Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Balesetek a hétvégén - Járhatatlan utak

A havas utak miatt két baleset történt: Sopronban egy személygépkocsi árokba csúszott, Nagycenken pedig két autó ütközött össze. Több mellékút is járhatatlan maradt.



21 óra 34 perc - Ilyen volt ez a hétvége: 1-1,5 méteres több úton

"Másfél méteres hófallal körülvéve közlekedtünk Mosonmagyaróvár és Jánossomorja közötti útszakaszon február 13-án délután" - írta Tudósítónk, Tóth Péter.

Fotót is küldött, köszönjük!

Kép: Tóth Péter.
Kép: Tóth Péter.


20 óra 08 perc - Két baleset a csúszós utak miatt 
 
A havas utak miatt két baleset történt: Sopronban egy személygépkocsi árokba csúszott, Nagycenken pedig két autó ütközött össze - közölte Bogdány Balázs, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese, hozzátéve: személyi sérülés egyik balesetnél sem történt.
 
19 óra 59 perc - Néhány mellékút még járhatatlan Győr-Moson-Sopron megyében

Nem sikerült valamennyi mellékutat megtisztítani Győr-Moson-Sopron megyében vasárnap estig - közölte a Magyar Közút Zrt. regionális főmérnökségének ügyeletese.

Továbbra is járhatatlan az út egyebek között Gecse és Szerecseny között, Mosonmagyaróvár és Várbalog között. Zárva tartják az 1-es út és Bezenye közötti szakaszt, és az Egyházasfalu és Szakony közötti utat - mondta Huszár Tibor ügyeletes.

Elzárt település nincs a megyében, a falvak kerülő úton megközelíthetőek. A főutak állapota sokat javult a nap folyamán, egyes szakaszok már szárazak, a hóátfúvások sok helyen leolvadtak az útfelületről a rászórt só hatására - tájékoztatott az ügyeletes.

19 óra 41 perc - Mosonmagyaróvár és Halászi között 80 cm-es hó teszi lehetetlenné a közlekedést

"Mosonmagyaróvár és Halászi közötti utat hétvégén hóval befújta a szél, 80 cm vastagságban.

A halászi híd 2009. márciusi lezárása óta a halásziról autóval munkába járók nagy része a híd Mosonmagyaróvár felőli oldalán parkol, melyek a befújt útszakasz miatt a hídnál rekedtek.

Kérem, hogy a munkába járás ellehetetlenítésének elkerülése, valamint a halásziak egyébként is megnehezített mindennapjainak megkönnyítése érdekében a szóban forgó út (1401. számú) érintett szakaszát a hótól mielőbb megtisztítani szíveskedjenek" - tudatta portálunkkal Babos Jánosné.

Ezt a (segélykérő) szöveget a mosonmagyaróvári és halászi önkormányzatnak is elküldték a helyiek.

19 óra 15 - "A hétfő reggeli buszok bizonyára nem fognak tudni közlekedni"
 

"Gecse és Szerecseny közötti szakaszon semmi változás , valószínűleg vasárnap már nem is várható. A hétfő reggeli buszok bizonyára nem fognak tudni közlekedni" - tudtuk meg Holy Ádámtól.


Fotó: Holy Ádám.
Fotó: Holy Ádám.



18 óra 24 perc - 103 út van még bajban az országban, köztük több megyei, megye közeli

Az Útinform tájékoztatása szerint megyénkben, illetve a megye közelében a következő településeken nehéz még a hóhelyzet.

Járhatatlan többek közt az Ács-Bábolna, az Egyházasfalu-Szakony, az Öttevény-Lébény, a Tét-Marcaltő szakasz.

A Bakonyban a Városlődre vezető bekötőút szintén még elzárva a forgalomtól.

Bővebb infók itt! 

17 óra 35 perc - Gecsénél egy traktor küzd a hóval

Gecse környékén egy traktor próbálta megtisztítani az utat, de tudósítónk, Holy Ádám szerint egyelőre viszonylag kevés sikerrel járt: túl vastag a hótakaró.

Fotó: Holy Ádám.
Fotó: Holy Ádám.



17 óra 11 perc - Helyzetjelentés a 86-osról: három cm-es jégbordákra kell számítani

"Fél órája jöttünk meg Sárvárról Győrbe Csornán át. Azon a szakaszon is
elhaladtunk, ami tegnap még le volt zárva (Beled és Páli között).
A szél teljesen elállt, az úton jött velünk szemben két hótoló is, melyek a maradék havat, jeget, latyakot takarították és szélesítették az utat.


Ilyen a 86-os jelenleg Páli és Beled között. Fotó: Papp Dani.
Ilyen a 86-os jelenleg Páli és Beled között. Fotó: Papp Dani.



Néhol azonban vastag, három cm körüli jégbordák, illetve kisebb havas szakaszok követték egymást. Ezt leszámítva jól járható volt a 86-os főút" - írta Tudósítónk, Papp Dani.

Köszönjük az infót!

16 óra 23 perc - Bakonyi helyzetkép: nem lehet közlekedni a Tét-Marcaltő szakaszon sem

Két útszakasz még járhatatlan vasárnap délután is Veszprém megyében: a Bakonyban a Városlődre vezető bekötőút van még elzárva a forgalomtól és nem lehet közlekedni a Tét-Marcaltő szakaszon sem - közölte Huszár Tibor, a regionális közútkezelő kht. ügyeletese vasárnap.

Elmondta: rendkívül nehezen járható a Balaton-felvidéken a Zánka-Mindszentkálla, a Pécsely-Balatonszőllős, a Barnag, Vöröstó, Mencshely és Dörgicse úrvonal.

Kritikus a helyzet még néhány Pápa környéki településnél is, így hófúvások nehezítik változatlanul a közlekedést Pápakovácsi, Kemeneszentpéter, Malomsok, Csíkvánd és Egyházaskesző térségében - mondta az ügyeletes.

16 óra 2 perc - OMSZ: hétfőn elsősorban a Dunántúlon valószínű hószállingózás, gyenge havazás

Nézzük, az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb időjárás-jelentését.

"Az ország nagyobb részén vasárnap több órás napsütésre számíthatunk, de északkeleten, valamint a Dunántúl egyes részein sok lesz a felhő. Délutántól délnyugat felől felhősödés kezdődik, éjszaka és hétfőn többnyire erősen felhős égre számíthatunk. A felhőzet hétfőn csak lassanként csökken. Vasárnap kezdetben északkeleten még kisebb havazás előfordulhat.

Éjszaka, illetve hétfőn elsősorban a Dunántúlon valószínű hószállingózás, gyenge havazás. Az északnyugati szél fokozatosan mérséklődik, hétfőn csak északkeleten és északnyugaton lehet élénk az északi szél, ott egy-egy erős széllökés sem kizárt.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, -6 fok között valószínű, de a kezdetben kevésbé felhős területeken -10 fok körül is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn -2, +3 fok között várható" - szól az OMSZ közleménye.

15 óra 35 perc - Gecse és Szerecseny környékén még mindig a hó az úr

Gecse és Szerecseny közötti útszakaszon még mindig nem sikerült eltakarítani a havat.

Gecse környékén még mindig méteres a hó. Fotó: Holy Tamás

  

"A helyzet azóta is változatlan, annyi különbséggel, hogy a Magyar
Közútkezelő egy 100 méteres részen megtisztította, amint azt a frissen
készített képekből is látni lehet.

Fel szerettem volna keresni telefonon a Magyar Közútkezelő ügyfélszolgálatát, de sajnos nem fogadták a hívásom" - tudósított Olvasónk, Holy Ádám.

Csak remélni tudjuk, hogy a gépek mielőbb elérnek Gecse és Szerecseny környékére is.

13 óra 14 perc - Folyamatosan javul az úthelyzet megyénkben

"Folyamatosan javulnak a közlekedés feltételei Győr-Moson-Sopron megyében; vasárnap a déli órákra a reggel még járhatatlan mellékutak felét felszabadították" - közölte a Magyar Közút Zrt. regionális főmérnökségének ügyeletese.

Laki László elmondta: egy nyomon már járhatók a Rába-közben az alsóbbrendű utak, a mellékutakat viszont még mindig zárva tartják: egyebek között Nagycenk és Hidegség, Nemeskér és Egyházasfalu, valamint Mosonmagyaróvár és Várbalog között. A főutak járhatók, hóbordásak, letaposott havasak.

Ahol hóátfúvások voltak szombaton, ott csúszós - jeges - szakaszokra kell az autósoknak számítani. A szakember úgy vélekedett: vasárnap estéig valamennyi alsóbbrendű utat járhatóvá teszik a megyében.

A hótolók munkáját az időjárási tényezők is segítik, mivel a szél elállt, a nap kisütött.

10 óra 42 perc - Vas megye és a 86-os: elvileg minden úton lehet közlekedni

Vas megyében már minden út járható, sikerült megszüntetni a hóátfúvás okozta akadályokat, de a főutak helyenként síkosak, jégbordásak, ezért csak fokozott óvatossággal ajánlott közlekedni - mondta Laki László, a Magyar Közút Kht. regionális ügyeletese vasárnap délelőtt.

Hozzátette, hogy a megyében az alsórendű utak havasak, síkosak, Szombathely és Sárvár térségében 15 út nehezen járható, ezeken csak egy nyomon haladhat a forgalom, a közútkezelő gépei folyamatosan dolgoznak megtisztításukon.

Az előrejelzések szerint déltől megszűnik a szél, amelynek ereje már az éjszaka jelentősen csökkent, így újabb hóátfúvások várhatóan nem lesznek.

10 óra 5 perc - Járható a 86-os és a 85-ös főút is

"A 81-es, 82-es és 83-as főút nagyrészt száraz a megyei szakaszokon, s vasárnap lassan és óvatosan már lehet közlekedni a 86-os és 85-ös főúton is.

A 86-os főút Csorna és Páli között. Fotók: Konczos Gyöngyi.
A 86-os főút Csorna és Páli között. Fotók: Konczos Gyöngyi.



Jelenleg nincsenek hóátfúvások, de az utóbbi két főúton jégbordákra mindenképp kell számítani" - közölte a kisalfold.hu kérdésére a Közútkezelő Észak-Dunántúli Regionális Főmérnökségének Diszpécserszolgálata.

A megyénkhez tartozó főutakon 33 gép dolgozik folyamatosan ezekben a pillanatokban is: főként a járhatatlan mellékutak felszabadításán vannak rajta.

Ha a megyei utak állapotáról szeretnének érdeklődni, a következő számot hívják: 96/819-280.  

9 óra 12 perc - Gecse és Szerecseny közötti szakasz: mindent elborít a hó - írta Tudósítónk.

A járhatatlan utak egyike Gecse és Szerecseny között. Fotó: Tudósító.
A járhatatlan utak egyike Gecse és Szerecseny között. Fotó: Tudósító.


Bővebb infók és képek itt!

8 óra 52 perc - "Elzárt település nincs a megyében, a falvakat kerülő úton meg lehet közelíteni"

Tizenhárom mellékút még mindig járhatatlan Győr-Moson-Sopron megyében - közölte vasárnap reggel a Magyar Közút Zrt. regionális főmérnökségének ügyeletese.

Elzárt település nincs a megyében, a falvakat kerülő úton meg lehet közelíteni - mondta Huszár Tibor.

A főutakon hóátfúvások nehezítik a közlekedést, a mellékutak jegesek, jégbordásak. Járhatatlan az összekötő út egyebek között Tét-Felpéc között, Gyömöre és Szerecseny között, Rábapordány és Árpás között.

Lezárták a mellékutat Páli és Edve, Nagycenk és Hidegség, Himod és Kisfalud, Gyóró és Mihályi között. A megye útjait ötven gép tisztítja - közölte az ügyeletes.

8 óra 12 perc - Az egész megyében jégbordás utakra kell számítani

A Közútkezelő portálján található térkép egyértelműen jelzi mindezt: a megyénken (is) látható szín ugyanis jégbordát jelöl.


Forrás: Kozut.hu
Forrás: Kozut.hu



Vasárnap, 7 óra, 25 perc - Jövő héten valamelyest eljöhet az enyhülés, az olvadás

A köpönyeg.hu időjárás előjelzése szerint vasárnap nyugat, délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet és az ország nagy részén előbújik a nap.

Északkeleten azonban egész nap borult maradhat az ég, és itt kisebb havazás is várható.

Reggel foltokban zúzmarás köd képződik. -14 és -2 fok közé süllyed a hőmérséklet reggelre, délután fagypont körüli értékekre számíthatunk.

Megszűnik a hidegfronti hatás. Az északnyugati szél hajnalban még néhol erős lehet, napközben aztán tovább gyengül a légmozgás, így a hófúvások megszűnnek, az addig járhatatlan utakat is meg tudják tisztítani.

Hétfőn és kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, elszórtan valószínű hószállingózás, hózáporok. Reggelente kemény fagyokra van kilátás, a délutánokon +2 fok körüli értékeket mérhetünk. Jövő héten tehát valamelyest eljöhet az enyhülés, az olvadás.

Szombat, 21 óra 23 perc - Újabb teljes útzár a 86-os főúton

A hófúvásos szakaszok megszüntetése miatt továbbra is zárva tartják a 86-os főutat a jánossomorjai és a mosonmagyaróvári csomópont között.

A győri daru Kapuvárra figyel

20.07 - A tűzoltó egységek beérkeztek az állomáshelyükre eddig mintegy 20 helyszínen dolgoztak, folyamatosan egyidőbe 3 gépjárműfecskendővel amelyikből a 3. szabadnapos állománnyal vonult. A 86-os és a 8611-es út napi problémáit figyelembe véve a "Győr daru" az éjszaka Kapuváron áll készenlétben - közölte Molnár Sándor, kapuvári tűzoltóparancsnok.

20.05 - A 85-ös főúton, a fertőhomoki leágazó és Fertőszszentmiklós között tükörjég az út. Haladni nagyon lassan lehet.

Pereszteg belterületén egy villanyoszlop esett a csúszós út áldozatául, pontosabban egy autós kidöntötte...

Vigyázzunk magunkra! Egy román rendszámú teherautó sofőrje siethetett, mert a 85-ös havas csúszós úton több autót is megelőzött. Vesztére, ugyanis Fertőhomok térségében balesetet szenvedett. A forgalom egy pályán, de haladhat.

A Beled-Csorna szakasz egyirányúsítva

20.00 - Legfrissebb információink szerint a kamionok továbbra is konvojban haladnak Beled felől Csornára a 86-os főúton. Amikor valamennyi szerelvényt "kimentették", a rendőrség megnyitja a forgalmat Csorna és Szombathely között.

A másik sávon viszont Szombathelyről csak Beledig engedik a forgalmat a 86-oson, onnan (Beledtől) Kapuvárra terelik a forgalmat, majd Csorna fele irányítják tovább a közlekedőket.

Vagyis a Csorna Beled szakasz Szombathely felé lesz egyirányú - tudta meg munkatársunk.

Az autósok azonban jó ha tudják, hogy a Beled Kapuvár útszakasz is nehezen járható - közölte portálunkkal korábban a kapuvári tűzoltóparancsnok.

200 kamion torlódott össze Belednél

18.50 - A rendőrség tájékoztatása szerint a 86-os útra Hegyfalunál eddig ismeretlen okból ráengedték a forgalmat. Belednél körülbelül 200 kamion torlódott össze. Információink szerint a rendőrség és a közútkezelő konvojt szervez, és megpróbálják a szerelvényeket Szilig kimenteni. A sor elején hóeke és rendőrautó halad.

18.45 - Teljes az útzár a 86-os főúton Jánossomorja-Mosonmagyaróvár között. A közútkezelő a hóátfúvás megszüntetésén dolgozik. 

18.35 - Nehezen járhatók az alsórendű utak Vasban

Továbbra sem csitult, sőt időnként viharosra fokozódik a szél Vas megyében, a hóátfúvások miatt az alsórendű utak megyeszerte csak nehezen járhatók - tájékoztatta az MTI-t szombat este a közútkezelő. Létai Réka, a Magyar Közút Kht. regionális ügyeletese elmondta: nagyon nehezen járható a Kőszeg-Acsád, a Bük-Sajtoskál, a Kemenessömjén-Vönöck, valamint a Vásárosmiske-Mesteri és a Mesteri-Celldömölk közötti út.

Továbbra is le van zárva a Mersevát-Kemenesszentmárton, az Izsákfa-Nemeskocs és a Bük-Bő-Tompaládony közötti útszakasz, a külvilágtól teljesen elzárt település azonban továbbra sincs a megyében. A szakember hozzátette azt is, hogy az előrejelzések szerint éjfélig nem számíthatnak a szél erejének csökkenésére, ezért bár folyamatosan takarítják az utakat, munkájuk komoly nehézségekbe ütközik. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese, Dénes Károly elmondta: a 86-os főúton délután újból torlódások alakultak ki, egy időre megint le kellett zárni az utat, de most már kisebb csoportokban ismét engedik a kamionokat. Személyi sérüléssel járó baleset nem történt Vas megyében szombat estig - tette hozzá.

18.20 - A kapuvári tűzoltóparancsnokság délutáni jelentése:

16:15 - Fertőszentmiklós és Röjtökmuzsaj között a délelőtt elakadt kamiont a győri tűzoltóság daruja kivontatta, az út járható.

16:35-kor a 8611 -es úton a ciráki leágazónál egy kamion akadályozta a fogalmat, 17:54-kor a mentése megtörtént.

Jenleg a 86-os főűton egy sávon lehet közlekedni, Beled és Páli között, a Kapuvár-Beled szakasz nehezen járható.

Vitnyéd és Kapuvár között a 85-ösön is hóátfúvást jelentettek, az út jégbordás, a szél még mindíg erős, percről percre változtatja a helyzetet.

"A tűzoltóság, a rendőrség, a közút és a mentők közötti együttműködésről elmondható, hogy példa értékű Kapuvár és vonzáskörzetében. Továbbra is arra kérünk mindenkit, ne induljon útnak" - fogalmazott Molnár Sándor, kapuvári tűzoltóparancsnok. 

17.55 - Olvasónk felvételei Jánossomorjától kb. 1 km-re készültek, Mosonmagyaróvár és Jánossomorja között.




16 óra 40 perc - Nem történt baleset a 85-ösön

A 85-ös főúton pár lépésben haladhat csak a forgalom, eddig szerencsére baleset itt nem történt.

16 óra 31 perc - Himód és Kisfalud, Gyóró és Mihályi között lezárták az utat

A Közútkezelő úgy döntött, hogy Kisfalud és Himód, valamint Gyóró és Mihályi között lezár két mellékutat. Ezekre a szakaszokra jó eséllyel szombaton nem fognak odaérni a hókotrók.

Rábaközi munkatársunk elmondása szerint a rendőrség megfeszített erőkkel próbálja biztosítani az úton lévők balesetmentes közlekedését: Beleden nem egy egység már két napja szolgálatban van. 
                    
16 óra 14 perc - Kapuvár és Beled között ne nagyon közlekedjenek! A szóban forgó szakasz nagyon veszélyes. Íme, két fotó.


Képek: Turbók Attila.
Képek: Turbók Attila.


16 óra 11 perc - Iván és Újkér között nehezen, de járható az út

"Iván és Újkér között úgy, ahogy felszabadult az út, de a közlekedést még nehezíti az erős szél, ami visszafújja a havat" - adta hírül tudósítónk, Horváth Péter. Köszönjük az infót!

A Közútkezelő úgy döntött, hogy Kisfalud és Himód, valamint Gyóró és Mihályi között lezár két mellékutat. Ezekre a szakaszokra jó eséllyel szombaton nem fognak odaérni a hókotrók.
 
15 óra 55 perc - Peresztegnél sikerült kimenteni a kamiont

14 óra előtt adtuk hírül: keresztbe fordult egy kamion Peresztegnél. Szerencsére a bajba jutott járműt sikerült kimenteni, de a 85-ös főút ezen szakaszán továbbra is csak lépésben lehet haladni.

15 óra 44 perc - Félpályára szűkült a 85-ös Nagycenk és Pereszteg között, valamint Fertőszentmiklós térségében 
 
A Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főút Nagycenk és Pereszteg közötti szakaszán egy kamion keresztbefordult szombat kora délután, egy másik teherautó pedig Fertőszentmiklós térségében árokba csúszott, emiatt mindkét szakaszon félpályára szűkült a forgalom, a járművek lépésben tudnak csak haladni - tájékoztatott a rendőrség.

A viharos szél miatt egyre nagyobb hóátfúvások lehetetlenné teszik a közlekedést a megye mellékútjain, egyebek között Peresztegnél, Mecsér és Lébény között, valamint Sopronkőhidától az osztrák határ felé.

Le van zárva az út Halászi és Dunasziget között, Mosonszentmiklós és Öttevény között, Mosonmagyaróvár és Máriakálnok között. A közútkezelő zrt. tájékoztatása szerint elzárt település nincsen Győr megyében, minden falut legalább kerülő úton el lehet érni.

15 óra 31 perc - Gyóró és Cirák nem megközelíthető Kapuvár és Beled felől

A Kapuvár-Beled út ugyan járható egyelőre, de továbbra is veszélyes erre autózni. A szóban forgó szakszról nem lehet lekanyarodni Gyóró és Cirák irányába. Ráadásul ezen a szakaszon egy cseh kamion elakadt, s ez tovább nehezíti a közlekedést.


Ítéletidő: képek a 86-os beledi elágazójáról. Fotók: Turbók Attila.


 15 óra 18 perc - Vélhetően a kamionokat ma már nem engedik a 86-os főútra

Bár ezt még biztosan nem lehet kijelenteni, de jó eséllyel a szombati napon nem engedik vissza a kamionokat a 86-os útra. Ennek oka, hogy a hókotrókgépek valószínűleg csak a 86-os főút egyik sávját tudják majd biztonságossá tenni. 

15 óra 2 perc - Ismét útzár a 86-os Csorna és Répcelak közötti szakaszán

Olyan súlyos hóhelyzet van továbbra is a 86-os Csorna-Beled-Répcelak közötti szakaszán, hogy a rendőrök ismét lezárták mindkét sávot.

Így a 86-os főúton most eljött a hókotrógépek ideje, megküzdhetnek a több helyütt is méteres hóval.


Harcol az egyik hókotró a 86-oson.
Harcol az egyik hókotró a 86-oson.



A forgalmat Csorna felől Nagycenk irányába terelik a hatóságok, míg akik Vasból érkeznek, azoknak arra kell készülniük Hegyfalun keresztül Sopron felé irányítják őket a rendőrök. 

14 óra 28 perc - Megnyitják a beledi tornacsarnokot a kamionosoknak

A beledi önkormányzat tekintettel a rendkívüli helyzetre, szükség esetén megnyitja a település tornacsarnokát a hó fogságában rekedt kamionosoknak éjszakára. Étel, meleg itallal készülnek a helyiek.

14 óra 08 perc - A rendőrök és tűzoltók bemennek a "hókatlanba"

A Szil és Beled közötti "hókatlanban" több autós is bennragadt a 86-os főúton. A rendőrök és a tűzoltők ezekben a pillanatokban próbálják meg kiszabadítani a bajba jutott autósokat. Ameddig ezzel nem végeznek, nem indítják el a forgalmat Csorna felől.

14 óra 03 perc - Peresztegen keresztbe állt egy kamion

Olvasó-tudósítónk pár perce írta, hogy Pereszteg és Nagycenk között áll a forgalom. Az ok: megcsúszott és keresztbe fordult egy kamion Peresztegen.

Egy másik Olvasónk tudósítása: "Peresztegen a Temető utcában keresztbe fordult egy kamion, a mentés most történik traktor segítségével".

"A 84-es főút is bedugult Peresztegnél, ezért az autósok a falun keresztül szeretnének kijutni a 85-ös főútra, de sajnos nem tudnak, mivel a kamion lezárta a Temető utcai útnak mind a két sávját" - tette hozzá Kertész Kinga.


Keresztbe fordult kamion Peresztegnél. Fotó: Kertész Kinga.
Keresztbe fordult kamion Peresztegnél. Fotó: Kertész Kinga.



13 óra 42 perc - A 85-ös főúton Pereszteg és Nagycenk között áll a forgalom
 
"A 85-ös főúton Pereszteg és Nagycenk között áll a forgalom.  A fotó a hóátfúvásokról Peresztegen, a Kis és Fő utcában készült" - írta olvasó-tudósítónk, Láng Virág.


Kis (hóhelyzet)kép Peresztegről. Fotó: Láng Virág.
Kis (hóhelyzet)kép Peresztegről. Fotó: Láng Virág.

 

13 óra 03 perc - Belednél elindították a sort a rendőrök

Rábaközi munkatársunk jelentette, hogy Belednél feloldották az útzárat a rendőrök, s lépésben megindult a kocsisor Vas megye felé. Rengeteg kamion torlódott itt össze, jelenleg 20-30 km/h-val lehet közlekedni a 86-os főút ezen szakaszán. Csornánál azonban továbbra is érvényben van az útzár: a rendkívüli balesetveszély miatt a rendőrök itt senkit sem engednek a 86-osra.


 

Fotók a 86-os főútról. Képek: Turbók Attila.
Fotók a 86-os főútról. Képek: Turbók Attila.

 

12 óra 51 perc - 85-ös: Enesénél járható

"A 85-ös főút Enese előtt és az autópálya felhajtónál is járható" - írták Olvasóink. Köszönjük az infót!

85-ös főút - Enese előtt és az autópálya felhajtónál is járható


12 óra 42 perc - OMSZ: A szél jelentősebb mérséklődése a késő esti, éjféli óráktól várható, de kisebb hóátfúvás még a vasárnap délelőtti órákban is kialakulhat


Friss figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely a vörös, harmadfokú riasztást fenntartja a Dunántúl egész területére szombat éjfélig. Eszerint a szél csak az éjszaka fog csillapodni.

A pontos szöveg a következő: "Ma a Dunántúl északi felében síkvidéken 60-80 km/h-s, déli felében 60-65 km/h-s viharos széllökések nagy területen erős hófúvást okoznak, amelyek helyenként méteres hótorlaszokat építhetnek.


Mindenki extrém időjárási viszonyokra számíthat, ha volánhoz ül Sopron és a Rábaköz térségében.
Mindenki extrém időjárási viszonyokra számíthat, ha volánhoz ül Sopron és a Rábaköz térségében.


A szél jelentősebb mérséklődése a késő esti, éjféli óráktól várható, de kisebb hóátfúvás még a vasárnap délelőtti órákban is kialakulhat.

Csapadék döntően a Tiszántúlon és az ország északkeleti felében várható, amely az idő előrehaladtával egyre nagyobb területen havaseső, hó formájában valószínű.

Vasárnap reggelig ezeken a területeken lepel-7 cm (tapadó) hó valószínű. Az ország északkeleti részén is kialakulhatnak viharos (60-75 km/h) széllökések a ma éjféli órákig, amelyek a késő esti órákban kis területen kisebb hóátfúvást okozhatnak."

12 óra 28 perc – Szil környéke: 5-10 méterre is alig látni a kocsiból
 

Rábaközi munkatársunk Csornától a szanyi leágazóig viszonylag tisztességesnek kommentálta monda az útviszonyokat – persze, itt sem lehet 30-40 km/h-nál gyorsabban haladni –, de Sziltől kezdve a hóátfúvások miatt szinte csak lépésben lehet haladni, s 5-10 méterre is alig látni az autóból.


Ítéletidő Szil és Páli között. Fotó: Turbók Attila.
Ítéletidő Szil és Páli között. Fotó: Turbók Attila.


12 óra 12 perc - Nagycenk és Pereszteg között akár 1 méteres hóval is találkozni

"Nagycenk és Pereszteg között a 85-ösön helyenként 1 métert is meghaladja a szél által felhalmozott hó. Közlekedni lehet, ám egyre nehezebben és veszélyesebben" - tudatta soproni riporterünk.

 

Fotók: PHL.
Fotók: PHL.


12 óra 2 perc - Csorna felől nem lehet Vas megyét megközelíteni

A legfrissebb információk szerint Csorna felől nem lehet megközelíteni Vas megyét: már a csornai körforgalomnál lezárták a 86-ös főutat. A forgalmat Kapuvár irányába terelik; innen elméletileg Beled felől lehet megközelíteni Vas megyét, de ezt nem ajánljuk senkinek. Ezen a mellékúton is rendkívül nehéz útviszonyokra kell ugyanis felkészülni.


Kisebb káosz Csorna után a 85-ösön.

11 óra 5 perc - Kapuvár és Csorna között "életveszélyes" a 85-ös főút

Több forrásból is azt az információt kaptuk, hogy Csorna és Kapuvár között gyakorlatilag alig lehet közlekedni a 85-ös főúton. Ezen a szakaszon akár 30-40 cm-es hóra is kell számítani, a hófúvásos részeknél pedig többnyire jégpáncél nehezíti a vezetést. A forgalom gyér, gyakorlatilag csak a Csorna felől Kapuvár irányába terelt kamionok vannak jelenleg a 85-ösön.


A 85-ös Csorna és Kapuvár között. Fotó: Turbók Attila.
A 85-ös Csorna és Kapuvár között. Fotó: Turbók Attila.

86-os főút Csorna és Szil közötti szakasza.


10 óra 35 perc - Három helyen is komoly elakadásokra lehet számítani

"Páli és Beled között több kamion is elakadt, a mentéshez Győrből kellett darus kocsit hívnunk. Fertőszentmiklós és Röjtökmuzsaj között szintén nagy torlódásokra kell számítani, itt is több autó elakadt, mint ahogy Mihályi és Gyóró között is" - tudtuk meg Molnár Sándortól, a Kapuvári Tűzoltóság parancsnokától.

85-ös főút - Hóátfúvás Petőházánál


10 óra 3 perc - Csorna és Beled között lezárták a 86-os főutat

Rendkívül munkás éjszakát, reggelt tudhatnak maguk mögött a kapuvári tűzoltók: gyakorlatilag megállás nélkül mentették az elakadt járműveket, s jelenleg is egymás után kapják a segélyhívó hívásokat.

"Péntek este óta 14 esetben vonultunk ki menteni: az elakadt járművek között volt mentő, kenyérszállító kocsi és kamion is. Jelenleg a 86-os főút Csorna és Beled közötti szakaszát lezárták, a forgalmat Kapuvár felé terelik.

Nyomatékosan megkérnék mindenkit - mivel a 85-ös és a 86-os főút környéken az összes mellékút nehezen járható -, hogy senki nem induljon útnak személygépkocsival addig, ameddig a szél nem csillapodik és az utak nem biztonságosak" – mondta a kisalfold.hu-nak Molnár Sándor őrnagy, a Kapuvári Tűzoltók parancsnoka.

A járhatatlan megyei és régiós utakról itt olvashatnak bővebb tájékoztatást!

9 óra 35 perc

Sopronkőhida és a határ felé vezető út le van zárva, ugyanis a hó olyan nagy torlaszt épített, hogy még egy sávon sem mehet a közlekedés.

A soproni tűzoltóságon megtudtuk, a nap folyamán az árokba csúszott járművek mentése adott munkát.

9 óra 2 perc - "Az Ivánt Újkérrel és 84-es számú főúttal összekötő út járhatatlan"

"Az Ivánt Újkérrel és 84-es számú főúttal összekötő út járhatatlan. A környéken más falvakkal összekötő útjainkról sem hallható sok jó!" - tudósította a kisalfold.hu-t olvasónk, Horváth Péter. Bővebben itt!

8 óra 40 perc

Sopron térségében nincs elzárt település. Szerencsére személyi sérüléssel járó baleset sem történt.

A Pereszteg és Nagycenk között az árokba csúszott kamiont már kimentették.

A közútkezelő gépei folyamatosan dolgoznak, ám a nagy szél szinte pillanatok alatt visszafújja a havat az útra.

8 óra 12 perc

Továbbra is fúj a szél. Helyenként a hóátfúvás nehezíti a közlekedést, itt csupán egy sávon mehet a forgalom.

6 óra 11 perc

Nagycenk és Pereszteg között áll a forgalom, ugyanis kamion borult az árokba. A mentést nehezíti, hogy a hóátfúvások miatt nehéz a járművek megközelítése.

Ugyancsak teherautó van az árokban Kópházánál.

A járműveket jelenleg a Fertő parti útra terelik. Kérdés, hogy a tó menti keskeny út mennyire bírja majd a forgalmat.

A rendőrség azt kéri, aki teheti, ma maradjon otthon.

Olvasóink írták

158 hozzászólás
  • 158. Sikloernyos 2010. február 16. 00:34
    „nem hiszem, hogy annyira gyorsan ment, egyszeruen lecsuszott, pedig eleg meredek volt a lejto, ha gyorsan ment volna, akkor lerepult volna, es a hatan landol, mint a teknos... sztem egyszeruen megcsuszott az elso kerek, es egyenesen legurult a lehajto szelen.”
  • 157. csajszi23 2010. február 15. 10:57
    „megkérdeztem volna mért csúszott ki,csak nem gyorsan ment?”
  • 156. Sikloernyos 2010. február 15. 10:18
    „amikor en jottem haza, akkor meg, vagy mar nem volt hofal... az osztrak igy is kicsuszott.”
  • 155. csajszi23 2010. február 15. 09:50
    „siklóernyős, nem tudom sajnálni a ... osztrákot, ha nem hegyesnél jön le a pályáról, hanem óvárnál nem lett volna ez a gond,szombaton a hyegyes levél óvár útón is méteres hófal volt. ENNYI! Érdekes én a sokak által szidott suzukival péntek,szombat vasárnap hazajöttem óvárról és még csak meg se csúsztam.Talán azért mert tudom, hogy mennyivel szabad menni?
    Zotya teljesen igazad van!
    remete el volt zárva,szombat buszok se igen mentek, erre vasárnap ki jön be telefont venni? Remetei család!
    Nekem meg kicsúszott a számon, hogy ennyire fontos a telefon?Erre a válasz nem, de bejöttünk,mert a piaristába járnak gyerekek és kötelező a mise!
    Hát nem tudom,az tuti hogy nagyon sok autós megérdemelte hogy elakadjon,mert ha hétköznap van amikor munkaidő van az más helyzet,de hétvégén minek kocsiba ülni,annak aki nem melozik?
    De mondom én is hazaértem!”
  • 154. zotya975 2010. február 15. 08:02
    „Balkán- nem balkán, magával szúr ki aki nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedik. Hiába hivatkozol sokszor jogosan a közútkezelőre, nem ők lesznek a bajban, hanem te magad. Erre azért kellene gondolni nem? Abszolút nem állítom, hogy minden megelőzhető óvatossággal ilyen ítéletidőben, de azért ne fogjunk mindent másra.”
  • 153. Sikloernyos 2010. február 15. 00:50
    „valamelyik nap jottem haza ausztria felol az m1esen, rogton lejottem az elso lehajtonal (hegyeshalom fele...) az osztrak gyerek le is rongyolt a lehajto oldalan, alig par km-re a hatartol... szegeny nem vette figyelembe, hogy ez itt magy a balkan, itt nem takaritjak olyan pengen az utakat, mint nyugaton.... megalltam neki, de baja nem lett halistennek, es segitseget is hivott mar elotte... de arra kivancsi lettem volna, hogy 3m melyrol hogy huztak fol a kocsijat...”
  • 152. zotya975 2010. február 14. 18:57
    „Nem arra gondoltam, ha valaki dolgozik, az egyértelmű, de el nem hiszem, hogy senki nem tudja eltolni a nagybevásárlást, nagymami meglátogatásást amikor kritikus a helyzet az utakon. Jöttünk haza Egerből, a pálya hóbordás, mentünk olyan 70-el kis kocsi elkerül, majd előttünk amikor keresztezte a hóbordát megpördült. A csókának óriási mákja volt, 90-né úgy sodródott az árokba, hogy senkinek, és semminek nem ment neki. Oldalba kaphatta volna egy kamion is. Én pont nem láttam, mire szóltak a többiek és felnéztem pont orral felénk állt, majd befarolt az árokba. Megálltunk, visszemtünk, kitoltuk. kérdem, hova a nagy sietség? Várják, sietnei kell. És ha elindultál volna fél órával korábban? Eszébe sem volt, hogy szarok az utak. ja mindenki hibás, csak ő nem. Ja és sportdob volt, téli gumi nem. Fontossági sorrend az van. Nem baj, ha megborul, de addíg szépen szól.”
  • 151. Mankapunka 2010. február 14. 18:19
    „zotya
    Fölösleges nekik elmagyaráznod.Ez hóeltakarítás olyan,mint nyáron miért nincs minden sarkon rendőr sztori.”
  • 150. bocikriszti 2010. február 14. 18:12
    „zotya975"mi halaszhatatlan dolga volt, "sajna holnaptol megkezdődik a halaszhatatlan dolog, munka, árú szállítás-itt magamra gondolok- és egyéb olyan dolog amit el kell intézni. óránként lesem a hó helyzetet, mert megyek 200km-ert naponta, és eléggé kritikus helyen. Győr-Csorna-Répcelak. és kire számíthatok? csak azokra akiknek az a dolguk hogy rajtunk, nekünk segíthessenek. én végzem a dolgom, ő is végezze.”
  • 149. zotya975 2010. február 14. 17:48
    „Közútkezelő...persze nem áll a helyzet magaslatán. De a józan paraszti ész is hiányzik jónéhány autósból, megkérdeznék néhány elakadt autós ugyan mi halaszhatatlan dolga volt, hogy bement a hófúvásba. Aztán se téli gumi, se hólánc, se egy nyamvadt lapát. Az előbb voltunk szánkózni, visszafele benéztem a kocsibejárót, és belejártam az árokba. Kivettem a csomitartóból a sok helyen ajánlott deszkát, be akerék alá, szart sem ért. Eldobáltam a havat szórtam alá két lapát kavicsot, behintáztattam, és simén kijöttem. Nem szabad mindíg másra hagyatkozni. Kiváncsi lennék ilyenkor hány autó csomagtartójába van lapát, hólánc, egyéb kellék, elakadás, árokban csószás esetére. Hibáztatjuk a közútkezelőt, nem készült fel a télre, és mi felkészültünk?”
  • 148. BollaFeri 2010. február 14. 16:49
    „Nem akarok csúnyát mondani, tehát mindenki képzelje oda a "Közút Kezelő" elé...
    Mecsér és 1-es bekötő szakasz a telefonos ügyfélszolgálat szerint járható, meg van nyitva.
    Elmondom a tényeket: 10-20 cm hótakaró, nyomváju dobálja az autót, szarabb mintha az árokba mennék...

    Szerkesztőnek: Egy cikket igazán írhatnának az újságba, megkérdezve a Közút Kezelőt, hogy hova a nyavajába tették a hófogókat, amik egész nyáron kint vannak ???

    Aki jót akar, az kerülje ezt az utat!! (És felesleges információt kérni tőlük, normális választ nema adnak!)”
  • 147. zotya975 2010. február 14. 16:39
    „Nem hiszem, hogy a hófogóval ki lehetne védeni a tükörjéget. Arra inkább a sózást, vagy más érdesítést szokták használni. A hófogónak a hófúvást illik kivédenie.”
  • 146. cerike 2010. február 14. 16:10
    „Kökszi!
    http://internet.kozut.hu/kozlekedoknek/Lapok/default.aspx
    Itt nyomon lehet követni az utak helyzetét, ha lehet nekik hinni!”
  • 145. kökszi 2010. február 14. 15:57
    „Szevasztok!
    Nincs valakinek infója a Simaság-Iván vagy az Újkér-Iván közötti útakról?”
  • 144. czs76 2010. február 14. 15:29
    „Az "Útalap" nincs, tudomásom szerint ez a fogalom 1998-ban megszűnt.
    A benzinárba épített jövedéki adó a költségvetési nagykapalba megy, nem pedig direkt az utakra!
    Ebből van hiteltörleszés, mutyi, nyugdíj, kórház, oktatás, "haderő"”
  • 143. gulyas 2010. február 14. 15:15
    „A Magyar Közút Zrt.-től szeretném megkérdezni, hogy hol vannak a hófogók az utak mellett. Sem a 86-nál sem a 85-nél nem láttam egyet sem , nem is beszélve a falvakba bevezető utakról!! Hány ember élete kell még ahhoz, hogy kirakják?! Van ahol tükörjég a főút. Pl: Csorna kivezetője Mosonmagyaróvár és Győr irányába is.”
  • 142. cerike 2010. február 14. 15:14
    „Kedves Tmoha!
    Ugyanott van az adóforintokból fizetett honvédség, ahova eltűnik az a sok pénz, amit "útalapként" fizetünk minden egyes liter benzin tankolásakor. Fizetjük, fizetjük, de látszata nincs. Csak a pénztárcánkon látjuk meg!”
  • 141. Tmoha 2010. február 14. 14:58
    „Darnózseli és Novákpuszta közti út lezárva! Darnózseli és Lipót között egy traktor ma délelőtt egy nyomon utat csinált. Amúgy hol van az adóforintokból fizetett honvédség?”
  • 140. Dörgés 2010. február 14. 14:12
    „Köszönjük a veszkényi traktoros Józsi bánnak a segítséget (és a plusz drótkötelet, kedden visszem vissza)még egyszer. És legközelebb is szívesen dolgozunk vele, ha baj van. És köszönet az összes önkéntes tűzoltóknak és a helyieknek, vállalkozóknak a segítséget és forró teát. Sokat jót tettek ismeretlen emberekkel (autósokkal és kamionosokkal) Egybe haza értünk. Két flúgos tűzoltó.”
  • 139. 01010 2010. február 14. 14:10
    „"134. zopika02 2010.02.14. 13:38
    01010
    A közútkezelőnek is elmondhatnád ezt. Bruhahahaha..."

    Jó. Én szolok a KHT nak....
    Ön szóljon a járművezetőknek.. :):):):)”
158 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egyesült államokban szeretik a soproni bort

Szívószál a borospalackban, vagy éppen cseppfogós címke – a Pfneiszl borászat két legújabb… Tovább olvasom