Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

A Globex-ügy vége

Lezáródott a soproni Globex-ügy, a város számlájára már beérkezett 900 millió forint, s a perek következményeitől sem kell tartani többé. Mindezt dr. Szalma Miklós ügyvéd jelentette be tegnap a városházán.
Sopron számára vége a Globex-ügynek – jelentette be tegnap sajtótájékoztatóján dr. Szalma Miklós ügyvéd, akinek irodáját januárban bízta meg az önkormányzat a Globex-örökség kezelésével.
A bejelentésről látványosan távol maradtak a politikusok, az ügyvéd pedig a száraz jogi tényeket ismertette. Eszerint Sopron engedményezéssel 900 millió forintért értékesítette követeléseit, így lezártnak tekintheti a több éve húzódó Globex-ügyet.

Dr. Szalma Miklósnak sikerült az önkormányzat felhatalmazása alapján megállapodnia a bonyolult történetben érdekeltekkel, s az így összeállított megállapodáscsomag rendezi a követeléseket és a tulajdonviszonyokat is. – A 900 millió forint már a város számláján van. Ehhez kell számolnunk a még 2002-ben kapott 180 milliót, így azt mondhatjuk, 1,08 milliárd forinttal le tudja zárni Sopron a Globex-ügyet – foglalta össze a lényeget az ügyvéd, aki rövid „történeti" áttekintésében az 1997-ben a Globex brókercégével kötött 3,5 milliárdos portfólió kezelésére kötött szerződést, az egy évvel későbbi tőzsdekrachot és az ezt követő jogi lépéseket, illetve a 2002-ben létrejött, később visszavont adásvételi szerződést nevezte meghatározó lépcsőfokoknak.

Dr. Szalma Miklós hangsúlyozta, munkatársaival kizárólag jogi szempontok szerint vizsgálták az ügyet, s az érvényben lévő szerződések alapján kiderült: a tőzsdekrach után kötött megállapodások fedezték a soproni portfóliót, jogilag akkor Sopront nem érte kár. – A baj az volt – mondta az ügyvéd –, hogy utána a soproni önkormányzat milliókat költött a Hotel Rózsadomb tulajdonjogának megszerzésére, feleslegesen.

Az elmúlt hónapokban az ügyvédi irodának sikerült megállapodásra bírnia a szövevényes Globex-történet szereplőit, s ezzel kimozdítani az ügyet a holtpontról. Az így létrejött csomag alapján jutott Sopron pénzhez és szabadult meg többek között azoktól a perektől, amelyekben mai áron számolva mintegy ötmilliárd forint értékben támasztott követeléseket a várossal szemben többek között a Globex felszámolója és a német anyacég.

A vevőről annyit árult el az ügyvéd, hogy az a Pro Hill nevű cég, mely mögött nem a korábbi befektetői csoport áll. A Kisalföld kérdésére, hogy a megállapodáscsomag hatással lesz-e a Globex vezetőinek büntetőperére, dr. Szalma Miklós elmondta, véleménye szerint mindez pozitívan befolyásolja majd a pert.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugati víztározót terveznek

A szakembereket már régóta foglalkoztatja az Ikva vízszintjének szabályozási lehetősége. A jelenlegi… Tovább olvasom