkosárban két bennrekedt személyt a füstöt okádó ablakon keresztül, s miként hordágyban egy ájult füstmérgezettet, a mentők közreműködésével.

– A magasból mentés közös gyakorlata sikeres volt, az imitált tűz elhárítása és a sérült, füstmérgezett személyek biztonságba helyezése zökkenőmentesen zajlott a soproni és a kismartoni tűzoltók részvételével. Viszont az is kiderült, a városnak mennyire szüksége lenne egy olyan emelőkosaras járműre, amelyet a magas épületeknél vethetnénk be – foglalta össze a tegnap esti tapaszta latokat Csuka Zsolt alezredes, a soproni tűzoltóság parancsnoka, aki elmondta: a burgenlandi város tűzoltóságával már több alkalommal is szerveztek közös gyakorlatot a Fertő tavon és Harkán is. A tegnapi „tűzeset" is jó alkalmat teremtett a két város tűzoltósága együttműködésének felmérésére. Elvileg ma nincs akadálya annak, hogy a soproni tűzoltók útirányukat – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság engedélyével – Kismarton felé vegyék, amennyiben a burgenlandi város kérne tőlük segítséget. Ez a kép ugyanakkor árnyalásra szorul.

– Ahhoz, hogy a jövőben éles bevetésen is együtt tudjunk működni, ki kell dolgozni a két ország közötti jogszabályi hátteret – mondta Csuka Zsolt parancsnok.

 – A közös tűzoltógyakorlaton tovább teszteltük a két tűzoltóság közötti együttműködés lehetőségét és annak műszaki hátterét – nyilatkozta lapunknak Kurt Feichtinger, a kismartoni tűzoltóság első számú vezetője. – Kijelenthetem, osztrák részről felkészültünk a kétoldalú éles bevetésekre.

Gosztonyi Miklós

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kismartonban letakarták a jelzőtáblák felét

Kismarton-Sopron - A nyolcszáz közlekedési jelzőtáblából mintegy négyszázat takartak le Kismartonban (Eisenstadt) kísérleti jelleggel, s mint kiderült, javult a közlekedés biztonsága. Sopron informálódik a tapasztalatokról, felveszi a kapcsolatot az osztrák város vezetésével. Tovább olvasom