Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Nyelik a port, bokáig járnak a sárban Kónyban

Szilárd burkolatért küzdenek két kónyi utca lakói, de nincs rá pénze a településnek.

Elegük van a porból és a sárból Kónyban a Jedlik és a Kisfaludy utca lakóinak. Szilárd burkolatú utat szeretnének. Azt mondják, a két utca csaknem minden telkén áll már ház, így elvárják a normális utat. A polgármester úgy tájékoztatott, egyelőre nincs pénz a beruházásra.

A Jedlik és a Kisfaludy utca szinte valamennyi családja képviseltette magát azon a rögtönzött lakógyűlésen, melyet útügyben tartottak a minap, a Kisalföld részvételével. A helyiek nem kérnek sokat. Azt várják csak el, mondják, amit az önkormányzat a házhelyek értékesítésekor megígért. Az adásvételi szerződésekben ez áll: az eladó, azaz az önkormányzat vállalja, hogy „a beépítések ütemében az úthálózat megépítését folyamatosan végzi". Ehhez képest, jegyzik meg az utcabeliek, tizenöt év alatt kétszer szállítottak ki ide murvát. Igaz, a gréder minden évben elmegy házaik előtt. Az utolsó otthont 2007-ben építették fel a Jedlik Ányos utcában. Egy telek van már csak üresen. Hasonló a helyzet a Kisfaludyban is.

– Nyeljük a port nyáron, ha esik, bokáig járunk a sárban. Járdánk sincs – sorolják a két utca lakói, miért elégedetlenkednek. Panaszukat többször jelezték a községházán is. Azt mondják, elfogadhatatlan válaszokat kaptak. Például azt – emlékeztetnek –, hogy porgondjukat megoldja majd az eső. És ne képzeljék, hogy nyolc-tíz házért aszfaltos utat építenek. De legtöbbször arra hivatkozott a község polgármestere, jelentették ki, hogy nincs pénz a fejlesztésre.

A Jedlik és a Kisfaludy utca lakói szilárd burkolatot kérnek, mert elegük van a porból.
A Jedlik és a Kisfaludy utca lakói szilárd burkolatot kérnek, mert elegük van a porból.


– Körülbelül egy hónapja a József Attila utca szilárd burkolatot kapott. Három-négy ház van ott, tehát közel sem olyan beépítettségű, mint a mi utcáink. Természetesen örülünk az ottani fejlesztésnek, de ha oda került pénz, akkor hozzánk is kerüljön – reagáltak a Jedlik és Kisfaludy utcaiak. Ígérik, ha nem tudnak előrelépni, akár jogi útra is terelik panaszukat.

– Fizetjük a kommunális adót, a legtöbb háztól két autó után fizetnek gépjárműadót. A két utcában jó néhány vállalkozó lakik, akik iparűzési adót fizetnek. Ne legyünk másodrendű állampolgárai Kónynak. Kérjük az önkormányzatot, hogy ha bármilyen változás történt a legutóbbi jelzésünk óta, akkor arról ne a sajtón keresztül tájékoztassanak bennünket – érveltek.

Aller Imre polgármester a Kisalföld érdeklődésére türelmet kért. Elmondta: a két utca fejlesztése napirenden van, de eddig nem sikerült forrást szerezni a beruházásra. A legutóbbi pályázati kiírásokon sem tudták igényüket benyújtani, mivel ezek az utcák nem feleltek meg a feltételeknek.

– A képviselő-testület többször is tárgyalt már a kérdésről, a megoldást keressük – fogalmazott. – Úgy vélem azonban, a két utca burkolata most is megfelel a kívánalmaknak. Annak idején a fejlesztésre gondolva korrekt útalapot építettünk, amelyről már valóban csak a kopóréteg hiányzik. Mind a Jedlik, mind a Kisfaludy utca zsákutca, átmenő forgalma nincs. A szerződésben ígérteket betartjuk, azaz folyamatosan karbantartjuk. Az önkormányzat számára minden utca egyforma, ahogy az állampolgár jogai között sincs különbség. Bízom benne, hogy rövid időn belül sikerül forrást találni. A gépjárműadót valóban az önkormányzatnak fizetik a helyiek, de annak csak negyven százaléka marad nálunk, a többit az államnak utaljuk tovább. Ugyanúgy az iparűzési adó közel egyharmadát is elvonja az állam.

Aller Imre a József Attila utcával kapcsolatban megjegyezte: nem három, hanem nyolc ház áll és a kilencediket is építik. Az ottani telkek értékesítésekor szerződésben vállalta az önkormányzat a portalanított útburkolatot. Az utcában értékesítésre váró házhelyek vannak, melyek nyilván kapósabbak lesznek, hiszen minden közmű rendelkezésre áll. Ha sikerül az értékesítés, a Jedlik és a Kisfaludy utcák fejlesztésére is több pénze lesz a falunak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Családias kemenceavatót tartottak Markotabödögé

Családi nappal avatták fel Markotabödögén a község köztéri kemencéjét. Tovább olvasom