Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Tizenötből egy szélkerék már működik

Mecsér - Akár hatszáz család energiaszükségletét is elláthatja az a szélerőmű, melyet Mecséren avattak fel pénteken. A beruházó ígéretei szerint itt egy tizenöt szélerőműves park létesül két-három éven belül.
A megújuló energiaforrásoknak a jelenlegi öt százalékról 2020-ig 20 százalékra kell bővülniük, ami jelentős kihívást jelent az országnak. Ahhoz, hogy ne legyünk a globális környezetszennyezés áldozatai, csökkenteni kell a szén-dioxid-kibocsátást, és az olyan megújuló energiaforrások felhasználását kell növelni, mint a biomassza, bioüzemanyag vagy a nap- és szélenergia – emelte ki tegnap avatóbeszédében Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szakállamtitkára. Ehhez az önkormányzatok, az állam és a piaci szféra összefogására van szükség, melynek jó példája a mecséri szélerőmű megépítése.

A beruházást végző Energia Csoport Kft. megfelelő partnerre talált a mecséri önkormányzatnál. A 2004 óta folyó tárgyalások eredménye a pénteken felavatott hetvenöt méteres szélerőmű, negyvennyolc méter átmérőjű lapátkerekekkel. A szakemberek szerint ez az ország negyvenharmadik széltornya, de néhány év alatt számuk akár több százra bővülhet.

A 800 kilowatt teljesítményű szélerőmű prognosztizált energiatermelése 1300 megawatt, ami körülbelül hatszáz család éves energiaszükségletét fedezi – hangsúlyozta dr. Horváth Gábor, a beruházó cég műszaki igazgatója, aki előadásában beszámolt többek közt a szélerőművek fajtáiról, működéséről, az első mecséri szélerőmű megépítésének körülményeiről is. Az objektum megépítését ökológiai felmérés előzte meg, zajtérképet készítettek. Az üzleti tervet és a szélenergetikai felmérést a Horváth Mérnöki Iroda Kft. készítette el.

– A 265 milliós beruházást a KVM 20 százalékos utófinanszírozással támogatja, és ára a tervek szerint kilenc év alatt térül meg – tette hozzá a műszaki igazgató.

Apró lépésekkel beléphet községünk a huszonegyedik századba – fogalmazott Gerháth Zoltán, Mecsér polgármestere. Elmondta: ugyan nem lesz olcsóbb az energia, de a bérleti díjak és az iparűzési adó a település szépülését szolgálja majd.

Mészely Réka
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyáridő a retró jegyében

Bezenye - Huszonnégy órás vetélkedővel, szórakoztató programokkal várják a helyi és környékbeli… Tovább olvasom