Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

A nemzetiséget képviselik Sopronból

A Soproni járásból Payrits Ferenc és Völgyi Géza horvát, Irinkov Mihály bolgár, Taschner Tamás német „színekben" szerzett mandátumot.

Az októberi helyhatósági választásokkal egy időben tartották meg Magyarországon a nemzetiségi önkormányzati választást. Ilyet ott lehetett kitűzni, ahol a legfrissebb (2011-es) népszámlálás során legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat (ez lehetett bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán).

Az országos nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán az a nemzetiségi szervezet állíthatott listát, amely a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán legalább a választások tíz százalékában önállóan jelöltet állított, és amely a nemzetiségi választópolgárok legalább két százalékának ajánlását összegyűjtötte.

A mandátumok ez esetben is öt évre szólnak. Sopronból többen is bekerültek az országos önkormányzatokba.

Taschner Tamás a németek 39 fős országos önkormányzatának lett a tagja. A Kisalföldnek elmondta, Sopronban eddig is élénk német nemzetiségi, közösségi élet volt, de még mindig sok a tennivaló. Fontos a társadalmi sokszínűség, s a nemzetiségek hagyományait a fiatalabb generációknak is át kell adni. Az országos önkormányzatban hangsúlyosan szeretné a Sopron környéki németeket képviselni.

Dr. Payrits Ferenc és Völgyi Géza nem először szereztek mandátumot a horvát országos önkormányzatban, ami ezúttal huszonhárom fős. – A délen élők autonómiája hangsúlyosabb, több intézményük is van, ezért mi elsősorban a nyugati régiót szeretnénk erősíteni az országos önkormányzatban – mondta el Payrits Ferenc.

Dr. Irinkov Mihály negyedik ciklusát kezdi meg a tizenöt fős bolgár önkormányzatban.

– A bolgárok elszórtan élnek az országban, értelemszerűen nem régiót, hanem a kisebbséget kell képviselnem, ez komplexebb feladat. A kapcsolattartás, a kulturális rendezvények, megemlékezések és az ifjúsági tábor megszervezése hagyományosan az én feladatom – foglalta össze munkáját Irinkov Mihály.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanuljon örömmel a diák

Pályaválasztás előtt álló általános iskolásoktól volt hangos a soproni Liszt-központ. Tovább olvasom