Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Rapsicok a bíróság előtt

Két rapsic ült a vádlottak padján a minap a Mosonmagyaróvári Városi Bíróságon, miután tavasszal fülön csípték őket a halőrök. A vádlottakat nem jogerősen pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

Idén márciusban az esti órákban figyeltek fel egy nyakzóhálóra a Mosoni-Dunában Bezenyénél a halőrök, akik egész éjszaka szemmel tartották a hálót, hátha megérkezik a tulajdonosa is. Türelmük nem volt hiábavaló, a reggeli órákban egy férfi jelent meg a hálónál, majd néhány órával később egy társával csónakkal tért vissza a helyszínre.

A két férfi két hálót szedett fel a vízből, bennük összesen mintegy negyven kilogramm, több mint 23 ezer forint értékű hallal. Ekkor viszont már nem csupán a halőrök, hanem a rendőrök is a közelben voltak. A két rapsic vélhetően gyanút fogott, mert egyikük a csónakkal gyorsan eltűnt a folyón, míg másikuk halak és háló nélkül az autójához tartott.

A Mosonmagyaróvári Városi Bíróság a két bezenyei férfit társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt 120 ezer, illetve 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A döntés nem jogerős, mivel mindkét vádlott felmentésért fellebbezett.

Olvasóink írták

  • 1. dorombolok 2011. november 06. 19:05
    „Enyhe büntetések.Semmivel sem arányosak.Ha nem is okozok balesetet vagy nem ér baleset akkor is fizessek 7200 Ft.-ot?Ezek lököttek!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olvasói kérdés: a síron át vezet a ˝sétaút˝?

Elkészült a darnózseli temetői járda, de milyen áron! A temetői „sétány" eredeti tervének … Tovább olvasom