Az MSZP követeli, Balog Zoltán vonja vissza az elődje által benyújtott újabb egészségügyi salátatörvényt.
Az ellenzéki párt nyilvános vitát kezdeményeznek, hogy megmutassák a kormányzatnak, van alternatívája az ágazati átalakítási terveknek.
Jó évtizede a németországi Baden-Württembergben egy milliomos unatkozó felesége bizalmasan hozzám hajolt – előtte gondosan körülnézett, hallja-e más is –, és kijelentette, hogy Nyugaton az élelmiszeripar mérgezi az embereket.
Az 1,5 milliárd forint adósságot felhalmozó Oszágos Mentőszolgálat (OMSZ) 2 milliárd forintot kap a kormánytól, amelyet az egészségügyi kasszából utalnak át - mondta Schvarcz Tibor, az Egészségügyi Bizottság szocialista alelnöke a testület szerdai ülésén. Mikola István, a bizottság fideszes alelnöke, úgy nyilatkozott: váratlanul érte a kormányoldal bejelentése, örül neki, de szeretné írásban látni az ígéretet.
A Fidesz nem ért egyet azzal, hogy a cukorbetegeknek is térítési díjat kell fizetniük a patikákban a kiváltott inzulinért közölte Mikola István, a párt egészségpolitikusa budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus arra kéri az egészségügyi tárcát, gondolja át még egyszer az inzulin 300 forintos dobozdíját, miután a készítmény 1925 óta ingyenes. Felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon mintegy hatszázezer cukorbeteg él, számukra a betegséghez kapcsolódó egyéb gyógyszerkiadás is jelentős.
„ A felújítás eredményeként a Margit Kórház épületállománya és műszerezettsége jó színvonalúvá vált. Ezt a körülményt nem lehet és nem is akarjuk figyelmen kívül hagyni, amikor a kórház jövőjéről gondolkodunk. Ez azt is jelenti, hogy senki sem akarja megszüntetni, bezárni vagy felszámolni a csornai kórházat” – mondta Kökény Mihály.
Jövő tanévtől 56 ezer hallgató vehet részt államilag finanszírozott képzésben jelentette be Hiller István tegnap. Az oktatási miniszter elmondta: az érettségizett diákok létszáma és az államilag finanszírozott hallgatók száma között egy 68 százalékos arányszámot határoztak meg. 2007-ben várhatóan 82.300-an érettségiznek majd, s ennek 68 százaléka 56 ezer magyarázta a miniszter. Kifejtette: a természettudományos képzésben részt vevők aránya 2,63 százalékkal nő majd, míg a műszaki képzésben 1,8 százalékkal tanulhatnak többen. Az orvos- és egészségügyi képzésben szinten maradnak a keretszámok. A bölcsészképzésben 20 százalékos, a pedagógusképzésben 23,8 százalékos, az agrárképzésben 29,58 százalékos, a jogi képzésben 13,26 százalékos lesz a csökkenés. A Fidesz szerint abszurd, hogy a kormány szabja meg azt, hogy az érettségizők hány százaléka tanulhat tovább a felsőoktatásban mondta Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas alelnöke.
A fideszes Mikola István szerint az egészségügy úgynevezett reformjának valódi célja az egészségbiztosító privatizálása.
Hiller István, az MSZP elnöke arra kérte Orbán Viktor Fidesz-elnököt, hogy hívja vissza a Fidesz utcára küldött embereit, akik megzavarták a miniszterelnök kampányeseményeit. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint a szocialista pártelnök által mondottak ugyanolyan hazugságok, mint ahogyan az, hogy nem lesz tandíj. Az ellenzéki politikus továbbra is azt kérte az emberektől, hogy ne üljenek fel a provokációnak. Fütyülés helyett ellenérzésüket azzal fejezzék ki, hogy egyszerűen hátat fordítanak a miniszterelnöknek fűzte hozzá.
