Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Egy nap, két fogás, egymilliós büntetés

Sopron - Megyeszerte fokozott közúti ellenőrzést tartott csütörtökön a vám- és pénzügyőrség győri fővámhivatalának járőrcsoportja. A vámosokat egy napra munkatársunk is elkísérhette.
A reggel fél nyolcas eligazításon kiderül: ezen a napon a határátkelőhelyek környékén, illetve a 84-es számú főútvonalon lesz ellenőrzés. Ennek keretében a teherautók okmányait vizsgálják, illetve kiemelt feladat a magyar adójegy nélküli cigaretta-, szeszesital- és embercsempészek kiszűrése.

A rövid tájékoztató után a hatfős csoport a soproni Bécsi úti határátkelőhöz tart. A helyszínre érve kiderül, hogy itt már a rendőrség munkatársai is ellenőriznek, így rövid egyeztetés után Kópháza felé vesszük az irányt. A kilépőoldalon várható a nagyobb fogás, hiszen a csempészáru mindig nyugatra tart. A vámosok sorra állítják meg a teherautókat. Kisebb hiányosságok esetén csupán figyelmeztetnek. Nem kell sokat várni az első „esetre". Az egyik beledi fuvarozó cég alkalmazottjának nincs rendben az úgynevezett tachográfja. (A menetíró készülék rögzíti az út során a megtett kilométert, a sebességet, valamint a pihenő- és menetidőt.) A sofőr elmondása szerint elfelejtette kicserélni a papírt, így a készülék két nap adatait rögzítette. Ez pedig szabálytalan. A helyszínen nem lehetséges a határozat meghozatala, ezért a csoport a vámhivatal Ipar körúti telephelyére kíséri be a teherautót. A szabályok szerint a rakomány addig nem folytathatja útját, amíg a tulajdonos a büntetést nem fizeti ki. Hosszas papírmunka, jogszabályok áttanulmányozása kezdődik. A határozat meghozatala két óráig tart. A végösszeg 400 ezer forintos közigazgatási bírság. A sofőr elismeri hibáját, s miután fizetett, délután már folytathatta útját.

Rövid időnk marad már csak a délelőttből. Kópháza és Nagycenk között a 84-es számú főúton áll meg a csoport. Ezen a helyen inkább megelőző célból állítják meg a járműveket. A hatalmas forgalomból sorra állnak ki a teherautók. Az egyik német rendszámú kisbuszt teljesen átvizsgálják, de kiderül, minden rendben. A megállított járművezetők többsége segítőkész, azonban akad olyan is, aki már zaklatásnak tartja, hogy akár tíz kilométerenként is megállíthatják őket.

Amennyiben rendben vannak a papírok, akkor az ellenőrzés nem tart tovább öt percnél. A kópházi határátkelőhelyen megállított jánossomorjai fuvaros iratai megfeleltek az előírásoknak. otó: P. Horváth L
Amennyiben rendben vannak a papírok, akkor az ellenőrzés nem tart tovább öt percnél. A kópházi határátkelőhelyen megállított jánossomorjai fuvaros iratai megfeleltek az előírásoknak. otó: P. Horváth L

Délben visszaindulunk Sopronba. Megtudjuk, a vámosoknak a schengeni határnyitás szinte semmit sem jelentett. Ők már 2004. május elseje óta nem dolgoznak a határátkelőkön. Az uniós csatlakozásunk idejével ugyanis megszűnt a tagállamok között a vámellenőrzés. Így ők már több mint három éve mélységi és közúti ellenőrzést, felderítést és elfogást végeznek. A mostani akcióra is hoztak cigarettakereső kutyát. Kokót azonban nem kellett bevetni.

A vámosok tapasztalata szerint nagy biztonsággal előre látható, hogy csempésszel lesz dolguk, de ezúttal tévednek. Az ellenőrzött sofőrök ugyanis idegesek, kapkodnak, olyan gyorsan engedik fel a kuplungot, hogy az autó le is fulladhat. Mindenesetre csütörtökön Sopronban hamisított terméket, illetve illegális kivándorlókat nem fogtak. Rajka térségében nagyobb „sikerrel" jártak a kollégáik: 13 millió forint értékű hamis márkajelzésű török ruhákat találtak.

Rövid ebédszünet után ismét a Bécsi úti határátkelő következik. Itt is a kilépőoldalon várható komolyabb fogás. A járőrök feltételezése hamar beigazolódik. Az egyik kapuvári telephelyről vasalókat szállító osztrák tulajdonú cég szlovák vezetőjének nincsenek rendben a papírjai. A sofőr kissé meglepődött, de nem ellenkezik, talán ő is tudja, hibázott. Újra visszamegyünk a vámudvarra. Ismét elkezdődik az esetre legjobban ráillő jogszabályok megkeresése. A fuvarozóvállalat több jogszabályt is megsértett, s végül a kiszabott bírság: 750 ezer forint.

Az akció ezennel véget ért. A járőrök pedig hazaindulnak. Búcsúzáskor még hozzáteszik, ők nem csupán cigarettát és embercsempészeket keresnek. Szerintük ugyanolyan fontos a közúti áru- és személyforgalomra vonatkozó előírások betartatása, mert a szabályok elmulasztása sok esetben emberéletet követel.


Összesen nyolc

A győri fővámhivatal csütörtökön nemcsak Sopron térségében, hanem a hegyeshalmi és a rajkai határátkelőhelyen is végzett közúti ellenőrzést. Az akció keretében több mint kétmillió forint közigazgatási bírságot szabtak ki. A fővámhivatalnál idén az első három hónapban öt bűncselekményt, illetve huszonöt szabálysértést derítettek fel. Az összesen kirótt büntetés értéke pedig eléri a nyolcmillió forintot.

Olvasóink írták

  • 10. orgona 2008. április 06. 22:19
    „Egyetertek a büntetessel,es jogosnak talalom ha egy soförnek nincsenek rendbe papirjai,autoja nem felel meg az elöirasnak,nem tartja be a szabalyokat az megerdemli bünteteset!Nagy arat kernek de mashol sem olcsobb !Hat eve vezetek de meg soha nem fizettem büntetest!A bajt mindenki maganak keresi ha nem tartja be a szabalyokat ! hat fizessen!”
  • 9. Cseter János 2008. március 22. 19:41
    „Otoba emberektől nem is lehet mást várni mint töketlen értelmetlen kritikákat ellenem. A témához meg egyátalán nem értenek az oktondi tökfilkók!”
  • 8. QSPAN 2008. március 22. 18:18
    „MI VAN ITT ??
    Emberek egymást kóstolgatják a fórumon?
    A téma a fenti cikk volt nem peddig hogy kinek mi a politikai látása és hogy 1 mást lenyomozni?
    Ezek utánn nem is várok már semmi tisztán látást senkitől.”
  • 7. QSPAN 2008. március 22. 18:18
    „MI VAN ITT ??
    Emberek egymást kóstolgatják a fórumon?
    A téma a fenti cikk volt nem peddig hogy kinek mi a politikai látása és hogy 1 mást lenyomozni?
    Ezek utánn nem is várok már semmi tisztán látást senkitől.”
  • 6. soproni* 2008. március 22. 17:39
    „kata08 és iksz!
    Van úgy,hogy emberek szeretik magukat nevetségessé tenni a közvélemény előtt ,erre példa Cs. jános is.:) Minden hozzászólásában a politikusokat,pufajkásokat ,fehérgallérosokat teszi felelőssé mindenért. A símaszk biztos elnyerte a tetszését,mert ez a legújabb,amit folyton emleget. Ja....és ő az,aki matriné néven szeret elbeszélgetni saját magával.:) Az iwiw-en láttam.....szerintetek miért van csak 5 ismerőse? :)”
  • 5. iksz 2008. március 22. 16:03
    „kata08!Nézd meg Cs J-t az iwiwen!Szerintem rögtön rájössz hogy vajon melyik lehet a 3 közül! :)))”
  • 4. kata08 2008. március 22. 14:06
    „Cseter János !
    Ön az örök hozzászóló, elégedetlenkedő, morgó, okoskodó.... egy zsémbes Öreg Úr jellemzőivel megáldott ember.
    Nehéz lehet Önnel együtt élni.”
  • 3. Cseter János 2008. március 22. 11:27
    „Végig olvasva a fenti cikket elgondolkodtam.Vajon ezek a derék vámosok nem félnek úgy mint a kommandósok? Ők miért nem húznak a fejükre sí maszkot? Ekkora bírságok melyeket kivetnek előbb-utóbb lehet, hogy az életükbe is kerülhet. No és az is kérdés, hogy az ilyen becsületes munkát végzők miért nem ügyésznek mennek? Vagy a sokmilliókat elsíbolókat nem kell felderíteni ebben az országban? Ház igen egy-egy soförrel szembeszállni, vagy agy két jogvégzett maffiózóval ház ez a nem mindegy?”
  • 2. zutty 2008. március 22. 10:52
    „szóval már így tudod! és szerinted ennek van elrettentő ereje?”
  • 1. QSPAN 2008. március 22. 09:12
    „Iézet: mert a szabályok elmulasztása sok esetben emberéletet követel.
    1 duplán futó korong? 400 ezer.ft.?
    Nevetséges mert az unióban 35 e. lenne.!
    Pénzbehajtás ! Ez a mai Magyarország.
    No comment !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keszthelyről jött az ügyeletes orvos Pinnyére

Keszthelyről ment a kihívott ügyeletes orvos a pinnyei beteghez – értesült a Kisalföld. A… Tovább olvasom