Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

A vaslakodalmas házaspár ma is aktívan dolgozik

Vaslakodalmat ünnepelt a hétvégén Bezin a Kovács család. A szülők ülték házasságkötésük 65. évfordulóját. Vallják: a szeretetben és megértésben rejlik a titkuk.
Kovács János és Horváth Terézia ismeretsége a mérgesi templomban kezdődött 1937-ben. Akkor látták egymást először. Kapcsolatuk igencsak erősnek bizonyult: a házaspár ma, azaz június 12-én ünnepli 65. házassági évfordulóját Bezin.

Kovács János és Horváth Teréz vaslakodalmukat ülték, vasárnap ünnepelt a család – és 1947. június 12-én az ifjú pár, azaz 65 évvel ezelőtt.
Kovács János és Horváth Teréz vaslakodalmukat ülték, vasárnap ünnepelt a család – és 1947. június 12-én az ifjú pár, azaz 65 évvel ezelőtt.

A vaslakodalmat a család már vasárnap megtartotta. János bácsit és Terus nénit két gyermekük és családjaik, négy unokájuk és két dédunokájuk köszöntötte e jeles alkalomból. A nagypapát egyúttal 93. születésnapján is meggratulálták. János bácsi Bezi legidősebb lakója, felesége, Terus néni három évvel fiatalabb. Közös történetük tehát Mérgesen indult, ám rövidesen a történelem írta tovább sorsukat. János bácsi 1940 decemberétől 1945 augusztusáig katona volt. A magyar hadsereg őrmestereként szolgált, részt vett a II. világháborúban. Megsebesült, hadifogságba került, de szerencsésen hazatért. Az esküvőt 1947. június 12-én tartották.

A későbbiekben a családfő dolgozott állatgondozóként, növénytermelési brigádvezetőként, majd a Talajerő-gazdálkodási Vállalat üzemegység-vezetőjeként vonult nyugdíjba. Terus néni 1972-ig beteg édesapját gondozta, aztán bedolgozó volt a Háziipari Szövetkezetnél mint varrónő. Nyugdíjazásuk után is aktívan tevékenykedtek, sokáig sertéseket hizlaltak, uborkát, málnát, ribizlit termeltek. A munkát időskoruk ellenére sem hagyták el. Kis segítséggel ugyan, de a ház mögötti nagy kertjüket gondozzák. Terus néni veteményez, kapál, befőz, János bácsi pedig öntöz, permetez, füvet nyír és még a kaszát is a kezébe veszi néha.
Hatvanöt közös évvel a hátuk mögött mindketten vallják: a hosszú élet egyik titka a tevékeny életmód. És persze – teszik hozzá szintén egyetértésben – a szeretet és a megértés, ami hat és fél évtizede összetartja a családot.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hanság Big Band jubileum Kapuváron Malek Andreával - fotók

15 éves volt a Hanság Big Band. Fotós összeállítás. Tovább olvasom