Több mint nyolcvan lakó vett részt a Győrben épülő Jedlik híd környékén tartott bejáráson. Kiderült: a kis Erzsébet híd sorsa eldőlni látszik, a termálfürdővel szemben pedig parkot szeretne a város.
Győr - A szigetiek a forgalom elvezetése, Révfalu lakói a környezet növekvő terhelése miatt aggódnak elsősorban – derült ki a két városrészt összekötő híd építéséről tartott szerdai közmeghallgatáson.
Győr - Kizárólag hazai termékeket: pékárut, húsfélét, zöldséget, gyümölcsöt kínál az a szociális bolthálózat, amely a gazdakörök szövetségének szervezésében működik. Reményeik szerint a megyeszékhelyen városrészenként, a közeljövőben pedig Mosonmagyaróváron és Sopronban is nyílik hasonló üzlet.
Az oktatásért, a sportért végzett áldozatos munkájuk miatt többeket kitüntetett a győri polgármesteri hivatal hétfőn a pedagógusnap alkalmából.
Győr - A győri közgyűlés a közeljövőben tárgyalja meg a hiányszakmákat tanuló diákok ösztöndíjrendszeréről szóló rendeletet, amelynek koncepcióját már a legutóbbi ülésen elfogadta a testület – derült ki Németh Viktor, az oktatási és kulturális bizottság elnöke (Fidesz) sajtótájékoztatóján hétfőn.
Győr - Nyári szünet előtti utolsó ülését tartotta a győri közgyűlés. Legtöbbet a nagyberuházásokról vitáztak: Árpád-tömb, multifunkcionális csarnok, olajgyári fesztiválközpont, kerékpárútépítési pályázat.
