Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Megalakult a térségi többcélú társulás

A kapuvári statisztikai kistérség tizenkilenc tagjából, tíz település részvételével, létrejött a többcélú kistérségi társulás.
Tíz település hétfőn megalkotta a Kapuvár és Térsége Kistérségi Többcélú Társulást. Az új szervezet székhelye Kapuvár, várhatóan a helyi polgármestert választják elnöküknek is. Mivel a határidő november végével lejárt, az utolsó pillanatban alakultak meg.

Hússzor tanácskoztak

Idén már vagy hússzor tanácskoztak a témában a térség polgármesterei. Tompáné Balogh Mária beledi polgármester elmondta: a társulás jelenleg a területfejlesztés, oktatás, szociális és egészségügyi ellátás, gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a belső ellenőrzési feladatokra szerveződött. Ezeket a megvalósíthatóságtól függően fokozatosan vezetik be. A területfejlesztési feladatokban részt vesznek azok az önkormányzatok is, amelyek most nem lettek tagok. A megalakítás sarkalatos pontja az oktatásügy mikéntje volt. A létrejött szerveződések biztosan megkapják a megemelt normatívákat, amire a jövő évi költségvetésben már elkülönítettek kilencmilliárd forintot. Ezen túl még pályázhatnak fejlesztési pénzekre is.

A kimaradóknak is csatlakozniuk kell

Biró Péter kapuvári polgármester szerint már jó ideje vajúdott a társulás megalakulása. Azok pedig, akik nem írták alá az alapító okiratot, a csökkenő gyermekszám miatt később fognak csatlakozni.
– A meglévő három oktatási mikrotérség működése alapján már szeretnénk oktatásra szánt pénzekre pályázni. A falvak képviselő-testületei gondolkodásának megváltozását várom. A következő tanácskozáson nagyon sok kérdés vár tisztázásra – jegyezte meg Biró Péter. Kisfalud első embere, Balogh István jelmondata: „Nagyobb lehetőséget látunk az oktatás fejlesztésére a társulás keretein belül, s a többi feladat színvonalas ellátását is segíti e forma."

Képviselői aggályok

A kapuvári képviselő-testület hétfőn úgy döntött, hogy fenntartásokkal bár és a későbbi „kiugrás" lehetőségét megtartva csatlakoznak a szervezethez. A plénum döntését Hámori György, az oktatási bizottság elnöke indokolta a Kisalföldnek.

– A 2005-ös költségvetési évben csak a már megalakult többcélú kistérségi társulások pályázhatnak támogatásra, a megalakítás utolsó határideje viszont ez év november 30. volt – kezdte Hámori György. – Az már látszik, hogy jövőre, de később is, az állami támogatásokból nagyobb szeletet kapnak a társulások.

Ezt szem előtt tartva és figyelembe véve, hogy a társulás Kapuvár nélkül nem jöhet létre, fontosnak tartottuk a belépést, ám megfogalmaztuk aggályainkat. Ilyen például, hogy a társulás részben önálló jogi személyként működik, de pénzügyi-gazdasági feladatait a kapuvári városháza látja el. Ennek meg kell teremteni a személyi és tárgyi feltételeit. Nem tudunk egyetérteni az „egy település – egy szavazat" elvvel sem, hiszen Kapuvár lesz a legnagyobb befizető.

Jövőre az alapnormatíva kevesebb lesz, mint az idei, de azok az intézményfenntartók, például a társulások, amelyek produkálni tudják a megadott átlagosztálylétszám felét, illetve jövőre az első és ötödik osztályban a hetvenöt százalékát, kiegészítő támogatást igényelhetnek. Hámori György szerint a kapuvári iskolák ezeknek a feltételeknek megfelelnek.

– Nem látjuk azonban, hogyan működnek a létrehozandó oktatási mikrocentrumok, hiszen a legkisebb települések is ragaszkodnak az alsóbb osztályokhoz. Ha ezek a társulásban tagintézményként vagy kihelyezett osztályként működnek, akkor rontják a fogadó iskolák létszámátlagát. Emiatt viszont a fenntartók eleshetnek a kiegészítő normatívától.

A város fizet, de „kiugrásra kész"

A kapuvári képviselők szerint a város aránytalanul nagy terhet kénytelen vállalni a működtetésből.
– Mi végeznénk a gazdasági szervezet működtetését, ám csak egyetlen szavazatunk lenne a tanácsban. A normatívák ugyanis a költségeknek csak egy részét fedezik, a fennmaradó kiadásokra a társulás saját pénzügyi alapja vehető igénybe, ahova mi fizetjük be a legtöbbet a lakosság arányában. Szem előtt tartva, hogy a térség hozzájuthasson a támogatásokhoz, az aggályainkat fenntartva úgy döntöttünk, hogy a társulási tanács megalakulása után kezdeményezzük a társulási szerződés módosítását. Amennyiben úgy látjuk, hogy Kapuvár számára hátrányos a társulás működése, önkormányzatunk kilép a szervezetből – szögezte le Hámori György.

Akik nem léptek be

Tóth Kálmán vitnyédi polgármester elmondta: a következő két év után elég gyermek lesz ahhoz, hogy önállóan tudják működtetni az iskola minden tagozatát. A társulás egyéb feladataiban részt vesznek, de az iskola megtartása miatt nem vállalhatták a belépést. Fodor József osli polgármester az iskolát mindenáron szeretné megtartani: több betelepülő fiatalt várnak, ezt nem tehetnék oktatási intézmény nélkül. A társulás területfejlesztési feladataiban részt vesznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutyát mentettek ki a Rábából

Szerencsésen megmenekült Vágnál a Rába fogságából a hétvégén egy doberman kutya. Tovább olvasom