Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Jogtalan követelés miatt küldtek rá végrehajtót

Csorna - Közszolgáltatókkal „hadakozik" a csornai Remete László. A vendéglős vállalkozón most jogtalan gázos tartozást próbáltak behajtani. Két éve 214 milliós villanyszámlája okozott neki álmatlan éjszakákat.
Nincs szerencséje Remete Lászlónak a közüzemi csekkekkel. A csornai vendéglőst két éve 214 millió forint befizetésére szólította fel az áramszolgáltató, a napokban pedig a gázosok ijesztgették meg. Végrehajtó céget küldtek rá két számla miatt. Az egyiket már előbb befizette, a másiknak viszont csak március közepén jár le a határideje.

– Mások okulására osztom meg a velem történteket a nyilvánossággal. A tanulság az, hogy az igazunkért ki kell állni, még ha a „nagy hatalmú" szolgáltatókkal állunk is szemben – vonta le a következtetést Remete László. – Néhány napja kaptam meg a levelet egy behajtó cégtől. Elképzelhető, milyen idegállapotba kerültem, mikor felbontottam a borítékot. Soha nem volt dolgom végrehajtókkal, mindig pontosan fizetem a díjakat. Most 125 ezer forintos gázdíjtartozást róttak fel nekem és még ötezer forintos adminisztrációs költséget is kiszámláztak. Két kiegyenlítetlen számlára hivatkoztak az értesítésben. Rögtön előkerestem a papírokat és kiderült: az első, február 20-i határidős csekket 19-én adtam fel. A másiknak meg a határideje március 18. De már itt volt a felszólítás a behajtóktól, akik egyébként szakmájuk szakértőjeként hirdetik magukat. Felhívtam őket telefonon, az ügyintéző hölgy talán még sírt is, amikor letettük a kagylót. Elismerem, nem voltam vele éppen úriember, de nagyon felzaklatott ez a levél. A mostani gazdasági helyzet miatt amúgy is tele vagyunk gondokkal. Nincs szükségünk még az ilyen levelekre is.

Remete László: Behajtással fenyegettek és végrehajtó céget küldtek a nyakamra.
Remete László: Behajtással fenyegettek és végrehajtó céget küldtek a nyakamra.

A „behajtós" ügyintéző a szolgáltatóhoz irányította reklamációjával a vendéglőst. A gázosok is megkapták tőle a „magukét".

Ott tévedésre hivatkoztak és megígérték, korrigálják a hibát.

– Kikértem magamnak ezt az eljárást. Mióta bekötötték a gázt, fizetem a díjat. Elmaradásom soha nem volt. Ha esetleg mégis megfeledkeznék egy csekk befizetéséről, akkor sem ez a módja az ügyféllel való kapcsolatnak. Rögtön behajtással riogatni és végrehajtót küldeni a nyakunkra – tette hozzá.

Remete László tehát most is elintézte ügyét. Csakúgy, mint 2007 januárjában, amikor 214 millió forintos villanyszámlát kapott. Akkor az óracsere miatt tévedett a szolgáltató. „Nem szabad meghátrálni és egyszerre a postára rohanni a csekkel. Igenis számon kell kérni a szolgáltatótól a követelés jogosságát. Ha én sem teszem ezt meg, most 130 ezer forinttal lenne könnyebb a pénztárcám" – jegyezte meg a csornai vállalkozó.

Olvasóink írták

  • 6. bomann 2009. március 12. 20:05
    „nincs kábel tv kapuváron hahóóóóóóóóóóóóóóó!!!!”
  • 5. pampus 2009. március 10. 19:15
    „Kizsebelni minden áron a lakósságot ebben az országban ez acél! Nemcsak a szolgáltatók, a csomag küldők és a bankot nyúlják le az ügyfeleiket, hanem HATÓSÁGOK IS! A SÚLY ADÓ (teljesítmény adó) behajtását meg kezdték!
    A ki tavaly eladta a gépkocsiját és az új tulajdonos nem íratta át, akkor az előző tulajdonosra vetik ki az adót!
    Természetesen, ha nincs autója akkor is! A hivatalt nemérdekli az adás-vételi szerződés, ha nem találják az új tulajdonost! Se adó se forgalomból kivonási díj? Csak nem mondanak le ezekről önként e rendszerben? Nemelég, ha a gépkocsi tulajdonosok a közutak teljes hosszát és szélességére befizetik a közút használatáért a "súly -adót" (teljesítmény adót) hanem ugyanarra az útra ha megáll,(pakol) akkor ismét fizetnetek vele, ső e közútra raknak ki behajtani tilos táblát mindkét bejáratára, akkor ismét jó pénzért megvágják, ha be akar oda menni a páciensük!”
  • 4. lakajoci 2009. március 10. 14:44
    „Kedves László akkor én szerencsés ember vagyok mert engem csak 31e.forintal
    akart lehúzni ugyanez a hires behajtó cég. (Mióta bekötötték a gázt soha nemvolt elmaradásom!!!)”
  • 3. pinquin 2009. március 10. 06:13
    „Mióta minden sarkon lopjuk a gázt, és a villanyt, nincs gond...
    Mindenkinek ezt ajánlom!”
  • 2. pampus 2009. március 09. 16:56
    „Nem is oly régen Bágyogszováton az EON küldött 700.-ezer körüli villanyszámlát! E lap csak fél hírt közöl, mert hogy azzal mi lett, már is titok vagy 80 évre?”
  • 1. katalinka 2009. március 09. 16:34
    „Nem csak Csornán volt ez probléma,igaz ez nem vigasz,de Rábapordányba is ment 1-2 levél ilyen felszolitással, pedig Ők is lehetö pontossággal fizetnek. Kérdem én ilyenkor ki károlja el a telefon dijakat? mert reklamálni kell és megint az ártatlan fizet rá más felelötlenségére! benyujtanám a számlát mellé én is nem beszélve a stresszröl ami ilyenkor éri az embereket ártatlanul.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétszázmilliós beruházást terveznek

Rábatamási - Sok gondot okoz a belvíz Rábatamásiban, megoldást a hétszázmilliós szennyvízrendszer… Tovább olvasom