Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Szél-járás: megjelent a folyóirat idei második száma

Mosonmagyaróvár–Bécs–Pozsony - A napokban jelent meg a három pannon városban szerkesztett Szél-járás folyóirat harmadik évfolyamának idei második száma.

A folyóirat a főszerkesztő, Görföl Jenő továbbgondolásra érdemes vezércikkével (˝Nyelvében él˝) jelent meg.

Halász Albert, Lauer Gábor, Cseh Károly, Németh Gyula verssel jelentkezett, Büki Attila Felsőbüki Nagy Pálról írt ide monodrámát, Gál Sándort pedig izgalmas naplójegyzetei okán érdemes olvasni.

Vida István az Európa Club Széchenyi emléktúráját idézi föl, Tuba László és Hornyák István a felvidéki Búcsot mutatják be. Böröndi Lajos és Balassa Tamás jóvoltából Dolán György festészetébe nyerhetünk bepillantást, Bence Lajos Oskar Kokoschka grafikáit mutatja be, Neszméri Sándor a Felvidéki Rockszínház, Moldoványi Géza pedig a Flesch Károly-hegedűverseny történetét idézi föl.

A könyvismertetések között igen érdekes olvasmányt találunk. A Chronica Hungarorum Austriacorum címmel megjelent kétnyelvű tanulmánykötet az ausztriai magyarság szervezeteit, történetét mutatja be. A kötet megjelenésének apropója az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Szövetsége megalakulásának harmincadik évfordulója volt.

Olvasóink írták

  • 3. Szelindek 2010. július 14. 09:49
    „Köszönöm -lampi- utánajárok!”
  • 2. lampi 2010. július 12. 17:37
    „Nekem jár, előfizettem. Úgy tudom csak előfizetés van, évi négy szám 2400 Ft. Csekket kérhetsz a lapon feltüntetett e-mail számon (borondi@rlan.hu), s egy évig kapod a számokat.
    Érdekes, s olvasmányos.”
  • 1. Szelindek 2010. július 11. 17:27
    „És hol lehet megvásárolni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzetek táncai és játékai

˝Népek tánca˝ címmel egyhetes tánctáborban vehettek részt a jelentkezők a mosonmagyaróvári Flesch… Tovább olvasom