Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Felfüggesztett fogházra ítélték az agresszív csornai diákokat

Tíz-tíz hónap, két évre felfüggesztett, fiatalkorúak fogházában letöltendő büntetésre ítélte a Győri Városi Bíróság kedden azt a három fiút, akik egy csornai általános iskola előtt nyolcadik osztályosként annyira megverték egy évfolyamtársukat, hogy a fiú áll- és orrcsonttörést szenvedett.

A vádlottak, szüleik, valamint az ügyész és a kirendelt védő is jelezte: elfogadja az ítéletet, amely ezzel jogerőre emelkedett. Az indokolásban a bíró hangsúlyozta: csak a szerencsének köszönhető, hogy a sértett nem szenvedett maradandó sérüléseket, ugyanakkor az ítélettel arra kíván lehetőséget adni, hogy a három fiú a jövőben normális életet folytathasson.

A bíró kitért arra is: a fiúk nem adtak esélyt a megtámadott diáknak védekezésre, mivel az elsőrendű vádlott akkor ütötte meg, amikor kilépett az iskola ajtaján, majd amikor az visszaütött, a többiek is bekapcsolódtak bántalmazásába.

Képünk illusztráció. Fotó: Kisalföld.hu archívum
Képünk illusztráció. Fotó: kisalfold.hu archívum


Elmondta azt is, hogy a három vádlott közül ketten már kaptak korábban igazgatói intőt erőszakos cselekménnyel kapcsolatban, a harmadik gyerek pedig a szakvélemények szerint csendes, befelé forduló, befolyásolható típus, aki a másik kettővel érezte magát erősnek.

A sértett a tárgyaláson arról beszélt: támadói az iskolában ismertnek számító koreográfia szerint jártak el. A harmadrendű vádlott belekötött (az ellentmondó kijelentésekből az nem derült ki a tárgyaláson, melyikük ment neki a másiknak a folyosón), majd az elsőrendű vádlott "keménykedett", a másodrendű pedig "beszállt a balhéba".

A vádirat szerint képességeiknél az iskolában sokkal rosszabbul telesítő vádlottak azt hangoztatták: a tanév végének közeledtével idegesek voltak, de először nem akarták megverni az áldozatot, csupán szólni neki, hogy "vegyen vissza", de amikor az kilépett a kapun, az elsőrendű vádlott megütötte, a válaszpofon után pedig a másik két fiú azért kapcsolódott be a verekedésbe, hogy ne essen bántódása a barátjuknak.

Az esetről a kisalfold.hu is beszámolt >>

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. Saint-Just 2011. július 06. 19:52
    „7. Aranyközépút
    Az igazgató nem azt mondta, hogy kiközösítették, nézz utána a használt kifejezésnek (bár tény, hogy hasonló az értelme). Az eső után köpönyegre pedig csak azt tudom mondani, amit nem követtek el, azért nem lehet büntetni. Ennek pedig a római jogban tudsz utánanézni. Magyarul, amíg a konkrét eset nem fordult elő, addig nem lehetett érte büntetést kiszabni. Az igazgató azt is elmondta, és azóta rengeteg helyen megerősítették (lásd pl. az ombudsman), hogy az iskolák kezében nincs eszköz. Ezért történhetett meg a közelmúltban több esetben is, hogy különböző iskolákban magukból kivetkőzött szülők pedagógusokat is bántalmaztak.
    Egy általános iskolából eltanácsolni sem lehet a gyereket, mert a szabad iskolaválasztás miatt ott jár iskolába, ahol akar.”
  • 28. dorisz0210 2011. július 06. 18:04
    „Kedves babucika3311!
    A szülőket a legkönnyebb hibáztatni,senki nem akar a gyerekeiből bűnözőt nevelni.
    Van gyereke?Nem védeni akarom a fiúkat ,de sajnos elég nagy fájdalom a szülőknek ha ilyen a gyereke.”
  • 27. pgeri11 2011. július 06. 09:56
    „Véletlen nem ..... etnikumról van itt szó 2 vádlott esetében? Csak az a szerencse, hogy ezek rövidesen maguk fognak gondoskodni róla hogy végre valaki lesz szíves sittre vágni őket.
    Dehát a vezír megmondta, munka kell ezeknek, mert joguk van hozzá. Aha, egymáshoz kötve lábbilincsel 1 csákánnyal a kőbányában, jenkiknél felüdítő élmény látni <moderálva...> mikor kapával húzzák a belüket a határba kapálni a kukoricát.”
  • 26. orion1 2011. július 06. 09:16
    „Azokat a diákokat börtönbe kellett volna zárni, de így inkább a bírónak felmondani...”
  • 25. 18éveslány 2011. július 06. 08:38
    „én is merem őket, és nagyon valószinünek tartom, hogy 3-ból 2-nek hamarosan ujra lesz valami balhéja, és ők ketten ülni fognak. egyikükről tudom, hogy megbánta, és nem maga miatt tette... ettől függetlenül őt se fogom védeni, mert ugyan ugy benne volt a verekedésbe, ő is ugyan ugy megérdemli a bünetetést, ami szerintem is tulzottan enyhe. én egyiküknek meg is mondtam, remélem lecsukják egy kis időre mindegyiküket, hogy észheztérjenek..igy gyarapszik a csornai állatkert!!”
  • 24. pancser 2011. július 06. 07:33
    „Mindig ez van, adjunk esélyt arra, hogy megváltozzanak. Nem fognak, ők folyton késztetést éreznek az erőszakra, ilyen a jellemük szerintem. Ismerek ilyen típusokat, bizonyos esetekben emberükre akadtak, jól megkapták és mégsem viselkedtek másként, börtönben is voltak, az meg pláne nem számított.”
  • 23. Pikulics 2011. július 05. 22:50
    „Ezek és a hibából tanulni? Röhög a vakbelem! Az ügyvédjük bemagoltatta velük a szánom-bánomot, gyakorolták a szemlesütést, a biróság elötti szerény viselkedést, a biró meg felült nekik.
    Egomajom szerint nem kell felfujni.
    Ezért tartunk itt!
    Én az áldozattal érzek, nem a tettesekkel.”
  • 22. unkown 2011. július 05. 22:45
    „csak megjegyzem, hogy ha ezek ilyen ítéletet kaptak, ezek után stóhlbuci sem kap letöltendőt...”
  • 21. képkeret 2011. július 05. 22:43
    „Moo-nak igaza van. Ha a fiúk kibírják, hogy 2 évig nem balhéznak, ezt a 10 hónapot nem kell leülniük. Különben igen. És ha ezalatt a 2 év alatt felnőnek, balhé nélkül, megérte az ítélet. Ha nem állják meg, több felfüggesztettet nem kaphatnak. Stohlért meg felszisszentek hányan, hogy szegény... pedig ő felnőtt....”
  • 20. Muki81 2011. július 05. 22:27
    „Nem is tudom mit kellet volna csinálniuk a fiúval hogy letöltendőt szabjanak ki rájuk.

    11. Moo te nagyon naív vagy. Ha valamit megint csinálnak akkor újabb bírósági eljárás, ahol megint szabhatnak ki felfüggesztett is.”
  • 19. Star-Spangled 2011. július 05. 22:17
    „Mi ez az allando felfuggestet borton? Itt senki nem ul a sitten! Ilyen sulyos bantalmazasert jobb helyeken 5-evet
    kapnak es le is ulik!!!!!”
  • 18. Vanderer 2011. július 05. 21:45
    „Sajnos látható mennyi eszük van.Sok jó nem néz ki belőlük.”
  • 17. egómajom 2011. július 05. 20:11
    „Ne keverjetek én ismerem a 3-bol 2-öt és egyik sem az a "jó kisfiu" de akkor is tanulnak a hibábol vagyis az egyik igen de hát akkor is nem érdemlik meg a letöltendöt mert megbánta/ták és ennyi nem kell felfujni a dolgot... ezek után nem csinálnak hülyeséget több eszük van annál mint amennyinek hiszik...”
  • 16. nightfall 2011. július 05. 19:01
    „Most a híradó vagy a cikkíró tévedett ? Itt felfüggesztettet írnak, a hírekben pedig letöltendőt mondtak !”
  • 15. qeu 2011. július 05. 17:24
    „AranyKözépút!
    Az iskola jogilag nem teheti ki. Ezt magyarázzák évek óta. Ez nagy hiba. Ezen kell változtatni. ( nevelőintézet, stb . )

    Ezek az egyének sokadik esetük után is haladékot kaptak jogilag.

    Egyébként elgondolkodtató, hogy ha ezután netán a bíró valamely családtagját - gyerekét, unokáját, párját - kapják el és verik össze, akkor a bíró mit szól majd. Nagyon gyenge volt az ítélet és a vád. Ebből adódik agresszív embereké Magyarország.
    Remélem a bíró szégyenli magát, mert ezek a brutális valakik, most itt Csornán hangosan röhögnek.”
  • 14. catroot 2011. július 05. 16:50
    „Jó, hogy nem megrovást kaptak!”
  • 13. Uninterested 2011. július 05. 16:20
    „Letöltendő kellett volna, majdnem meghalt szegény srác. Így nincs visszatartó ereje, főleg ha nem az első balhéjuk az erőszakos viselkedés miatt.”
  • 12. győrikeksz 2011. július 05. 16:04
    „Ezek szerint ilyet is lehet csinálni szinte büntetlenül, már ezt is tudjuk, köszönjük Biró(úr)!”
  • 11. Moo 2011. július 05. 15:52
    „6. Lehet, hogy igazad van, de a felfüggesztettnek az is a lényege, hogy -jelen esetben 2 évig - semmilyen balhét nem csinálhat, mert akkor irány a sitt.”
  • 10. babucika3311 2011. július 05. 15:13
    „Aranyközépút!
    Miért nem a keménylegények szüleit hibáztatod? Ők nem is embert neveltek, hanem állatot. Az embert az állattól az különbözteti meg, hogy tud uralkodni az indulatain, az ösztönein.
    És a tanár hogyan védje meg a másik gyereket az ilyenektől? Megverje? Utána őt hurcolják meg és őt tényleg megbüntetik.
    Büntesse meg? A gyerek kiröhögi a tanárt, mert a szülei a legalapvetőbb intelligenciára sem nevelték meg. Belegondoltál abba, amit írtál?!”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Templomszentelés püspöki szentmisével Győrsövényházon

Dr. Pápai Lajos megyés püspök szentelte fel a kívül-belül megújult győrsövényházi templomot vasárnap… Tovább olvasom