Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Képviselő a pornó-oldalon?

Mosonmagyaróvár - Vélhetően egy mosonmagyaróvári önkormányzati képviselő látható több fotón is egy internetes amatőrszex-oldalon. A képeket megmutattuk a polgármesternek, aki rögtön felismerte a képviselőt, az érintett városatya viszont tagadja, hogy bármit is tudna a felvételekről.
A szerkesztőségünkbe eljuttatott informácik szerint a mosonmagyaróvári képviselő-testület egyik tagjáról intim pillanatokban készült felvételek láthatók egy internetes portálon. A honlapon - amelynek egyébként a közismert pornófilmrendező, Kovi a főszerkesztője - egyebek melletttöbb ezer amatőr szexkép látható, illetve készíttették magukról és küldték el a portálra.

Az ezeket a felvételeket tartalmazó egyik menüpont alatt találhatóak azok a fotósorozatok is, amelyeken minden jel szerint a képviselő látható, aki meg is mutat mindent magából. A képek beküldőjének beceneve is a képviselő vezetéknevére utal.

Az internetes fórum bejegyzései alapján a kép főszereplője csoportos szexpartikon is részt venne. Az elképesztő, dátumozásuk szerint idén március és szeptember között közzétett hét fotósorozat 74 képét megmutattuk Mosonmagyaróvár polgármesterének is, aki – anélkül, hogy tájékoztattuk volna az előzményekről – azonnal és határozottan felismerni vélte a képviselőt. Alaposan megdöbbent a látottakon.

Szabó Miklós lapunk érdeklődésére elmondta: szerinte ezek a dolgok mindenkinek a szűk, intim életéhez tartoznak, ezért nem tartja szerencsésnek, ha az ilyen képeket mindenki számára elérhetővé teszik. Egy városi elöljárónak pedig különösen ügyelnie kellene erre.

Mosonmagyaróvár polgármestere úgy véli: egy képviselőt elsősorban
a munkája alapján kell megítélni.

Lapunk megkereste az érintettnek vélt városatyát is, aki azonban azt állította: nem rakott fel semmiféle képeket arra a portálra és nem tud róla, hogy ilyen felvételeken szerepelne.

Olvasóink írták

  • 5. zenelady 2007. november 12. 09:49
    „Na, Pancser! Valami baj van az életeddel, valami hiányzik? Engem is nagyon bosszant már, hogy az embereket nyomorgató politikusok maradjanak a helyükön, az teljesen tisztességes. De aki a magánéletében elkövetett egy baklövést, viszont a közéletért igenis tenni akar, tesz is, és nem is rosszul, az menjen a fenébe! Baromira elszálltál ezzel az iskola körüli témával. Tuti, hogy nagyon sok embernek vannak pajzán elképzelései a szex körül, rengetegen meg is fordulnak ilyen oldalakon. Az mind a gyerekekre specializálódik előbb-utóbb??? Hát, nézz csak magadba! Biztos van ott is valami kis foltocska! Ne a másikkal foglalkozz már ennyit! Neki most megvan a maga baja. Biztosan nem a legboldogabb időszakát éli most. Te is készülj inkább a karácsonyra, és foglalkozz mivel is??? A szeretettel! Ne a gyűlölködéssel!”
  • 4. pancser 2007. november 11. 20:13
    „Kedves Kékszofi! Elintéztétek, hogy levegyék koviék a képeket, ezek szerint nem engem zavart hanem titeket. Az úr naponta rakhat fel ezt azt, nem érdekel, ha nem képviselő az illető. Te miért nem rakod fel a képeid? Vagy felraktad már? A magamutogatásnak több lépcsője van, egy határon túl büntetendő. Egy szóval sem állítottam, hogy az illető úr magamutogatási kedve átlépte a határokat, ne hazudj légy szíves! A miniszterelnöknek ehhez végképp nincs köze, viszont aki normális országról prédikál, közben meg......., nos az menjen el a politikából. Azért mert csak ebben a városban, a legtöbb embert megbotránkoztatta, pártoktól függetlenül.”
  • 3. Kékszofi 2007. november 11. 08:41
    „Pancser ez az ügy ,egyedül csak téged zavar.Nem lennék meglepve,ha kiderülne van közöd az ügy kipattanásához,mert az tisztán látszik,hogy a szemedet is zavarja ez az ember.Végre kiderülhet valami perverz dolog róla,és itt lám már előhöztad a mutogatást is amit természetesen iskola környékén lehetséges.Pedofil is már?
    Véleményem szerint az ország miniszterelnöke ennél sokkal nagyobb és rondább dolgot művelt és ő nem csak képekben.Inkább foglalkozz azzal.Ezzel a bizonyos oldallal vigyázz,ha sokáig nézegeted ki van vagy ki nincs fenn,a végén vágyat érzel majd saját képeid megmutatására.”
  • 2. pancser 2007. november 11. 00:42
    „Nem az libidója fejlett annak aki magát aktus közben mutogatja a nagyvilágnak, hanem valami mással különbözik a többitől. Ez az exhibicionizmus! Tette jogilag nem bűn, de az biztos, hogy nem lett általa népszerű, le is vetette a netről. Bízunk benne, hogy ez a magamutogatási szenvedély nem fejlődik nála tovább és nem bukkan fel az iskolák környékén húsz év mulva.”
  • 1. szigor 2007. november 10. 02:53
    „Végre egy politikus aki nem harcos homoszex, özvegy vaskalapos vénember vagy vmi hasonló izé akiből kinézed hogy képes bármiylen szexuális tartalmú gondolat manifesztálására. Lehet tényleg nem túl szerencsés de ezt nem nevezném perverziónak. Csak egy kicsit túlfejlett a libidója :)
    Ez legyen a legdeviánsabb dolog amit magyar politikus elkövet!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Táblát és korlátozást akarnak a lakóparkiak a kamionok ellen

Levél - A József Attila és a Szövetkezet utcák lakóinak mindennapjait megkeserítik a házak mellett… Tovább olvasom