Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Miért nincs kedvezmény helyieknek a termálban?

Sokan érdeklődtek szerkesztőségünkben arról, hogy sok fürdővároshoz hasonlóan miért nem kaphatnak kedvezményt a helyiek a borsos termálbelépők árából.
Nagy István polgármester szerint a tárgyalások hosszú ideje zajlanak a fürdő magántulajdonosával a kedvezményes belépés lehetőségeiről. Gráfi Szabolcs, a Szigetköz Turizmusáért Egyesület elnöke szerint a civil szervezet is felvette a kapcsolatot a fürdő vezetésével egy kedvezményrendszer kidolgozására.

Elképzelhető, hogy a Szigetköz-kártya és a lakcímkártya felmutatásával már márciustól tízszázalékos kedvezményhez jutnak a helyiek.
– A mosonmagyaróvári termálfürdőt üzemeltető Flexum Zrt. nemrég a Szigetköz Turizmusáért Egyesület tagja lett. Tárgyalunk arról, hogy milyen formában kaphatnak kedvezményt a mosonmagyaróváriak.

Elképzelhető, hogy a Szigetköz-kártya és a lakcímkártya felmutatásával már márciustól tízszázalékos kedvezményhez jutnak a helyiek – fogalmazott Gráfi Szabolcs. Február közepéig összegzik, hogy milyen további kedvezményeket nyújt a már említett Szigetköz-kártya, melynek megjelenése március elsejére várható a budapesti utazáskiállításra. Az egyesületi elnök szerint úgy tervezik, hogy a tavalyi ezerforintos bevezető ár helyett idén már ezerötszáz forintba kerülne a kártya.

Nagy István hozzáfűzte: további egyeztetés kérdése a fürdővezetéssel, hogy a mosonmagyaróváriak kedvezményes úszójegyet válthassanak, illetve szakorvos által felírt fürdőkúrában kapjanak támogatást a későbbiekben.

A településvezető szerint a helyi önkormányzat mintegy negyven nyugdíjas, a Flexum Dolgozói Alapítvány mozgáskorlátozottak fürdőbelépőjét finanszírozza jelenleg.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. KoPi 2012. február 01. 03:59
    „Én kedvezménnyel sem mennék be. Ugyanis a gombát csak levesben, vagy pörköltben kedvelem!
    Egyébként meg nem is az az igazi baj, Hogy Stipiék ezt a gagyi fürdőt eltapsolták, hanem az, hogy a termál kutakat is!”
  • 24. halas001 2012. január 31. 17:01
    „Csak még annyit szeretnék hozzátenni az előzőkhöz, amit az egyik napon a pénztáros mondott, amikor azt mondtuk, hogy itt szinte már magyar szót sem lehet hallani:
    -..." ha nem lennének a szlovákok, akkor be is zárhatnánk."...”
  • 23. halas001 2012. január 31. 16:49
    „A kedvezmény azért járna a hazai (helyi) idelátogatóknak, mert be mennek!!! Igaz, hogy a vize a sötétben tisztábbnak látszik, mint a bükkié, de az öltözők használhatatlansága, (nem praktikusak) és túlzsúfoltsága, a zuhanyzók kritikátlan színvonala eléggé feledteti a gyógyvíz jótékony hatását.
    Sajnos még az úszó jegy is drága ahhoz, hogy a magyar vendég betérjen, mert sokan még 600.- Ft-t sem keresnek óránként, de még a Szerdzsó vállalkozásaiban sem, pedig még a szocializmus derekán tanulta meg a tőke és újra termelésének alap téziseit.
    Csak azt nem értem, hogy mint vadkapitalista, hogy tudta a tanultakat olyan hamar elfelejteni.
    Kíváncsi lennék arra, hogy a volt malom alatti Lajta szakasz is az Ő tulajdona???”
  • 22. Japo 2012. január 30. 17:57
    „Az a helyzet,hogy szerdzsó a saját dugájába dőlt,mert amíg nem az övé volt a termál,körülötte mindent felvásárolt és épített,hogy más ne tehesse. Most meg ennek issza a levét”
  • 21. permanganat 2012. január 30. 13:59
    „Pancser, pontosan így van, ahogy írtad !”
  • 20. pancser 2012. január 30. 11:53
    „Szerintem az óvári Termállal az az alapvető baj, hogy nincsen területe. Jó időben szívesen megy a vendég napozni, fürödni, reumájukat áztatni sokkal kevesebben. Ebből következik, hogy kevés a vendég szezonban, ami máshol a legtöbb bevételt hozza. Bük, Lipót csak a közeli legnépszerűbbeket említsem, nagy zöld felülettel bírnak, csúszda, szabadtéri élmény kényezteti az odalátogatót. 4-6000 ezer ember bőven elfér mindegyik helyen, ezzel szemben Óvár a nyarat nem tudja kihasználni. A belépők ott sem olcsók, 2000 Ft vagy fölötte még a fapados is plusz az utiköltség, városunk termálját mégsem látogatják. A medencék önmagukban nem hozzák a vendéget, ahhoz környezet, főleg ápolt zöldfelület, árnyék, napozási terület is kell, a fiataloknak dühöngési lehetőség például csúszda is kell, a kicsiknek jó kis pancsolók, játékok. A gyógyfürdő jelleg hangsúlyozása hozhat valamit a konyhára, de a büki vízzel, annak hírével nem vehetjük fel a versenyt.”
  • 19. Japo 2012. január 30. 07:26
    „Czerka,Pancser! Van némi igazság írásaitokban,de az enyémnek nem az volt a lényege amit kidomborítottatok. Valószínűleg bennem van a hiba hiszen nem vagyok újságíró. A lényeg az,hogy miért kellett levest főzni az aranytojást tojó tyúkból?(miért kellett eladni) Ráadásul mélyen ár alatt és következmények nélkül,ma is nagyon szép nyugdíjat élvezve mint aki jól végezte a dolgát.”
  • 18. pancser 2012. január 28. 22:16
    „16! "Japo" Azt hiszed érdekel mi volt, hogy volt, engem egyáltalán nem. A tulajdonos azt csinál amit akar ezek a tények. nem tudom, hogy lehet ez ügyben is kommunistázni ez nem egészséges lelkületre vall, bár a lelked sem érdekel. De nagyon jót mondást olvastam nemrég az egyik topicon, aki a múltba néz az a fenekét mutatja a jövőnek.
    Aki a közösből osztogat bármire, az a másét osztja sokszor felelőtlenül, némi szavazatért.”
  • 17. cezarka 2012. január 28. 20:18
    „Az jó nagy hülyeség hogy a kommunisták építették kommunista szombatokon!azt te valószínű nem tudod hogy régen a szombat rendes munkanap volt,utána minden második volt szabad .Mi egyszerű emberek voltunk és Dubnicki bácsi hivó szavára segítettünk!Valószínű neked fogalmad sincs csak beszélsz, hogy mi volt a valóság.Biztos te is jelentkeztél a kedvezmény kérésre? Sok valóságalapja nincs amit írtál!Ha meg féláron engednének be , akkor az önkormányzatnak kellene hozzájárulni.Ilyen alapon minden helyi lakos mindenhova féláron mehetne,mondjuk a művelődési ház rendezvényeire is.Na ha valami akkor ez a kommunista gondolkodás!Minden a mienk a dolgozó népé,ugye?!”
  • 16. Japo 2012. január 28. 19:48
    „Pancser! Megint elfutott veled a szekér. Igaz,hogy az ingyenesnek nincs becsülete nincs is a Termálnak sem. Hiszen pont erről írtam,nem arról,hogy ingyen kell beengedni a helyieket hanem minimum féláron. És még egyszer az ingyenesnek nincs becsülete, kommunizmus ide vagy oda az tény,hogy a termált helyi kommunisták építették verítékes munkával ingyen kommunista szombatokon,legalábbis nagy részét. A város pedig mivel ingyen volt ,élen a Stipivel, eltapsolták barátom potom 650 milláért. Gondolom azzal tisztában vagy,hogy csak a termál felértékelésénél az összeg több mint egy milliárd forint volt. Ehhez képest az egész Flexumot adták el 650-ért. Jól ki volt találva mondva csinált reklám a népszabadságba olyan pici betűkkel,hogy az sem találta meg aki tudta,hogy ott van. Mivel nem jött más jelentkező hát oda adták ennyiért. Ezek a tények! Ezt más nem vehette meg csak Dzsó bácsi. Ha tudsz róla többet, szívesen fogadom.”
  • 15. cezarka 2012. január 28. 16:18
    „Sokat dolgoztam annak idején a termál építésénél társadalmi munkában de legtöbbször hétköznapokon délután.Kerítés építésnél a kabinok készítésénél de t más területen is.Kaptam is érte az akkori szokásos társadalmi munkáért kitüntetést anyagiak nélkül.Persze nem egyedül hanem néhány társammal.Régebben olvastam még az előző polgármester idején idején kérték jelentkezzenek aki így dolgozott és azok közül kapnak kedvezményt.Aztán sok százan jelentkeztek .Persze sokan akik soha nem tettek semmit.Nem tudom hogy döntöttek de voltak akik kaptak.Nem jelentkeztem pedig bizonyítani is tudtam vannak vannak fényképeim!Nem is azért tettük hanem a városnak segítettünk hogy lendüljön az idegenforgalom.Keveset jártam oda.Nekünk drága volt.A kedvezmények sosem igazságosak de azzal egyetértek ha a betegek kezelését támogatja az önkormányzat az orvosok felírása alapján.Tudom abban is vannak ügyeskedők de ezt nem lehet elkerülni.Ma meg csak az üzleten múlik minden ,aki akar oda menni fizesse meg!Ne az önkormányzat támogassa a kikapcsolódást!Ha a tulajdonos cég bírja adjon kedvezményt de ne úgy hogy dolgozóinak béréből vegye el.”
  • 14. Lomex 2012. január 28. 11:19
    „Miért is kéne lennie kedvezménynek?”
  • 13. pancser 2012. január 28. 09:14
    „12! A szocializmus mélyen megrontotta az embereket, erőfeszítés helyett ingyen akarnak mindent. Az ingyennek persze nincsen becsülete, én még emlékszem a kukába szórt kenyér mázsákra meg a zacskószám eldobált gyógyszerekre.”
  • 12. sicc 2012. január 28. 08:57
    „Na az ilyen esetekben örülnék annak, ha visszaállamosítanák a termált,vagy az önkormányzat tulajdonába kerülne ! Talán akkor lenne úszószakosztály(én is anno a Csillag Józsi bácsihoz jártam)! Pedig szívesen vinném a gyerekemet, és még sokan mások is.”
  • 11. Japo 2012. január 27. 19:03
    „Van még egy fontos dolog, a termált mosonmagyaróvári lakosok építették az akkor még szokásos kommunista szombatokon. Most ezek az emberek nem mehetnek be kedvezménnyel?”
  • 10. Japo 2012. január 27. 19:01
    „Az igaz,hogy magántulajdon és nem kötelezhetik arra,hogy magának hiányt gyártson. Az meg a másik igaz,hogy minden ami a föld alatt felett levegőben van természeti kincs, az állami tulajdon. Tehát mind 1 mennyiért privatizálták a termált,az csak az épületekre vonatkozhat a kútfejekre nem. Azért fejekre, mert véletlenül a volt Kötött csónakház kerítése mellett a 2-es termálkút is ugyan ennek a vállalkozásnak a tulajdonában van.”
  • 9. sicc 2012. január 27. 18:56
    „Nagyon egyszerű, mi óváriak NEM FELEJTÜNK !!! Igen ,magáncég, ők döntik el adnak-e kedvezényt a helybelieknek! De, majd, ha nem jönnek az osztrákok, szlovákok, ne sírjon utánunk a termál !
    Úgy fog járni ,mint a Magyar utca kerskedői ! Megyünk Lipótra, Győrbe vagy Dunakilitire a Szigetköz Wellnes szállodába !Sajnos semmi hazafi érzés nem szorult beléjük, hogy a saját városbeliekre figyelemmel lennének. Jellemző, a pártnézetükből következik(emlékeztek,Szeredi- Vállalkozók Pártja) !”
  • 8. Alex64 2012. január 27. 15:42
    „Igen az tény ingyen nincs semmi. (Bár mennyire hihetetlen a szocializmusban sem volt) Én viszont egy valamit soha nem fogok megbocsájtani a Termál tulajdonosának és vezetésének valamint az akkori város vezetésnek (Pali bácsi), hogy a működő eredmények felmutató Úszószakosztály működését lehetetlenné téve feloszlatták. Az egy szemét dolog volt (kilehet moderálni akkor is így írom). Pedig ha bele gondolunk Országos szinten volt reklámja a városnak és a fürdőnek. De ez a pénzsóvár társaságnak nem kellett. Igaz ez a reklám is pénzbe került volna nekik hisz a szakosztálynak biztosítani kellett volna azt a kis öltözőt és esetleg zárás után (ha már nyitva tartás alatt zavarja a fürdővendégeket) az edzés lehetőségét. Én még akkor sem mennék be ha ingyen lehetne. Ja még valami az ország nagyon sok fürdőjében volt szerencsém megfordulni de mindegyik helyen van szolgáltatás a belépőért (a helyenként teljes áron is jóval olcsóbb belépőért)”
  • 7. pancser 2012. január 27. 14:59
    „4! "juhi´ Azért az még sem megy, hogy közpénzből ússzanak az emberek, ússzanak a sajátjukból, erre egy fillért nem vagyok hajlandó áldozni. Ezért szegény az ország mert folyton pénzt kunyerál és kap mindenki a közösből! Ingyen busz, ingyen reggeli, ingyen vonat, ingyen ez, ingyen az és máris gödörben a város, az ország.”
  • 6. Pzoli 2012. január 27. 11:36
    „Akinek me, tetszik menjen Győrbe. Mi oda járunk és mondhatom élvezhetőbb olcsobb és kisgyerekeknek is van lehetősége játszani.De ha volna egy kis ész akkor dnának kedvezményt mert 10%engedmény után tizzel többen mennek fürdeni akkor bejön a tiz % engedmény.Mindenki azt hiszi hogy a Balaton vagy Pest milyen drága .Ezek az emberek nem voltak Mosonmagyarováron vagy Sopronban .Öszintén hol van idegenforgalom itt vagy mondjuk a fent emlitett helyeken?Ja ismerősünk már nem a Termálba jár hanem az ausztriai Golsba .Itt helyben sok okosnak elkéne ezen is gondolkodnia ...................”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfélszer több gazdász lehet

A jelenleginél másfélszer több hallgatót vehet fel államilag finanszírozott képzésre a… Tovább olvasom