Kisalföld logö

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 19°C | 32°C Még több cikk.

Szigetköz Múzeum nyílik a falunapon

Az augusztus másodikai falunapon nyílik meg a Szigetköz Múzeum. A korábban a mára bezárt várpincében tárolt anyagnak a máriakálnoki önkormányzat által vásárolt és szépen felújított ingatlan ad otthont.
Máriakálnokra költözik a korábban a mosonmagyaróvári várpincében helyet kapott, a Szigetköz élővilágát, az aranymosást és a halászatot bemutató anyag. A kiállítást a falumúzeum melletti épületszárny fogadja be – várhatóan jövő hónaptól. Az augusztus 2-i falunapon adják át ugyanis ünnepélyesen a felújított és a szigetközi tudnivalókkal berendezett tárlatot.

A falu- és a Szigetköz Múzeum együtt mutatja be Máriakálnok lakóinak múltját – dr. Tóásóné Gáspár Emma.
A falu- és a Szigetköz Múzeum együtt mutatja be Máriakálnok lakóinak múltját – dr. Tóásóné Gáspár Emma.

– A falumúzeum melletti épületszárnyat néhány éve 1,8 millió forintért vásárolta meg az önkormányzat. Felújítására pályáztunk. Így a 11,5 millió forintos beruházáshoz kétmillió forintot kellett hozzátennünk. A múzeumnak helyet adó ingatlan külső-belső korszerűsítés után, tetőcserével szépült meg. A korábbi felújításhoz hasonlóan, ezt is szerettük volna az eredeti formájában megtartani. Míg a falumúzeum a sváb emlékeket őrzi, így az a szigetközi ereklyékkel kiegészülve együtt mutatja be Máriakálnok lakóinak múltját – tudatta dr. Tóásóné Gáspár Emma.

A Hansági Múzeum kiállítását T. Városi Ágnes néprajzos muzeológus rendezi be. A polgármester szerint a törzsanyag már megérkezett Máriakálnokra.
– Augusztus másodikától olyan múzeum nyílik meg Máriakálnokon, mely nemcsak a Szigetközben egyedülálló, hanem az országban is, hiszen egyszerre mutatja be a térség élővilágát, valamint az aranymosás, a halászat és a gyümölcstermesztés hagyományát. Az állandó kiállítással azt a letűnt világot szeretnénk feleleveníteni, megidézni, amikor az ember még harmóniában élt a természettel, szerény szükségleteinek mértékében használta és nem kihasználta azt – vélekedett a faluvezető.

A múzeumnak helyet adó ingatlan külső-belső korszerűsítés után, tetőcserével szépült meg.
A múzeumnak helyet adó ingatlan külső-belső korszerűsítés után, tetőcserével szépült meg.

Szerinte korhű helyet tudnak biztosítani a különleges tárgyaknak, dokumentumoknak és fotográfiáknak. A különféle aranymosáshoz vagy a halászathoz használt tárgyakat természetes közegükben láthatjuk majd. A látogatók megtudhatják, hogyan préselték egykoron az almát, égették ki a higanyt az aranyból vagy éppen milyen szigonyt használtak a viza kifogásához.

A falunapi hivatalos átadót követően a múzeum előzetes bejelentkezés alapján látogatható. A turistákat kellemes környezet fogadja: a múzeumudvart virágosították, a közelben lévő rozárium rózsái is ontják illatukat. A Kápolna tér felújítása során pedig az első világháború kitörésének évfordulójára renoválták az 1938-ban felállított Hősi halottak emlékművét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műfüves pálya a labdarúgóknak

A dunakiliti sporttelepen az MLSZ és a helyi önkormányzat közreműködésével negyven méter széles és… Tovább olvasom