Jövő szombaton indul útnak egy több mint száz évvel ezelőtti eseményt felelevenítve a pozsonyi Jegesmedve Klub két tagja, hogy Bécstől Pozsonyig ötvenhárom kilométert ússzon a Dunán. A Hármas határ projektben a felső-szigetköziek is csónakos kísérők lesznek.
Uniós pénzt nyert a Jegesmedve Klub a Bécstől Pozsonyig tartó extrém úszásra: két versenyzőjükön kívül egy 5–6 fős csapat is indul az emberpróbáló megmérettetésen.
A szavazatok alapján április 23-án megszületett a száz legnépszerűbb regényt tartalmazó lista, amelyen ötven magyar és ötven külföldi mű szerepel. A Nagy Könyv-kampány első fordulójában a megyében olvasókörök alakultak, programjuk részben a listás alkotásokhoz kapcsolódik. A Top 100-as listából fog kikerülni a Top 12 regény.
Magyar és szlovák idegenforgalmi szakemberek vettek részt azon a halászi konferencián, ahol a térség turisztikai lehetőségeit vitatták meg. A rendezvényen elhangzott: a Szigetközre máig nincs egységes idegenforgalmi koncepció.
