Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Az új generáció jelenti Tárnokréti fejlődését

Tárnokréti - Faluközpont-fejlesztés, játszótérépítés, templomfelújítás. E tárnokréti tervek megvalósításához pályázati támogatást várnak. Falubuszt viszont már nyertek.
Nem volt túl jó évünk, de sok kisebb fejlesztést tudtunk elindítani - mondta Jankovits Ferencné. Tárnokréti polgármestere hozzátette: jövőre pályázatokban bíznak, mert az önkormányzat saját erőből nem sokra menne.

- Elbírálásra vár az orvosi rendel felújítására benyújtott pályázatunk - mondta Jankovits Ferencné. - A beruházás költségvetése 19 millió forintos, ebből 2 milliós önerőt vállaltunk. Örömhír viszont, hogy sikeresen igényeltünk új falubuszt. A kilencszemélyes járművet hamarosan átvesszük. A 20 százalékos forgalmi adó terheli a községet, amit a régi buszunk eladásából fedezünk.

A Rábca partján nagyon bíznak a Leader-fejlesztésekben is. A polgármester arról beszélt, hogy a faluközpont fejlesztését tervezik Leader-forrásból: szabadidőparkot alakítanának ki, játszóteret építenének. Templomjuk felújítása is idetartozna, ahogy Jankovits Ferencné fogalmazott, a rekonstrukció nagy falat a falunak. A kivitelezés ugyanis 30 millió forintba kerülne.

- Községünkben 214-en élnek, a lélekszám szerencsére nem csökkent, sőt, vannak biztató jelek - tette hozzá. Amellett, hogy fiatal helybeli házasok itthon maradtak, vidékről is költöztek hozzánk fiatalok. Szükség is van a fiatalításra, hiszen, ahogy általában minden kistelepülésen, nálunk is sok idős ember él. Az új generáció jelenti a jövőt és a garanciát arra, hogy a Tárnokrétihez hasonló nagyságú falvak igenis életképesek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wass Albert szobrot kapott Kapuváron

Kapuvár - Pénteken délután Kapuváron felavatták az erdélyi író Wass Albert mellszobrát. Kóczán… Tovább olvasom