Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Falvédőre hímzett áldás és bölcsesség

Hímzett falvédő kiállítás nyílt a kultúrházban. A különleges tárlattal a szervezők a nosztalgiázás mellett szeretnék felhívni a figyelmet ennek a sokáig „lenézett" műfajnak az értékeire.
A régi időket idéző falvédő-kiállítás nyílt a napokban a kultúrházban. A hatvan hangulatos hímzett életképpel a szervezők elsősorban kicsit nosztalgiázni kívántak, illetve felhívni a figyelmet arra, hogy értéke szerint végre helyére kerüljön ez a sokáig „giccs"-ként emlegetett, „lenézett" műfaj. Egyébként az elmúlt években a néprajzos szakma is felfedezte magának a hímzett falvédőket, amelyekből számos múzeum rendezett már nagy sikerű tárlatot.

A megnyitón elhangzott, hogy a hímzett falvédők eredetileg úri polgárházakban lógtak az 1870-es években Németországban és Ausztriában. A XX. század elején jutott ez a divat hazánkba.
Ezt tették Enesén is, ahol részben a falumúzeum anyagából, valamint helybeli adományozóktól és a rábapatonai nyugdíjasoktól gyűlt össze az alkalmi életképgyűjtemény. A látogatók közül jó néhányan ismertek rá a nagymama konyhájában, a dédi szobájában olvasott szövegekre, amelyek általában köznapi bölcsességek, a házi áldás mondatai vagy éppen jókívánságok. Így például „Isten hozott, kedves vendég!", „Sütni, főzni nem nehéz, ha van hozzá elég pénz", „A tisztaság a konyha dísze", „Az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságomat vissza", de egy slágerrészlet – „Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád" – is olvasható az enesei kiállításon.

Hímzett falvédő kiállítás nyílt az enesei kultúrházban, amellyel a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet ennek a sokáig „lenézett
Hímzett falvédő kiállítás nyílt az enesei kultúrházban, amellyel a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet ennek a sokáig „lenézett" műfajnak az értékeire. Fotó: H. Baranyai Edina

A megnyitón elhangzott, hogy a hímzett falvédők eredetileg úri polgárházakban lógtak az 1870-es években, Németországban és Ausztriában. A XX. század elején jutott ez a divat hazánkba, ahol a legegyszerűbb paraszti házakban is lógott egy-egy. A hímzések általában egy színnel, piros vagy kék cérnával készültek, lapos öltéssel. A feliratok mellett karikatúraszerű rajzok voltak, amelyek a feliratokat illusztrálták. Megjelent a falvédőkön a paraszti életmód, a háztartási és kerti munkák, a polgári lakások belsője, a frontra induló katonák vagy éppen a szerelmespárok képe.

Cseh Róbert fotói:




Az enesei alkalmi kiállítást az érdeklődők július 7-ig tekinthetik meg a kultúrházban. Érdeklődni, bejelentkezni a polgármesteri hivatalban lehet, a 96/363-013-as telefonszámon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sör, amiben fürödhetnek

Megnyitotta kapuit az első alkalommal megrendezett kapuvári sörfesztivál pénteken este 6 órakor. Tovább olvasom