Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

A városvezetés egyeztetett a GYSEV elnökével

Sopron - A Kőszegi úti aluljáróról is egyeztetett egyebek mellett Fodor Tamás soproni polgármester Szabó Andrással, a GYSEV Zrt. elnökével. Ezentúl negyedévente rendezik meg a közvetlen találkozókat.
Sopron polgármestere, Fodor Tamás és Havas András, a beruházásokért felelős alpolgármester hátfőn megbeszélést folytatott Szabó Andrással, a GYSEV Zrt. elnökével, valamint Ács Sándor vezérigazgató-helyettessel.

Fodor Tamás érdeklődésünkre elmondta: a találkozó jó alkalmat teremtett arra, hogy a városvezetés első kézből vegye számba a térség vasúti közlekedésének közeli fejlesztési és távlati terveit, lehetőségeit. A várossal történő sokrétű együttműködés is érdemi párbeszédet eredményezett, beleértve a zajvédelem kérdéskörét is.

A vasúttársasággal megállapodtak, hogy a találkozókat – a megoldásra váró ügyek függvényében – negyedévente rendszeressé teszik.

– A vasúttársaság és a város együttműködésének áttekintése során kiemelt figyelmet fordítottunk közös fejlesztésű projektünkre, a Kőszegi úti aluljáróra, amelynek előkészítése részleteiről tárgyaltunk
– nyilatkozta lapunknak Szabó András, a GYSEV Zrt. elnöke.

– Ezen túlmenően a GYSEV Zrt. helyi társadalmi életben betöltött szerepe is szóba került a megbeszélésen. Közismert, hogy akár a kultúra, akár a tömegsport területén már eddig is sokszoros együttműködés valósult meg – tette hozzá Szabó András elnök.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Homlokzatvilágítást kap az AMI Deák téri tömbje

Sopron - Százötvenötmillió forintos beruházással megújul az Alkalmazott Művészeti Intézet Deák téri… Tovább olvasom