Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Bősárkány: Zebrán gázolt el a kamion egy helybéli kislányt

Bősárkány - A kamionsofőr a felelős a bősárkányi, csütörtök esti balesetért. Mint megírtuk: az iskola előtti zebrán egy kislányt ütöttek el.

Böröcz Péter őrnagy tegnap arról számolt be lapunknak, hogy még este igazságügyi műszaki szakértő vizsgálódott a helyszínen. A Csornai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője elmondta: a szemtanúk elmondása, illetve a helyszínen rögzített nyomok alapján rekonstruálták a balesetet. Kiderült, hogy a szlovák kamionos hibázott.

A kamion
A kamion vezetőjét okolják a baleset bekövetkeztéért.

– A Csorna felől érkező járművek megálltak és várták, hogy a tíz éves kislány átmenjen a zebrán. Ugyanezt azonban nem tette meg a Mosonmagyaróvár irányából jövő szerelvény vezetője és elütötte a bősárkányi diákot-tájékoztatott Böröcz Péter.

A rendőrök az ügyészséggel vették fel a kapcsolatot. Megbeszélésük szerint biztosíték lefizetése ellenében továbbengedték a szlovák kamionsofőrt. Ez azt jelenti, hogy egy meghatározott összeget helyezett letétbe, ügyvéd jelenlétében. A büntetőeljárást távollétében folytatják le ellene. Böröcz őrnagytól megtudtuk: a bősárkányi kislány sérülései súlyosak, nyolc napon túl gyógyulók. A győri megyei kórházban ápolják.

Olvasóink írták

69 hozzászólás
  • 69. 1olvasó 2008. november 27. 12:50
    „Még jó, hogy ennyire ráér mindenki és az amerikában élő Elemér ékezeteivel van elfoglalva mindenki más hozzászólásokban is :-).
    Windows ide vagy oda, régen is megoldottuk valahogy az ékezeteket, pedig nem volt magyar ékezetes klaviatúra és windows. Az ékezetes betűknek kódja volt. Pl.: í=161, ú=160, ó=162 stb.”
  • 68. Imcsi 2008. november 26. 07:20
    „fortuna54!
    "Ha nemtudnad egy eggyesult europaban ellunk." Tudom!
    "Enged mar meg,hogy en is hozzaszolhassak a dolgokhoz." Eddig is hozzászóltál, engedély nélkül, ami nem is kell!
    "Elhiszem,hogy sok minden van a pincedben,hiszen fuvaros vagy,vagy voltal." Nálam nem találnál "kamionról leesett" cuccot! Egyébként meg erre azt szokták mondani: mindenki magából indul ki! Egyébként csak voltam!
    "Ha nem ertesz meg,ekezetek nelkul,kerjel segitseget valakitol Bocsi, de annyira azért nem fontosak a hozzászólásaid számomra!”
  • 67. fortuna54 2008. november 25. 17:03
    „Imcsi.Ha nemtudnad egy eggyesult europaban ellunk.Enged mar meg,hogy en is hozzaszolhassak a dolgokhoz.
    Elhiszem,hogy sok minden van a pincedben,hiszen fuvaros vagy,vagy voltal. De nekem ne ajalj fel semmit.
    Ugye az unios penzek johetnek,van sztrada ,fuvarozhatsz. Ha nem ertesz meg,ekezetek nelkul,
    kerjel segitseget valakitol. En sem ertem a tragar,mocskolodo irasokat.En egy kulturatabb m.orszagra
    emlekszem.”
  • 66. Imcsi 2008. november 25. 11:49
    „Ne kételkedj, nem vagyok mégcsak jó sem számtechben! De mért is kellene ide tipikus német karakter, amikor ez egy magyar honlap, és a hozzászólások is magyarul (néha?) íródnak!”
  • 65. Goldman 2008. november 25. 08:32
    „Imcsi: Elemérnek valószínűleg magyar windows-a van van olyan verzió ami tartalmazza alapból az ékezeteket és akkor tudja használni egy egyszerű mozdulattal....Ha nekem csinálsz ide egy-két tipikusan német karaktert a számítógéped billentyűzetéről akkor nagyon jó vagy számtechben, de addig kételekedem...ennyi”
  • 64. Imcsi 2008. november 25. 01:40
    „Goldman! Elemér sem Magyarországról ír, mégis ékezetes billentyűzetet használ! Nekem van egy a pincében, amit már nem használunk! Azt fel tudom ajánlani!”
  • 63. Imcsi 2008. november 25. 01:25
    „fortuna54! Köszi a felajánlást! Ki tudja mikor lehet majd rá szükségem!
    Ha már Goldman számokat említ, egy kis érdekesség: http://www.kisdoboz.hu/fekut/index.php”
  • 62. Goldman 2008. november 24. 22:00
    „Véleményemet sokan kritizálni fogják és elküldenek a francba, de nem érdekel akkor is leírom. Nem akarok senkit sem védeni sem támadni, nem ez a célom, hanem kicsit nézzünk már szét emberek.
    Nem egyértelmű, hogy csak a kamionos hibázott. Hibás volt az az autós aki úgymond letessékelte a járdáról a kislányt a zebrára, holott látni kellett, hogy szemből jön egy kamion. Nem tudom mennyivel ment, de látnia kellett. Az út szélessége a felezőig cirka 2,6m. Ezt az utat kb öt-hét másodperc alatt lehet megtenni. Ennyi idő alat egy 40 t kamionnal még vészfék esetén sem lehet igazán megfogni. Akkor hát ki is a hibás?
    A másik: hol van a szülői felelősség? Miért engednek sötétben egy tízéves gyereket egyedül a faluban? Hol voltak a szülők, vagy miért nem lehet a gyereknek megmondani, hogy csak felnőtt kiséretében menjen át az úton? A gyerekek a veszélyt annyira azért nem tudják felmérni mint a a felnőttek...igen őket is épp úgy felelőségre vonnám, nemcsak a kamionost. És bár nem tudom milyen ott a közvilágítás, de ekkora forgalmú községben felelősége van az önkormányzatnak is. Mert nem lehet igaz, hogy csak a díszburkolatra telik egy figyelmeztető sárga lámpára avagy egy a gyalogosok által irányított lámpára nem. És lehet, hogy ehhez még önkormányzati pénz sem kellene csak elég behatás az illetékesekre.
    Szóval az eddigi hozzászólók mindezeket simán figyelmen kívűl hagyták.....”
  • 61. Goldman 2008. november 24. 21:50
    „fortuna54: így gondoltam én is :)”
  • 60. fortuna54 2008. november 24. 19:17
    „Diakcsemege. Talan kivancsi vagy az eletrajzomra? Lehet,hogy valamikor nagyszuleiddel jartam iskolaban,
    felteve, ha ok is magyarok.Mert gondolod,hogy roman vagyok? Kulomben orulok az erdeklodesnek.
    Igen az anyanyelvem magyar,es az alampolgarsagom holland. Gondolom ezen nincs mit szegyenkeznem.
    Remellem kielegitettem kivacsisagodat.”
  • 59. Goldman 2008. november 24. 18:26
    „Diákcsemege: Szerintem nem. Inkább Holland.

    Egyébként ezzel a hírrel kapcsolatban a másik cikkben fogom kifejteni az álláspontomat, mert azért ez az ügy nem olyan egyértelmű, mint ahogyan itt sokan gondolják.”
  • 58. Diákcsemege 2008. november 24. 18:08
    „Fortuna te anyanyelved román?”
  • 57. fortuna54 2008. november 24. 15:15
    „Nahat imcsi,hogy te milyen langesz vagy.Hogy mert nem hasznalom az ekezeteket mar megtudhadtad
    goldman-tol.Meg egy-ket helyesirasi hibat is elkovethetek,ezt elismerem. Majd ha tragar szavakat hallasz
    tolem,akkor kritizaly. Es ha netan harom nyelven akarsz komunikalni ,szivessen allok rendelkezesedre.”
  • 56. Goldman 2008. november 24. 13:02
    „Imcsi: Te is basszus olyat kritizálsz amit nem tudsz. Nem magyarországról ír, tehát ne is várd, hogy magyar ékezetek szerepeljenek a billentyűzeten.”
  • 55. Imcsi 2008. november 24. 12:40
    „"fortuna54: Ezek a mondatok szegyent hoznak a magyar nyelvre,es kulturara.
    És az is, aki nem használja a magyar ékezeteket!”
  • 54. Goldman 2008. november 23. 22:53
    „drHannibalLecter: soha ne mond, hogy soha.
    Egyébként mikor köcsögöztelek le te buzi nagyképű fa*zkalap. Lehet, hogy jogosítványod van,de az intelligenciád kívánnivalót hagy maga után.,,,itt vagy fórumon egy hete és már csinálod az agyad.”
  • 53. 13.István 2008. november 23. 16:34
    „Politika nélkül Slovákiában más vonatkozik a zebra megközelítésére.
    Magyarországon zérótolarencia a zebránál is, ugyanis úgy kell megközelíteni a zebrát ,hogy előtte mindenképpen meglehessn állni, ha gyalogos át akar kelni.”
  • 52. drHannibalLecter 2008. november 22. 20:43
    „#49:Bocsi, de csak most láttam: a 32-es írásomat nem neked, hanem (gold)buzimennek szántam, csak benéztem.

    Ja és miért ne örülhetnéjk, ha egy bunkó paraszt esztelen száguldozo barom megdöglik?”
  • 51. fortuna54 2008. november 22. 19:24
    „Ha egy esztelen szaguldozo barom megdoglik. Ez a szep magyar stilus? Meg o bunkoz le masokat.”
  • 50. Imcsi 2008. november 22. 19:09
    „32. úgy írta, hogy ha a felelőtlen száguldozó csak magával végez, és nem más ártatlanokkal! Bocs, de ilyenkor én is könnyebben veszem a dolgot! Végül is magának kereste a bajt!”
69 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marad a kapuvári zsákutca

Kapuvár - Lassan végéhez közeledik a 85-ös főút Kapuvár és Veszkény közötti szakaszának felújítása.… Tovább olvasom