Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Feloszlatta magát a nagycenki testület

Nagycenk - Horváth János önkormányzati képviselő előterjesztésére saját magáról szavazott a nagycenki képviselő-testület csütörtökön késő este.
Az eredmény: hat igen, három nem ellenében megszavazták a testület feloszlatását. A működésképtelenségre hivatkozás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a testület és a polgármester, valamint az egyes képviselők nem tudnak együtt dolgozni.

Mindezt már a tavaly őszi önkormányzati választásokat követően „érezi lehetett", ugyanis az előző ciklus polgármestere, Udvardi Imréné becsületsértés miatt még két évvel ezelőtt feljelentette a mostani faluvezetőt, Ivánkovics Ottót. Ennek hátterében információink szerint a Gyár utcai fák kivágásának körülményei állnak. (A témáról a Kisalföldben többször is beszámoltunk, legelőször 2006. augusztus 14-én, Ellentétek lassítják az ingatlanfejlesztést címmel.) A testület mindvégig feszült légkörben dolgozott. Az előző ciklus képviselői közül hatan a mostani testületbe is bekerültek, akik közül többen úgy érzik, mellőzték őket a döntések előkészítésénél.

– Nem igaz, hogy működésképtelen lenne a testület, hiszen több nagy fajsúlyú döntést is egyhangúan sikerült meghoznunk – közölte Ivánkovics Ottó polgármester. – A feloszlási kezdeményezés nem lepett meg, ugyanis ezt a szándékot már hónapokkal ezelőtt beharangozta Horváth András képviselő két képviselőtársamnak. Ők mindvégig mellettem álltak. Az új választások viszont jelentősen megterhelik az amúgy is nehézségekkel küzdő költségvetésünket. Kötelességemnek érzem ugyanakkor, hogy újra elinduljak a polgármesteri posztért, mert a falu érdekében folytatni szeretném a megkezdett munkát.

Az ügyben megkerestük az előterjesztés indítványozóját, Horváth Jánost. A képviselő nem kívánt válaszolni arra a kérdésünkre, hogy miért terjesztette elő a képviselő-testület feloszlatását. Mint elmondta, egyelőre „nem tartja aktuálisnak" nyilatkozatát. Udvardi Imrénét viszont többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk.

Horváth András – aki az előző ciklus alpolgármestere volt – a feloszlás mellett szavazott. – Két részre szakadt a képviselő-testület, a tagok elbeszéltek egymás mellett. – Ez pedig semmi jóra nem vezetett. Bízom abban, az időközi választások után olyan képviselő-testület alakul, amely képes összefogással a településért tevékenykedni.

– A feloszlás napjától számított 30 napon belül kell kiírnia a helyi választási bizottságnak az időközi választás időpontját – tudtuk meg Csontos Károlytól, a megyei közigazgatási hivatal törvényességi és ellenőrzési főosztályának vezetőjétől. – Ezután kezdődhet meg az ajánlószelvények összegyűjtése. A választás költségeit a település önkormányzatának kell állnia. A jelenlegi képviselő-testület az új beiktatásáig teljes hatáskörrel hivatalban marad.


P. Horváth László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arany borhét soproniakkal

Ruszt - A Fertő-part legszebb városában, Ruszton (Rust) megnyílt Ausztria legnagyobb hagyományú és… Tovább olvasom