Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Jobbik: Fidesz–MSZP nagykoalíció Csornán

A csornai önkormányzat médiapályázatával kapcsolatban Takács Krisztián, a Jobbik megyei alelnöke juttatott el közleményt szerkesztőségünkbe.
„Az elmúlt héten a csornai képviselő-testület 7 igen és 5 nem szavazattal a város számára hátrányos előterjesztést fogadott el: havi egymillió forintért az élő televíziós közvetítést, a tévés nyilatkozatok lehetőségét, az írott sajtóbeli megjelenést tartalmazza" – fogalmaz Takács.

Hozzátette: „A szerződés jóval áron felül köttetet a Molnár Kft.-vel. Jól mutatja ezt a kapuvári példa."

A Jobbik szerint a tavaly októberi önkormányzati választások eredményeképpen a Korona Polgári Egyesület a polgármesteri székkel együtt öt mandátumot, a Fidesz–KDNP 6 mandátumot, az MSZP egyet szerzett. Így az a helyzet áll fenn, hogy az MSZP jelöltje, Balogh Csaba lehet a mérleg nyelve a testületi döntéseknél. A Fidesz–KDNP ezért – állítólag – felajánlotta számára az Arany-iskola szakoktatói állását.

„A Jobbik rábaközi szervezetei elfogadhatatlannak tartják azt a gyakorlatot, amit a Fidesz és az MSZP Csornán folytat. Felháborító, hogy az országos politikában élesen szemben álló két párt képes összeállni, ha a pénzről van szó" – áll a közleményben.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. szemi70 2011. április 02. 22:34
    „42. szemi70 2011.04.02. 22:33

    Frissítve: 2011.04. 1. 21:44
    Inkább lássanak el kevesebb feladatot, de azt lássák is el, az állam pedig vegyen vissza néhányat - jelentette ki a miniszterelnök.
    (C) MTI

    Szigorítani kell az önkormányzati gazdálkodás rendszerét a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor a HírTV Péntek8 című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a tavalyi év költségvetési hiánya mégsem maradt 3,8 százalékon, hanem 4,2 százalék körül alakul, elmondta: az önkormányzatok hiánya lett nagyobb a vártnál, "de ne kárhoztassuk az önkormányzatokat ezért, mert nem jószántukból futott el a hiány, nem nemtörődömség vagy trehányság az oka ennek, hanem az, hogy az előző nyolc évben kivéreztették az önkormányzatokat".

    Új korszaknak kell kezdődnie a helyhatóságok gazdálkodásában: inkább lássanak el kevesebb feladatot, de azt lássák is el, az állam pedig vegyen vissza néhány feladatot - fejtette ki a kormányfő, aki a hiányszámokra utalva hangsúlyozta: "szigorítsuk meg az önkormányzati gazdálkodás rendszerét, hogy ilyen meglepetések (...) ne érhessenek bennünket".

    Én nem vagyok politikus,csak egy csornai polgár,a sok közül.
    Az is lehet,hogy naiv vagyok,és azt gondolom pár mondattal meg lehet változtatni a dolgok menetét.
    A fenti szövegből sok mindent ki lehet olvasni,értelmezni. Számomra ami a legfontosabb,hogy takarékosságra intik az önkormányzatokat,és szigorításokat vezetnek be.
    Ezzel szemben Csornán,tökéletesen ellenkező (pazarló) szerződést kötnek ugyanennek a párnak,az Ö.k.-ba megválasztott képviselői.
    Ezúton pedig kikérem magamnak,hogy bármiféle agitálásra mentem volna az ominózus ülésre.
    Mivel megírták,hogy nyilvános,és érdekelt a téma,vettem a fáradságot és elmentem.
    Nem úgy mint mások.”
  • 33. hajracsorna 2011. április 02. 08:13
    „Kedves merzsebet!

    Nem kaptam Öntől kielégítő válaszokat, ezért újra felteszem a kérdéseimet, és elmondom a kéréseimet:

    1. Kérem, linkelje be a megfelelő kapuvári oldalt, ahol a Molnár Kft. szerződéses összege szerepel!

    2. Ön azt válaszolta, hogy csak "Megvágott anyagot nyomja a TV", ezzel szemben most nyilvános lesz az egész testületi ülés, élőben, vágatlanul nem igaz?

    3. Újra megkérdezem: mit mondott Gyopáros, ami miatt most nem ő a polgármester? Kérem ne tereljen, ne beszéljen mellé, máskülönben hiteltelenek lesznek a mondatai!

    4. "Maga Orbán Viktor nyilatkozta hogy a kétharmad nagyban köszönhető a Koronásoknak.És ez tény."
    Hol, és mikor nyilatkozta ezt Orbán Viktor? erre a kérdésre sem kaptam választ!”
  • 32. merzsebet 2011. április 01. 08:35
    „Na tegnap óta van FIDESZ-KDNP-MSZP koalíció .Még ha "titkos" is.Csak azt nem tudom miért nem nevetek...
    Jerrynek megint igaza van.Egyben nincs. A cikkeket törölték,sőt azt is hogy mennyivel nyerte meg a2010-es tavaszi választást.Csak az első bejutást hagyták fenn.”
  • 31. Jerry 2011. március 31. 22:42
    „Ehhez lépest a tények:egy kö9zismetemfideszes ujságból?Végül csak engem igzaolt, a párt nyert, nem gya.A párt nyomta be, hisz neki csak Csornán saját bevallása szerint 300 pártaktivista szedte a kopogtató cédulákat, gyözködte a választókat, ragasztotta neki a plakátokat.A polgármesteri választáson már nem volt mellette a nagy párt támogatás, vesztett is.Erről miért nem keresel cikket? Pedig erről isrtak bőven.Azok is tények,tessék tájékozodni.Így már nem is csodálkozom,hogy nincs több mondanivalód.Miröl is lenne.......”
  • 30. 1120 2011. március 31. 21:42
    „"...ugy nyomták be parlamanentbe gya-t..."

    Ehhez képest a tények:

    www.nyugathir.hu/pdf/2010/5/nyugathirmondo-201005-02.pdf

    Számodra nincs több mondanivalóm...”
  • 29. Jerry 2011. március 31. 20:46
    „"Kovács Tamás, Molnár Ferenc (hogy-hogy nem) nem indult, sőt az MSZP sem indított jelöltet (plusz a Jobbik sem). Tkp. létrejött egy "fideszellenes népfront", a Jobbik-tól az MSZP-ig, beleértve az összes valódi, illetve csak papíron létező civil szervezetet is."Kedves 1120.csak hogy pontosatsam tájékozottságod.nem fdesz ellenes népfront volt,hanem a fidesz jelöltje ellenes.Nem akarta Csorna gya-t,egy idegen pátkatonát polgármesternek,inkább választota meg a régi polgármesét-Egyébként ugy nyomták be parlamanentbe gya-t,aki köztudottan elfutott a többi jelölttel tervezett nyilt vita elől.Nagy égés volt neki a polgármesteri válaztáson való szavazás.A képviselő választáson a pártra szavazott a nép, itt meg rá,Ebből látható, hogy a pártját elfogadtrák,de őt, a személyét már nem.Ezek a tények,amik láthatóan téged már hidegen hagynak.”
  • 28. merzsebet 2011. március 31. 20:18
    „27. 1.Kapuvár:450 000+áfa,100 000+áfa
    Csorna:leírni is szégyen de már fent van a Kisalföld lapban.Keresse meg
    megszavazta titkosan FIDESZ_KDNP_MSZP koalíció.A korona kivonult.
    2.Megvágott anyagot nyomja a TV és ugyan ez olvasható a magazinban is.
    3.Én eltettem a cikket ön meg keresse elő Kisalföld online Gyopáros Alpár
    4."Készenlét mozdulni ha eljön az idő" mond ez önnek valamit?
    Nem vagyok hajlandó előkeresni a cikket ugyan is egy cirkuszból jöttem haza.Elmentem a mai testületi ülésre.Ahol a fent említett urak heten titkos szavazással a hitel terhére megszavazták a közvetítést.De előkeresem ahogy kigyógyulok a sokkból.”
  • 27. hajracsorna 2011. március 31. 17:00
    „Kedves merzsebet!

    Csak néhány kérdést szeretnék feltenni, kérem, tiszteljen meg válaszával!

    1. (13. hsz.) "Kapuvár megkötötte a szerződést a honlapjukon rajta van."
    Kérem linkelje be a megfelelő oldalt, mert nem látok ilyen szerződést.

    2. (13. hsz.) "Csak az üléseket kell nézni."
    Hogyan nézzem, ha nincs közvetítés?

    3. (17. hsz.) "Gyopáros az tény ha csendben marad ma ő a polgármester."
    Miért, mit mondott Gyopáros, ami miatt most nem ő a polgármester?

    4. (26. hsz.) "Maga Orbán Viktor nyilatkozta hogy a kétharmad nagyban köszönhető a Koronásoknak.És ez tény."
    Hol, és mikor nyilatkozta ezt Orbán Viktor?

    Válaszait előre is köszönöm!”
  • 26. merzsebet 2011. március 31. 12:07
    „1120. én is befejezettnek tekintem de ez nem vita,csak nézetkülönbség..Maga Orbán Viktor nyilatkozta hogy a kétharmad nagyban köszönhető a Koronásoknak.És ez tény.
    A jelenlegi országgyűlési képviselőről írtak meg személyes tapasztalat ,mert én is mint pártonkívüli sok cédulát összegyűjtöttem részére a Fideszesekkel és a Koronásokkal.Nem volt olyan eget verő különbség a két helyezett első között.”
  • 25. 1120 2011. március 31. 11:45
    „Már bocsánatot kérek, de annyi szamárságot hordott itt megint össze, hogy most csak egyet emelek ki, amire válaszolok, aztán a részemről ennyi volt az Önnel folytatott vita(?)...
    Ezt tetszett írni: "...A KORONA meg jaj de jó volt mikor a Gyopit kellett benyomni a parlamentbe..."

    Ezzel szemben a tények:
    1. Gyopáros Alpár a 7 megyei körzetből a legnagyobb arányú győzelmet aratta 2010 áprilisában.
    2. Ebből logikusan következik, hogy ha valakit, akkor őt aztán igazán nem kellett "benyomni" a Parlamentbe!”
  • 24. merzsebet 2011. március 31. 08:42
    „Ja.. és olyan programon írok ami javítja a hibáimat,a mondat szerkesztésem meg olyan amilyen ...egyéni,
    de nem is magyar helyesírási és nyelv- versenyre készülök jelen pillanatban.”
  • 23. merzsebet 2011. március 31. 08:37
    „1120 Erről beszélek nem a pártkatonák kellenének hanem Csornáért tenni akaró polgárok.Az M.TV-t nem kell fényezni csak meg kell nézni hogy kik nyilatkozhatnak benne.Ráadásul soron kívül.ha mások is megszólalnak azt összevágják.Az egész nem más, igazat kell adnom Jerrynek Fidesz TV.Na és miért indult az utolsó percben a Szülőföldünkért Egyesület ,megosztásként ami részben sikerült is erősítve a FIDESZT.Ha csak azért választották meg Turit hogy nyugdíjig legyen állása akkor ezt nagyon sokan igy gondolták.3000 felül és mennyi volt az ellenfél szavazata1000valamennyi.Azóta sem heverték ki.A KORONA meg jaj de jó volt mikor a Gyopit kellett benyomni a parlamentbe a" kétharmadról" nem is beszélve.De mert ellent mondani és Turit támogatta a többséggel együtt mindjárt áruló lett.Nem érdekes?A jobbikról egy véleményen vagyunk.”
  • 22. 1120 2011. március 31. 02:30
    „19.-nek: Hogy mi a "gond", azt már többször is (legutóbb a 19. hsz.-ban) leírtam... Nem kívánom ismételni magamat, még az Ön kedvéért sem...
    Jerry-nek:

    1. A pártlistán bejutott képviselőnek egészen addig kell tartania magát a frakciófegyelemhez, amíg tagja a frakciónak. Erről is írtam már többször is, ti. hogy ha valaki átül a függetlenek közé, akkor először (szerintem is joggal-ezt is már leírtam egyszer) az adott párt az illetőt mandátuma visszaadására szólítja fel. Ha azonban ennek a felszólításnak az illető nem tesz eleget, akkor egyszerűen "nincs mit tenni". Nincs semmiféle jogi lehetőség arra, hogy bármely képviselőt ilyesmiért lemondassanak.
    2. Az már más kérdés, hogy aki tagja egy frakciónak, az bizony nem szavazhat "össze-vissza", mert akkor pénzbüntetést kap(hat). (Sőt, fontos szavazások esetén az igazolatlan, előre be nem jelentett hiányzásokért is büntetés jár.) Mindez azonban nem csak a Fideszben van így, hanem valamennyi párt esetében. (Ennyit az én "narancs ködömről"... :)
    3. A Turival kapcsolatban is csak azt tudom mondani, hogy "felszólítani", kérni", "követelni"...stb. lehet ugyan bárkit bármire, de ha ezekre valaki KÜLSŐSKÉNT fittyet hány, akkor nincs mit tenni. A helyzetet el kell fogadni. Ezt tette Turi esetében a Fidesz is és Balogh Csabával sem fog tudni mit kezdeni az MSZP, ha megmakacsolja magát és nem mond le. Képviselői visszahívás ugyanis nincs...ha nem tudnád.
    4. Soha, egyetlen szóval nem írtam azt, hogy egyetértek magával a döntéssel. Vissza lehet nézni.
    5. A "Molnár TV" nem Fidesz TV. Soha nem is volt az, ahogy Molnár sem volt fideszes. Sőt... Minő érdekesség, hogy 2006-ban Papp Józsefnek 4(!) kihívója is akadt (Turi, Kovács Tamás és a Molnár úr.) A két utóbbi eleve nem akart polgármester lenni 2006-ban, csakis a "proteszt-szavazatok" megoszlása miatt indultak el. Sőt, Molnár minden körzetben saját jelöltet is állított a "Szülőföldünkért Egyesület" színeiben! Milyen érdekes, hogy 2010-ben a regnáló polgármesternek mindössze egyetlen kihívója lett végül! Kovács Tamás, Molnár Ferenc (hogy-hogy nem) nem indult, sőt az MSZP sem indított jelöltet (plusz a Jobbik sem). Tkp. létrejött egy "fideszellenes népfront", a Jobbik-tól az MSZP-ig, beleértve az összes valódi, illetve csak papíron létező civil szervezetet is. A céljukat félig elérték. Turi úr a nyugdíjba vonulásáig polgármester maradhat, a testületben viszont nincs többsége.
    6. Tájékoztatásul közlöm, kedves (alulinformált) Jerry, hogy a várost nem fideszesek vezetik. (Idézem ezzel kapcsolatos tárgyi tévedését-szöveghűen... : "Főleg ugy,hogy abbana kiirás szerint csaka várost vezető fieszesek nyilatkozhatnak.Ez bizony közpénzen szervezett pártreklám."
    Nem tudom, hogy így van-e, de ha igen, akkor az a Korona Egyesületnek reklám, nem pedig a Fidesznek.
    7. Végül: a "narancs" egyáltalán nincs rászorulva a "csillagra"! (Ön átaludta az elmúlt egy évet? :)”
  • 21. Jerry 2011. március 30. 22:31
    „1120,látom még mindig elvakít a narancsköd.A pártlistán bejutott képviselőnek igen is be kell tartania párt utasításaait,és úgy kell szavaznia,ahogy vezetők elírják.Ahogy ezt a parlamentben is előírja afideszesekneka nagyvezér.szvazás előtt elbődüla vezér, hogy mit kell megnyomni,nehogy valamelyik képviselő véletlenül lelki ismeretére halgasson,és mást nyomjon,mint a pártakarat.Nézd csak meg a parlamenti cirkuszi előadásokat.Bizony,ha a kis Balogh másképp akar szavazni,mint a pártja,akkor legközelebb induljon függetlenként,és ha nyer, ugy szavaz,ahogy akar.Addig meg csak a pártakarat. Érdekes,amikor Turi ment szembe a párt akarattal, a fidesz azonnali lemondáát követelte.Ez bizony kettős mérce,nem igaz? Az persze más kérdés, hogy a jobbikos ifjú ebből akar reklámot csinálni,és a lufiból léghajót akar fújni. Az meg külön téma,hogy kell e a városnak 50 milláért a molnár fidesztv közvetitése.Főleg ugy,hogy abbana kiirás szerint csaka várost vezető fieszesek nyilatkozhatnak.Ez bizony közpénzen szervezett pártreklám.Bizony a narancs sárga kezd átmenni narancs vörösbe,a narancsnak nőnek a /csillag/ágai”
  • 20. merzsebet 2011. március 30. 19:38
    „1120.engem nem érdekel a jobbik, és nem vagyok Erzsébet.Örülök ha elfogytak az érvek akkor jön a helyesírás.
    Mi is a gond?”
  • 19. 1120 2011. március 30. 12:46
    „Leírtam Kedves Erzsébet, hogy AZON LEHET vitatkozni, hogy vajon mennyit ér a nyilvánosság, de hogy ebből az esetből egy külsős jobbikos milyen szánalmasan erőltetett következtetést von le, na azon nem igazán...merthogy az önmagáért beszél!
    Én kezdettől fogva kizárólag erről írtam. Ha velem vitatkozik, akkor ne mások érveit citálja ide, ha kérhetném...és hát a helyesírás sem az erőssége!”
  • 18. merzsebet 2011. március 30. 07:39
    „Le a kalappal a Koronások előtt hogy most nem nyilatkoznak hogy bezzeg....nagyon hamar kiderült a helyzet bizonygatások nélkül is hogy ki kivel szövetkezett.”
  • 17. merzsebet 2011. március 30. 07:34
    „1120.Nem akarok vitát nyitni mert nem ez a téma.Gyopáros az tény ha csendben marad ma ő a polgármester.Végig saját maga ellen dolgozott.De országgyűlési képviselő.
    Ara nem válaszoltál hogy Kapuvár megkötötte a szerződést ami jóval előnyösebb mint a csornai.Árban fele a csornainak.És hogy mi itt tartunk abba benne van Balogh Csaba szavazata is.Ennek semmi köze hogy milyen szája van a jobbikosnak.Csornán a helyzet 6 FIDESZ-KDNP 5 KORONA és 1MSZP aki tudjuk hova szavaz.
    Én nem írnám még hogy FIDESZ -MSZP koalíció,de az biztos hogy együtt szavaznak.Alakul.
    És ha már párt fegyelem akkor az csak a FIDESZRE vonatkozik?Én nem vagyok párttag sose voltam/csak szimpatizáns/,de hogy megmondják keményen nekik hogy mere meddig az biztos.Ha nekik be kell tartani akkor a Csabának miért nem.Az én véleményem nincs olyan hogy független csak MEGÉLHETÉSI...nagy különbség”
  • 16. 1120 2011. március 29. 23:49
    „13. írja nekem: "nem válhattak szét az útjaik mert listáról került be."
    Hát...ez komolytalan szöveg. Ha egy képviselő (akár egy önkormányzatban, akár az országgyűlésben) "összerúgja a port" a pártjával, akkor függetlenként folytathatja tovább. Megtörtént számtalanszor! (Legutóbb Szili Katalin esetében.) Az adott párt ekkor (némileg joggal) a mandátuma visszaadására szokta felszólítani az illetőt, de jobbára mindhiába.
    Aztán ilyet is ír: "Ha emlékeztek Gyopáros mindent elkövetett hogy ne tudja megnyerni a választást."
    Hát...ez meg még komolytalanabb! Ilyet még szűk körben mondani is gáz, nem hogy közzétenni itt... A felemlegetett kónyi ügyben pedig rá hivatkoztak ugyan a kónyi balfékek, de alaptalanul, mert ők csak vélelmezték, hogy az ÁSZ elnökét ismeri a Gyopáros, miközben nem ismeri. Bocsánatot is kértek tőle, de akkor már késő volt. A "werberi" stílust egyszerűen képtelen levetni magáról az MSZP. Papp Józsefet pl. soha nem érdekelték a tények, a lényeg az volt mindig, hogy a "szart keverje". Most is, amikor kiderült, hogy Balogh Csaba nem úgy pattog, ahogy ő fütyül, már lemondatná az egy szem képviselőjüket is. Szánalmas!
    A "tévé ügy"-ről egyébként lehet vitatkozni, csak amikor egy tejfelesszájú lébényi jobbikos kéretlenül beleugat a csornai ügyekbe csak azért, hogy teljesen alaptalanul "Fidesz-MSZP" koalícióról hablatyoljon, akkor muszáj a helyére tenni a dolgokat!”
  • 15. sorok_közt 2011. március 29. 22:53
    „Emberek! A kórház haldoklik! Az utakon kátyu kátyu hátán (képzavarral élve) ! Ilyenkor TV-re kell költeni a tizmilliókat?”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy óvónő és két dajka marad állás nélkül Kapuváron

Szeptembertől két óvodai csoporttal lesz kevesebb Kapuváron, emiatt hatan maradnak munka nélkül -… Tovább olvasom