Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Pozitív mérleggel zártak Károlyházán

˝Önkormányzatunk helyzete stabil. Feszes évet zártunk 2013-ban, pozitív mérleggel˝ – hangsúlyozta Szép Károly, Károlyháza polgármestere. Idén a községháza felújításában bízik.

Tavaly 32 millió forintból gazdálkodott Károlyháza. Tízmillióval kevesebből, mint az előző évben. Szép Károly polgármester szerint ugyanakkor hatmillió forint adósságukat vállalta át az állam. Ezt korábban útfelújításra vették fel.

– Önkormányzatunk anyagilag stabil. Jelenleg nincs adósságunk. Pozitív mérleggel zártunk. Igaz, ez azzal jár, hogy háromszor meggondoljuk, mire költünk – magyarázza a polgármester. A számokba is beavatott: a 2013-as büdzsé 32 millió forintjának fele saját forrás, a különféle adónemekből jött össze. Ebből tulajdonképpen csak falufenntartásra tudtak fordítani, ám a helyi civil szervezetek támogatására is figyeltek.

– Mivel nincs önálló önkormányzati hivatalunk, iskolánk, óvodánk, felértékelődik a civil szervezetek szerepe. 4–5 millióval segítettük a sportkör, a polgárőrök, kulturális egyesületeink munkáját 2013-ban. Fontosnak tartjuk, hogy minden évben legyen valamilyen fejlesztés a településünkön, még ha kis lépésekben is. Így tavaly befejeztük a kúria parkrekonstrukcióját. Községfenntartáshoz szükséges eszközöket is vásároltunk, traktort, fűnyírót. Így ezeket a feladatokat már magunk végezzük – foglalta össze Szép Károly.

A 2014-es elképzelésekről is kérdeztük a polgármestert. Mint elmondta, pályázati forrásokban is reménykedik. A községháza felújításra szorul, elsősorban annak tetőszerkezete érett meg a rekonstrukcióra. A tíz éve elkészült útjaik szintén állagjavító beavatkozásra szorulnak. Ugyanakkor terveik szerint 2014-ben szintén az előző évihez hasonló költségvetésből gazdálkodnak majd.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hasznosítják a karácsonyfákat

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Rekultív kft. idén is összegyűjti a díszevesztett karácsonyfákat a… Tovább olvasom